Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2014. június 23., hétfő

Bodzás Fehér Törköly Natúr Vegyes Párlat 2014.



604.

2014/0620


AQUAVINICUM

NATÚR

VEGYES



 Bodzás Fehér Törköly
  üvegben érlelve
 
 
 
 A pénteki nap, mint mindig most is már nagy izgalmakkal tölti el az emberek lelkét. Ráadásul a szőlészetben dolgozok számára még fizetés nap is, hiszen itt minden hétvégén megkapják az emberek a járandóságukat. Ez azért is jó, hiszen a hétvégén, így az ember szabadabban költekezhet egy kicsit. A főzdében még nem dolgozom, pedig már van cefre, amit főzhetnék, e helyett pincészetünk komoly készülődésben van hiszen holnapi nap folyamán Vönöckre utazunk, ahol a Vas megyei pálinkaverseny díjkiosztóján veszünk majd részt. Ehhez persze az autónkat is ki kell takarítanunk, mert a szőlőbe járás azért megviseli azt. Ezt a műveletet a főzdében végzem el, így közben azért van időm arra is, hogy egy kis finomítást elvégezzek. Ehhez nem kell más, mint egy kis fehér törköly cefre, amelyhez a feleségem által kidobott bodzaszörpöt rakom hozzá. Úgy-e azt nem is nagyon kell ecsetelnem, hogy a bodza virágból készült szörp mennyire népszerű hazánkban, hiszen a nagy melegben a lehűtött ital kiválóan oltja a szomjunkat. Azt is elkönyvelhetjük, hogy ahány ház van, annyiféle bodzaszörp is létezik és mindenki a sajátjára esküszik természetesen. Nálunk szinte csak én fogyasztom, de ebben az esetben nem sikerült az erjedés meggátolása, így felforrtak a szörpök, amelynek okán azok végül is a cefrében kötöttek ki. Néhány gondolatot azért vegyünk erről a szörp, vagy cefre alapanyagról. Májusban-júniusban hozza nagy, lapos, 10-25 cm átmérőjű bogernyőit, amelyeket piciny sárgás-fehér virágok alkotnak. A virágok sugarasan szimmetrikusak, ötszirmúak. Igen jellegzetes, sajátos illata van. A bodzavirág gyűjtését száraz, napfényes, harmatmentes időben kezdjük el, amikor a tányérok szélén található virágok már kinyíltak, de a belsejében még bimbós állapotban vannak. A friss virágot nem szabad a gyűjtőzsákba erősen begyömöszölni, mert összezúzódik, s amikorra megszárad, már meg is barnul. A huzamosabb ideig zsákban vagy halomban tartott, befülledt virágokból sem lehet már szép, világos színű árura számítani. Jelen növénynél a szín és a beltartalom erősen összefügg. Szárítási veszteség: 7-8 kg friss virágból 1 kg száraz árut nyerünk. Ez gondolom, hogy érzékelteti azt is, hogy milyen brutális mennyiség kell ahhoz, hogy ebből önállóan párlatot készíthessünk. Talán ezért is jó lehetőség arra, hogy a bodzaszörpöt felhasználva párlatot ízesítsünk.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése