Vadgyümölcsök gyűjtése

VADGYÜMÖLCSÖK

 

Hamarosan megkezdődik a vadgyümölcsök szezonja is, ennek apropója alkalmából néhány történelmi emléket szeretnék a kedves pálinkakedvelők figyelmébe ajánlani a teljesség igénye nélkül, csupán azért, hogy érzékeltethessem, hogy ez a tevékenység mennyire fontos volt egykor a vidéken élő emberek számára, és mennyire szervesen hozzátartozott a mindennapi életükhőz.

A vadalmát és vadkörtét nemcsak nyersen fogyasztják, hanem ecetet és bort (csügör) is készítenek belőle. A Lápos völgyében az összezúzott gyümölcsöt egyszerű préssel sajtolják ki. Az Ormánságban sajtolás előtt kör alakú vályúban mozgó, malomkő nagyságú koronggal törik össze a vackort, a vadalmát. A székelyek hasonló eszközzel bükkmakkot zúznak össze. Az ilyen törők, zúzók Kelet-Európa mediterrán kultúrelemei. A vadalma-, vadkörte-, berkenyefákat erdőirtás alkalmával nem vágják ki. A székely falutörvények már a 17. század végén tiltják és büntetik a határban lévő vadalma-, körte-, és cseresznyefák kivágását. Vadgyümölcsöt szüretelni is csak akkor szabad, ha a faluközösség a begyűjtést már elhatározta. Szent Mihály-nap előtt vadalmát szedni nem volt szabad (Ozsdola, 1774). Zabolán –1847-es faluhatározat szerint – szeptember 1-jén harangszóval jelezték, hogy mikor indulhatnak a közerdőre vadalmát szedni. Az úgynevezett hagyás fák nagy számban láthatók a hegyi falvak határában. Az ilyen fákat a nap jobban éri, növekedésüket más erdei fa nem akadályozza, a fák környékét a legelő jószág megtrágyázza, és így a gyümölcs élvezhetőbb lesz. Ezek a ki nem irtott fák a gyümölcsfa „kultiválásának” kezdeti formái. Hasonló formáját ismerjük a Kaukázusból és Turkesztánból. A Hargitában az erdőszéli vagy magányos fenyő szállásfája a pásztornak, szénacsinálónak. Fekvőhelyül csereklyét (apró fenyőág), szénát terítenek a fa alá. Az Alföldön a szántóföldek közötti mezsgyén a kökénybokrokat (Prunus spinosa) nem irtja ki a földműves, mert a tüskés ágakból boronát készít. Az utak mentén, a réteken meghagyják a gyepűrózsa (Rosa canina) bokrokat is, mert a növény terméséből lekvárt főznek. A cirbolya (Pinus cembra), a boróka vagy szemerke (Juniperus communis), a kökény (Prunus spinosa), a som (Cornus mas), a mogyoró (Corylus avellana), a barkóca (Sorbus torminalis), a málna (Robus ideaus), a földieper (Fragaria vesca), a fekete áfonya (boronyica, havasi meggy – Vaccinium myrtillus), a vörös áfonya (brusnyica, fojminc – Vaccinium vitis-idaea) és más növények termését – ott, ahol a növényföldrajzi viszonyok lehetővé teszik – szintén gyűjtik és fogyasztják. Az áfonya termésének gyűjtéséhez egy lapát formájú fésűt (ref) használnak Ez az eszköz a Kárpátokban lakó szlovákoknál, németeknél, lengyeleknél, ukránoknál és románoknál is ismeretes. Használják az Alpesekben és Skandináviában is. A boróka bogyóiból pálinkát főznek, amely a székelyeknél fenyővíz, a palócoknál borovicska (szlovák borovička) néven ismert. A som termését nemcsak nyersen és aszalva eszik, hanem pálinka ízesítésére is használják. Lekvárt (csete) főznek a gyalogbodza, borzang (Sambucus ebulus) terméséből. A virágját régebben tojással kirántották; ez volt a bodzafánk.

Bízom abban, hogy az iménti sorok kellőképpen felkeltik a pálinkakedvelők érdeklődését, és ezeknek a növényeknek a védelme, megóvása, szeretete, valamint ápolása ismét része lesz mindennapi életünknek, és majdan a belőlük készülő csodálatos párlatokkal még nagyobb örömet tudunk okozni barátainknak, ismerőseinknek, és végül nem utolsó sorban önmagunknak.