Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2013. június 22., szombat

Chardonnay Szőlő Mazsolával Ágyas Törkölypálinka 2012.



A pálinkák élete a gyümölccsel kezdődik, majd a második fázisban, abból gondos kezek cefrét készítenek, hogy az erjedés folyamán újjá születhessen, a desztillálással ismét fizikai valóságot ölthessen, és ezzel még nincs vége. Az érlelés, a pihentetés különböző módjaival, kifinomodik, harmóniává áll össze. Ezt követi végül amikor a pohárba kerül és baráti összejöveteleken kóstolgatva, ízlelgetve, megállapítjuk, hogy milyen utat járt be a gyümölcs a fától a pohárig.
 
 
Házi pálinkabírálati lapok:
 
 
Az orrunkat megcsapó mézédes mazsola illata, már a kitöltés pillanatában jelzi: valami különlegesre bukkantunk. Már az első korty után a napsütéses hegyoldalra repít, mintha a szőlőtőkék között ízlelnénk e nemes nedűt. Eleinte az aszalt szőlő dominál, míg a végén a kerek szőlőszemek aromája is megmutatkozik.
 
Ezzel a kóstolóval és bírálattal folytattuk a felkészülésünket a IV. Vas-megyei Pálinkaversenyre, amely május 30-31. között fog lezajlani, de a mintákat már pár nappal korábban május 30-ig el kell küldeni a verseny helyszínére. Ennek okán aztán legalább kettő otthoni házi válogatott kell tartanunk annak kiderítésére, hogy melyikkel induljunk el a versenyen. A második bírálaton tizenharmadiknak felvonultatott párlatunk egy mazsolával ágyas törkölypálinka, amelynek különlegességét az érlelés fajtája adja meg, amelytől különleges színt és ízt nyert el. Persze nem is kérdés, hogy alkalmas-e arra, hogy lebíráljuk, bár friss a párlat. A bírálat hagyományos 20 pontos rendszerben zajlott és pincészetünk vendégei ezúttal ifjabb Szabó Péter alpolgármester, mezőgazdasági vállalkozó, szőlőtulajdonos borász, aki mellesleg a lányaim keresztapja. Németh Attila vasútmérnök, Bátaszéki állomásfőnök, szőlőtulajdonos borász. Valamint Kovács Csaba targoncakezelő raktáros. Végül jómagam, mint a pincészet vezetője. A szokásoknak megfelelően a pálinkák pohárba töltése után a megfelelő hőmérsékletű, és előkészített italnak az illat tisztaságát vettük szemügyre. Itt a négy bíráló között szinte alig volt eltérés, és a megszerezhető három pontból, majdnem a maximumot 2,7 pontot sikerült beátlagolnunk, ami azért nem rossz eredmény. A folytatásban még mindig az illat jegyeknél maradtunk, amely során maximum 5 pontot is odaítélhettünk volna a pálinkának, amennyiben az 100%-os lenne. Ennél a szempontnál ugyanúgy alig volt eltérés a zsűrinél, így 4,3 pontot abszolváltunk a számára. Ezek után következett az ízek megvizsgálása a szánkban, a torkunkban. Az íz tisztaságára rendszerint 3 pont adható oda, ha hibátlan a termék. Itt is azért volt némi eltérés a pontozásban, amelynek átlaga kicsit kerekítve 2,5 pont lett. Az íz, a zamat karakter jegyeivel folytattuk a vizsgálatot, amelyre 5 pont volt odaítélhető maximálisan. A pontozok kisebb eltéréssel, hasonlóan ítélték meg a párlatot és átlagosan 4,3 pontot sikerült lekönyvelnünk a számára. Befejezésül nem maradt, más vissza, mint az összkép, a harmónia összességének a megfelelő megítélése a párlat összességében. Erre úgy-e 4 pontot lehet adni, ha nagyon jó a termék, itt is csak apróbb hibák akadtak, így 3,5 pontot ért el a pálinka. Így összességében 17,275 pontot adtunk oda számára, amellyel tizenegyedik pálinka lett, így indítottuk el a versenyen.

Ezzel az eredménnyel nyilvánvalóan ez a párlatunk közepesen versenyképes egy komoly versenyen, de ennek ellenére el indítottuk ezt a pálinkát a IV. Vas megyei Pálinkaversenyen, de természetesen mindenképpen hétköznapiságával kitűnő párlat ez, ezért pálinka tréningek alkalmával, majd mindig jó hasznát vesszük ennek, az italnak.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése