Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2011. április 16., szombat

Vörös Bikavér Borseprő Párlat 2010.



Virágvasárnapi

Vörös Bikavér Borseprő Párlat

2010.



Tíz nap telt el azóta, hogy a Vörös Bikavér boraimnak az alapborait sikeres derítés után megfejtettem. A második fejtés alkalmával összegyülemlett derítési aljat gondosan összegyűjtöttem, és összeházasítottam. Normál esetben ilyenkor 4-8 % seprő gyülemlik össze a hordó aljában, amely már többnyire olyan anyagokat tartalmaz, amely szinte szabad szemmel nem is látható a borban, a derítőszer azonban mégis képes azokat a borban megfogni, magához szippantani és a mélybe rántani. A hordók, illetve a tartályok fenekén összegyülemlett anyag nagy része maga is bor, így aztán annak párlattá alakítása során jó minőségű italt kaphatunk. A törkölynél finomabb, de a borpárlat minőségét el nem érő italunkat azonban a hatályos törvények értelmében a szó igazi értelmében nem is nevezhetjük pálinkának, csupán párlatnak, mert hozzáadott anyagokat tartalmaz. Régebben ezt a seprőt önállóan nem is főzték ki, hanem többnyire a törkölyhöz rakva azzal együtt került az üstökbe. Az utóbbi években azonban ismét felismerték ennek jelentőségét, lényeges különbségét mind a törkölytől, mind pedig a bortól, így ismét önállóan kerül kifőzésre. Tíz napig hagytam, hogy a különböző hordókból és tartályokból egybe öntött aljak, kissé összeérjenek, lecsillapodjanak, majd április 15.-én, illetve 16.-án kifőzésre alkalmasnak találtam. A bérelt üstben odahaza, Schillingi Imi szaktanácsadása mellett került kifőzésre és lefinomításra. A cefre kiválóságának legjobb bizonyítéka az lett, hogy a főzésre szánt mennyiségből 20 liternyi párlat finomodott le, amely mind illat, mind aroma anyagában igen ígéretes jegyeket viselt magán. Mivel igen jeles ünnep előtt álltunk a párlat méltán erről kapta elkeresztelésekor a nevét Virágvasárnapi Vörös Bikavér Borseprő Párlat elnevezést. Egykor a mi Urunk, Jézus Krisztus is dicsőségesen vonult be Jeruzsálembe, ugyan így azt remélem, hogy ez a párlat is legalább ilyen dicsőségesen vonul be Pincészetünk történelmébe. Egyrészt az első ilyen típusú párlat, de sikerén felbuzdulva biztos vagyok benne, hogy még sok ehhez hasonló fogja követni a sorban. Mivel italrendszeremben, a Melurarcum Vinoricumban ez a párlat is önálló kategóriát képvisel, így ennek is lesznek alitalai, amelyek további finomságait fogják kiemelni ennek a párlatnak.

Kis mennyiségben jó egészséget kívánok a fogyasztásához!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése