Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2012. augusztus 5., vasárnap

Hardepont Télivajkörte Érlelt Gyümölcspálinka 2012.


205.
 
2012/0803
 
AQUAVINICUM
 
ÉRLELT
 
GYÜMÖLCS
 
 
  Hardepont Téli Vajkörte
  barricolt tölgyfa hordóban érlelve
 
 
 A ma bemutatásra kerülő párlatomat Boldog Gazotti Ágostonnak a pártfogásába ajánlottam. Több dolog miatt is hasonlatos élete a párlat életéhez. Egyike a legkésőbb ledesztillált párlataimnak emiatt kicsit száműzöttnek tekinthető, akár csak a védőszentje, aki szintén hazájától távol kellett meghalnia, mert király barátja elfordult tőle, pedig egykor sokat köszönhetett neki. Ez a párlat körtéből készült, de néhány százalékban szilva is került bele. A körte a Hardepont vajkörte. Mindenképpen tudniillik róla néhány alapvető dolgot. Származását tekintve Hardenpont apát Mons-ban a mai Belgiumban magról nevelte a XVIII. század. közepén. Innen aztán az egész világon elterjedt. Annak ellenére, hogy az egész világon ismerik, de aránya a termesztésben Magyarországon a legnagyobb, üzemi termesztésben 4,2%. Tartós tárolásra október elején szedhető, februárig, márciusig tárolható. Gyümölcse nagy 180-220gr.-os széles körte alakú. Durva bordaszerűen hullámos. Tizedrészével hosszabb, mint amilyen széles. Színe aranysárga, amelyet narancsos, sőt kis részben halványpiros mosottság borít, Sűrűn, aprón pontozott. Kocsánya fás, mélyedésben ül, csészemélyedése mély, szűk. Húsa fehér, olvadó, bő levű, a magház körül gyengén kövecses. Íze jellegzetesen édesen savas, gyenge illattal. Gyümölcsei sokoldalúan felhasználhatók, decembertől frissen fogyasztható. Középerős növekedésű. Termékenyülése szerint elég  jól termékenyülő fajta. Virágpora igen jó. Kismértékben öntermékenyülő. Porzó fajtái a Bosc kobak, a Clapp kedveltje, az Esperen bergamottja, és a Vilmos körte. Nem túl korán fordul termőre, de rendszeresen és bőven terem. Igen jól tárolható, jól szállítható, de éretten nyomásra érzékeny. A téli körteidény egyik kiváló árutulajdonságokkal rendelkező fajtája. Termesztési körülményeinek javítása indokolt. Nagy értékű késői főfajtánk, nagyobb arányú termesztésre érdemes. A belőle készülő pálinka is rendkívüli módon ízletes és zamatos aromákban gazdag. A körte intenzív fajtajellege mellett kellemes viaszosság, üdeség jellemzi az e tájon termett gyümölcs pálinkáját. Tükrösen tiszta, színtelen, vagy a hordós érleléstől barnássárga, a körte kellemes íz- és illataromáinak zamatosságát tartalmazza. A barricolt tölgyfahordós érleléstől nyert színe aranysárgává változtatta, amelytől még inkább növekedett értéke, mert aromái, így tudnak kiteljesedni. 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése