Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2015. május 15., péntek

Zselnicemeggy Natúr Vadgyümölcs Pálinka 2015.




809.



2015/0511.







AQUAVINICUM



NATÚR




VADGYÜMÖLCS








  Zselnicemeggy 


  üvegben érlelve



Csodálatosak a hajnalok májusban, csak kicsit szárazak manapság, bizony vannak növények, gyümölcsök, amelyek már nagyon áhítanák az esőt. A szőlő, ahol éppen dolgozgatunk, azonban igen jól el van jelenleg a csapadék nélkül is, pedig a talaj olyan kemény, hogy oszlopfúróval is elég nehéz belehatolni. Itt a legtöbb problémát az állandóan fújó szél okozza. Délután, amikor a szőlőben már nem jó tevékenykedni, a pincében dolgozom. Az utóbbi hetek verseny tapasztalatai rá mutattak arra a tényre, hogy a versenyek zsűri tagjai olykor kicsit kis stílűen végzik munkájukat. Különlegesebb italok esetén teljesen támpontok nélkül ítélnek, sőt olykor még ki is zárják azt, amit nem ismernek. Ez persze még nem rettent el attól, hogy mi tovább kísérletezzünk különleges italok elkészítésével. Ennek okán jutottunk el oda, hogy ma is egy ilyen italra tudjam felhívni a kedves pálinka barátok figyelmét. A gyümölcs, amelyből készült, igazán vadgyümölcsnek számít, a neve pedig Zselnicemeggy. Ez egy olyan vadgyümölcs fa, amelyet 2012-ben az „év fájává” választotta az Országos Erdészeti Egyesület. Tették mindezt azzal a szándékkal, hogy egy kicsit jobban odafigyeljünk a hazai erdőkben, parkokban élő különleges fafajokra. További különlegessége ennek a gyümölcsfának, hogy a hazai erdők egyik legkorábban, akár már április elején virágzó fája a zselnicemeggy tudományos latin nevén, Prunus padus. Magyar neve a szláv 'zelena' szóból ered, mely zöldet jelent, és a korai lombfakadásra utal, de májusfa, büdöshárs, erős illatú, fehér fürtös virágai miatt gyöngyvirágfa, vagy apró fekete terméseire utalva vadmeggy és kutyacseresznye néven is ismert. Népies elnevezése még az előbbieken túl a csórmány, gerézdes-, vagy zsidócseresznye, tyúkszemfa, zelnicze, koczérka. A zselnicemeggy hatalmas területen terjedt el: Európában a Skandináv-félsziget északi csücskéig is eljut, délen viszont az Ibériai-, Appennin- és Balkán-félszigeten szórványosabban találkozunk vele. Nyugat-keleti irányban Nagy-Britanniától egészen az Amur-vidékig, Kamcsatkáig és Japán északi részéig nyúlik, érdekes módon Észak-Afrikában az Atlasz-hegységben is megjelenik, s itt éri el legmagasabb előfordulását 2200 m tengerszint feletti magasságon. A fentiek alapján nem nevezhető ismeretlen gyümölcsnek, mégis igen kevés italt készült eddig még belőle, pedig markáns egyedisége minden képzeletet felülmúló.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése