Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2013. június 21., péntek

Árvízi védekezés Bátán.





A természet erői és törvényei nincsenek az emberek uralma alatt. Olykor elbizakodottságunkban úgy gondoljuk, hogy már mindent tudunk, hogy már mindent ismerünk, hogy már mindent mi irányítunk. A valóság azonban egészen más. A dolgok tőlünk függetlenül megtörténnek, és bizony, hogy azt megfékezhessük minden ősi ösztönünkre szükségünk van. A magyar nem az összefogásáról híres nép, mégis az elmúlt napok, hetek bizonyságot adtak arról, hogy ha baj van megmozdul az ország. Pártok, segélyszervezetek, civilek, katonák, fehérek és nem fehérek az ország minden pontjáról tódultak segíteni. 2006-ban már egy nagy árvizet átéltünk. Akkor volt szerencsém önkéntesként a bátai védekezésben részt venni, amely során akkor a 3-as depó koordinálását bízták rám. Hogy milyen sikerrel azt a Tolna megye Védelméért kitüntetés jól bizonyította. Így hát a mostani veszélyhelyzetben sem vonhattam ki magam a feladatok alól. Sőt ezúttal a víz személyen is érintett, hiszen a munkahelyemet a Sabeikow és Társa Kft. bátai szeszfőzdéjét is támadta. A pálinkafőzde előtti téren került kialakításra a 2-es depo, amelynek vezetése ezúttal rám hárult. Tapasztalataim, kitartásom, és erőm megsegített abban, hogy ezúttal is helyt álljunk, és a depóhoz tartozó szakaszon eredményes védekezést tudunk végrehajtani. Itt senkinek sem kellett elhagynia otthonát. A harmadfokú védekezésig több száz civil irányításommal merte a homok zsákot, majd az ő távozásuk után katonákkal, vízügyi szakemberekkel, katasztrófa védelmisekkel, tűzoltókkal együtt éjjel-nappal álltuk a sarat a gáton. Az önkormányzat részéről én koordináltam az itteni védelmi erők tevékenységét, amelyet szemügyre vett Dr. Benkő Tibor vezérezredes, vezérkarifőnök, Tóth Ferenc országgyűlési képviselő a Tolna megyei védelmi bizottság elnöke is, amit a fenti fotó jól bizonyít. Kiemelték a szeszfőzde védelme stratégiai fontosságú, amelyet a tűzoltók és a katonák is bizonyítottak, hiszen a lakóházakkal együtt azt is elszántan védték. Az elmúlt két hét nem a gyümölcsökről, nem a szőlőről, nem a pálinkáról és nem a borról szólt, hanem a helyállásról, a józanságról és a határozottságról. Egyetlen esetben sem történt függelemsértés, vagy bármilyen meggondolatlan lazaság, sem baleset, sem sérülés, nem panaszkodtunk, hanem tettük a dolgunkat, olykor éjt nappallá téve. Úgy gondolom, hogy a bajban életre szóló barátságok születtek. Nem csupán a pálinkafőzde látványosságai voltak napirenden, hanem a közeli Szent Mihály templom is, és maga a falú történelme. Több száz civilnek, katonának, vízügyi szakembernek, tűzoltónak tartottam figyelemfelkeltő előadást remélve, hogy nem csak a vészben érkeznek hozzánk, hanem visszajönnek, majd akkor is, amikor a falú a szép oldalát mutatja, amikor előkerülnek a borok és a pálinkáspoharak, amikor végre koccinthatunk összefogásra és barátságra, és arra, hogy együtt mindig sikerrel járhatunk!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése