Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2013. október 1., kedd

Irsai Olivér szőlő




Irsai Olivér szőlő



A napjainkban népszerű fajta fiatal hungarikumnak tekinthető, mindössze közel 80 éves múlttal rendelkezik. Elsősorban acéltartályos erjesztéssel készül, hogy megőrizze muskotályos gyümölcsösségét. Hiszen az un. illatos fehérborok közé sorolják, vagyis "térítőbor". Sokak kedvelték meg a bort az Irsain nevelődve, de az elmúlt években a pálinka kultúra felemelkedésével ez a szőlőfajta már nem is annyira bora miatt lett elsősorban közkedvelt, hanem sokkal inkább szőlőpálinkájával, amely egyszerűen szinte minden vetélytársát lesőpri a színpadról. Sok legenda kering a névadásról, többek közt, hogy Irsai Olivér mesebeli figura volt, vagy esetleg száz pengőt fizettek az elnevezésért. Egyik sem igaz, valóságos személy volt Irsai M. Olivér, aki 1930-ban született akár a szőlőfajta. Kocsis Pál barátja, Irsai M. József iránti tiszteletből nevezte el annak fiáról az új hibridet. Tehát nem igaz a sokáig élő feltételezés, hogy Irsai Olivér borkereskedőként fizetett volna egy saját szőlőnévért. 1930-ban nemesítette Kocsis Pál Magyarországon a Csabagyöngye és a Pozsonyi fehér fajtákból. Később, 1960-ban Bakonyi Károly az Irsai Olivér és a Piros tramini keresztezésével alkotta a Cserszegi fűszeres szőlőfajtát. Magyarországon nagyobb mennyiségben a Pannonhalma-Sokoróaljai, Balatonboglári, Mátraaljai, Ászár-Neszmélyi borvidékeken termelik. Számos európai országban, kiemelten Szlovákia, Csehország és Ausztria (főként Burgenland) bortermelő területein termesztik, de Japánban, Indiában, Kínában és Ausztráliában is vannak ültetvényei. Kocsis Pál a második világháborút követően nagy mennyiségű vesszőt adott Oroszországnak (akkor Szovjetunió), ahol a mai napig nagy területen termesztik. A fajta jelenleg Magyarország egyik legkedveltebb szőlőfajtája. 1967-ben 340 ha-on termesztették, főként csemegeszőlőnek. 1985-ig 2300 ha-t telepítettek be e fajtával. 2000-ben 1272 ha Irsai Olivér ültetvény volt nyilvántartásban. Jelenleg 985 ha felületen termesztik. A szőlő: vállas fürtjei közepes nagyságúak 150 g, közepesen tömött vagy laza, vállas, aranysárga színű bogyói kicsik, vékony de szívós héjúak. Nehezen rothadó fajta, elég jó hozammal. Fürtjei sokáig a tőkén hagyhatók, hosszabb időn át szedhetők. A szedési időre azonban ügyelni kell, mert túlérve a fajta illat- és zamatanyagai hátrányosan változnak. Erős növekedési erélyű. Termőképessége inkább közepes. Másodtermést alig nevel. Magasművelésre, lugasok kialakítására alkalmas. Hosszúmetszést igényel. Hajtásai gyorsan és hosszúra nőnek, a támaszon könnyen összekuszálódnak. Tőkéit gondos és rendszeres zöldmunkában kell részesíteni. Tőkéje középerős, hosszú elfekvő vesszőket nevel.  Korán érő, már augusztusban is szüretelhető. Vesszői barnássárgák, közép-vastagok vagy vékonyak, középhosszú ízközűek, rügyek közép-nagyok, elállók, csupaszok. Vitorlája bronzos sárgászöld, többé-kevésbé csupasz. Levele közép-nagy vagy kicsi, kerekded, fényes, világoszöld, vékony, bőrszerű szövetű, sima felületű, közepesen tagolt, 5 karéjú. Levéllemeze a színe felé összehajló, a levél széle csipkés, csipkés-fűrészes. Fonáka kissé serteszőrös. A hajtás minden részére a zöld tónus jellemző, kevés barnás árnyalattal a szártagon. Kettős hasznosítású fajta - kettő az egyben – csemege és borszőlő egyben. Nincsenek igazán talajigényei, nem kényes a telepítésre, ám azért a meszesebb talajokat érdemes elővenni a megfelelő savháztartás érdekében. Jó fagytűrő, zöldmunka igénye közepes, jól szállítható. Az érett szőlő íze muskotályos a csemege jellegből kifolyólag, de a kicsi bogyók miatt a piacon nem tetszetős. A cserszegi fűszeressel, a traminivel, a muskotály ottonellel, a sárga muskotállyal egy csoportba: az illatos szőlők közé tartozik. Térítő bor: friss gyümölcs illata és íze alkalmassá teszi a boroktól még idegenkedőket borbaráttá változtatni. Kedvesem, mikor először kóstolta az Irsait, már az illata elbűvölte. Az ízélmény csak fokozta elragadtatását, kérdezte is, hogy eddig miért rejtegettem előle ezt a fajtát. Lágy karakterű bor, a frissességéhez és gyümölcsösségéhez mérten válasszunk hozzá ételeket. Ételekhez párosítva leginkább saláták, tészták, fehér húsok méltó kísérője. Bora könnyed fehérbor, jó ivású, nem készteti bonyolult feladványok megfejtésére fogyasztóját. Színe általában zöldes halványsárga, illata jellegzetesen intenzív muskotályos, lágy savak hordozója. Illatában elkísér a vadalma, licsi, körte, barack, melyek ízében is megjelennek, ideális esetben egy kis vajas lekerekítéssel. Megfelelően lehűtve kitűnő kísérője lehet nyár esti beszélgetéseknek, akár fröccsként higítva is. Az északi borvidékeken, a hűvösebb klímában bontakozik ki a legjobban, kevés savtartalma ugyanis délebbre teljesen elvész. A gyümölcsös illatok és ízek alkotják a fajta előnyeit. Ezek megőrzése érdekében általában reduktív technológiával – vagyis az oxigén kizárásával – nem hordóban, hanem acéltartályban történik a feldolgozás. Palackjait nem érdemes sokáig tartogatni, a reduktív eljárásnak köszönhetően megőrzött elsődleges íz-, és illatélményt, a muskotályos gyümölcsösséget még a forró nyarakon érdemes kiélvezni. De mindenképp érdemes elfogyasztani az előző évjáratot, mire a következő – tél végén, tavasszal – a polcokra kerül. A sok előnyős tulajdonság mellett szólni kell a fajta kellemetlen vonulatáról is. Tőkéi hamar öregszenek, a kezdeti problémamentes időszak után jön a fekete leves. 15 éves kor után rohamosan a gazdaságosság alá esik a termelés. A karvisszarakás után előbb-utóbb bekövetkezik a tőkepusztulás. Ernesto Pauli borlexikona Irsay Oliver néven ismeri és a következő hasonneveket találta: Aranyló; Carola; Karola; Zolotis; Muscat Oliver; Zolotisztuej Rannij; Irsai Olivér Muskotály; Korai Aranyló; Aranyló Korai; Oliver Irsai. A 90-es évek óta reneszánszát éli ez a borfajta és valószínű, hogy még sokáig számíthatunk rá illatos, friss társaival együtt. Hiszen a világ is egyre inkább a könnyedebb borok felé fordul. Egy fárasztó stresszel teli munkanap után, sokan nem vágynak bonyolult feladványok megfejtésére. Többszörös díjnyertes szőlőpálinka is készül az Irsai Olivér fürtökből. Nem törkölypálinkáról van szó, magából a gyümölcsből hozták ki a legjobbakat. Az Irsai Olivér új évjárata a megszokott üde, gyümölcsös frissességgel. Illatában virágos, enyhe füstös jelleg, szájban egyszerre telt és lágy ízvilág. Bora 10-12°C hőmérsékletre hűtve beszélgetések, baráti összejövetelek tökéletes kísérője, pálinkája 16-18 C-on ajánlott fogyasztani föként hölgyvendégek társaságában.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése