Szomolyai Fekete Cseresznye

Szomolyai Fekete Cseresznye

 

Különös dolog, hogy ennek a gyümölcsnek a kapcsán elsőként nem is annyira maga a gyümölcs, vagy termesztése, vagy annak feldolgozása jut az eszembe, hanem a sajnálatos magyar valóság. Induljunk csak ki abból, hogy száz évvel ezelőtt hazánk, és magyarságunk meghatározó tényezője volt Európának, hiszen mi magunk voltunk Közép-Európa. Megkerülhetetlenek, félre tehetetlenek. Aztán jött egy világháború, majd még egy és elvesztettük hazánkat, népünket, de leginkább indentításunkat. Miről is beszélek e gyümölcs kapcsán? A Kárpát-medence szellemi elvesztéséről. Az ország szellemi elvesztéséről. A magyar hagyományok elvesztéséről. Saját falvaink elvesztéséről. Az ősi tudások elvesztéséről. A biológiai gazdagság elvesztéséről. Az életrontás rafinált módozatairól. Viszont, ahogy az elmúlt évtizedben láthattuk ennek a gyümölcsnek a feltámadását, úgy reménykedhetünk abban, hogy az imént felsorolt veszteségeink is idővel mind visszaszerezhetőek. Előbb gyümölcseink, majd földjeink, aztán falvaink, tudásunk, hagyományaink, végül, ha mindez meg van akár az országunk is. De e kis szellemi kitérő után térjünk rá magára a gyümölcsre, mint fajtára. A vadcseresznye egész Eurázsiában honos. Régészek a budai várnegyed egyik kútjából 66 cseresznye és 100 meggymagot gyűjtöttek össze. Az első magyar nyelvű kertészeti könyvünkben – a Posoni Kertben – Lippay János így ír: „A cseresznye közönségesen kétféle: oltott és oltatlan. Ezek közül némelyek öregek, némelyek középszerűek, némelyek aprók. Színekben pedig ki fekete, ki vörös, kinek fele fejér, fele vörös, ki éppen fejér. Találkozik éppen zöld is: de még olyat nem láttam. Az íze édes leves, és egy kevéssé savanyúcska szabású: főképpen az ótott fekete, öreg és porcogós. A későn érő, leginkább ki Szent Mihály nap tájában érik, jó kemény, de középszerű, és a csutkáján mintegy fodra vagyon, ritka minálunk. Az ótott mindenkor jobb a magon költnél. A cseresznye a hűvös eget, avagy a középszerűt szereti. A felette meleget nem igen szenvedheti, ezért az agyagos földet sem kedveli, inkább valamennyire a nedveset.” Hazánkban a cseresznye őshonos, vadon élő fajai, fajtái is léteznek. Azonban megállapítható, hogy a téli kemény hidegek gátolják eredményes termesztését. Vesszői, rügyei ilyenkor erősen károsodnak. Nehezen tűri a hőmérséklet jelentős ingadozásait. Nem csapadékigényes, sőt virágzáskor, terméskötődéskor, érés idején jelentős a csapadék károkozása. Viszont a virágzás utáni hirtelen meleg, a kellő mennyiségű nedvesség hiánya korai vörösödést, gyümölcshullást okozhat. Ez a jelenség hűvös tavaszok után léphet fel, a hideg talajban lévő gyökerek nem tudnak elegendő vizet juttatni a fa számára, a növény „eldobja” gyümölcsét. Ezért déli fekvésbe, jó vízgazdálkodású, tápanyagban gazdag, középkötött talajba ültessük. Homokos vályog, agyagos talajok is megfelelnek számára, de a talajvíz szintje 3-4 m-nél ne legyen magasabb. Összességében megállapítható, hogy a cseresznye igényes növény, csak alkalmas helyre ültessük. A nagy fekete ropogós cseresznyét a XVI. század óta jegyzi a magyar emlékezet (Miksa császár egyik levelében még ölyvedi cseresznye néven kéri egyik tájfajtáját) – akkor teljes szinkronban Európával, mert a fekete cseresznyét a nagy franciák “cerise coeur noir” néven 1540-ben emlegetik először. A legjobb francia pomológiai meghatározóban (André Leroy: Dictionnaire de pomologie), az 1877-es V. kötetben “cerise bigarreau noir” néven is szerepel 126 (!) cseresznyefajta társaságában. A múlt századelő leghíresebb pomológusa, Angyal Dezső ki is jelölte helyét a cseresznyék között nagy fekete ropogós néven. Megemlíti, hogy ennek a fajtának, mivel a magyar gyümölcsismeret és -irodalom nagyon szegényes, e fajtának legalább 15–20 társneve ismert. Erősen színes leve miatt Angyal nem nyersfogyasztásra ajánlja, inkább befőzésre: lekvárnak és pálinkának. Különben a széles körben elterjedt egri fekete fajtakörből a második világháború utáni nagy hírű kutatók, Brózik Sándor, Korponay Gyula és Zatykó Imre szelektálták. 1968 óta államilag elismert választékbővítő fajta. Társnevei: Szomolyai rövidszárú és Szomolyai édes. Elsősorban hűtőipari céltermesztésre való fajta, de cukrász-, lé- valamint szeszipari alkalmazása is fellendülőben van. Magas szárazanyagtartalma, melynek nagy része cukor, natúr dzsem (hozzáadott cukortól mentes) készítésére kiválóan alkalmassá teszi. Sötétvörös festőanyaga, mely a feldolgozás során sem változik, következtében természetes ételszínezőként is használható. Június 02-15. körül érik. Gyümölcse középnagy, vagy kicsi, átlag tömege 4 gramm körüli, átlagátmérője 18 mm. Alakja széles lapított csonka kúp, a bibepont kissé besűlyedt, vagy egyszintben van. Héjszíne sötét lilásbordó, teljes érésben feketés-piros, gyakorlatilag fekete. Héja középvastag, szívós ezért jól szállítható. Húsa feketés bordópiros, félkemény, bőlevű, leve erősen festő. Íze édes, jellegzetes zamattal. Legízletesebb cseresznyefajtánk egyike.

Szárazon válik a kocsánytól, amely jellegzetesen rövid, géppel igen jól betakarítható. Száraz időjárás esetén gyümölcse igen apró, nem éri el az export méretet. Nagy szárazanyag tartalma és kiváló íze miatt cukor hozzáadása nélkül készíthető dzsem belőle. Mélyhűtésre a legalkalmasabb fajtánk, mivel felengedés után is megőrzi kitűnő ízét. Magas cukortartalma miatt párlat készítésére is igen jól megfelel.

Fája középerős növésű, sűrű ágrendszerű, kúpos gömb alakú koronát nevel. Levelei sűrűn állnak. Korán virágzik, a korán és középkorán virágzó fajtákkal, mint a Münchebergi korai, Pomázi hosszúszárú, Biggarreau Burlat, Valerij Cskalov, Van kölcsönösen, jól termékenyítik egymást. Brózik megfigyelései szerint virágainak 1-2%-a öntermékenyülő. Termőképessége és termésbiztonsága igen jó. Sajmeggy és vadcseresznye alanyon egyaránt jól fejlődik. Korai érése miatt a cseresznyelégy kevésbé károsítja. Esős időjárás esetén gyümölcse repedésre kissé hajlamos, ekkor a monília is jelentősen károsíthatja. Kézi szüretre és gépi betakarításra egyaránt alkalmas. Gyümölcsei szárazon válnak el a kocsánytól. A szomolyai rövidszárú feketecseresznye világszerte híres gyümölcs. A faluban élő emberek sok szőlőt termesztenek, mivel a falu az egri borvidékhez tartozik. Ezek ellenére a falu a cseresznyéjéről lett híres, ugyanis sehol nem érik ebből a gyümölcsből ilyen fekete, mint a falu határában. Ez a gyümölcs általában pirosas, bordós színű, amikor beérik. De a mi cseresznyénk inkább fekete színű, mint piros, talán épp ez adja a különlegességét. Mint megtudtuk, a reneszánszát élő szomolyai cseresznye jelenlegi legnagyobb felvásárlói a táplálékkiegészítőket gyártó cégek, ami a magas flavinoidtartalomnak köszönhető: ez utóbbi anyag javítja az immunrendszer működését, valamint a szív- és érrendszeri funkciókat.