Sajmeggy

 

 

Származását tekintve Közép és Dél-Európa magas közép hegységeinek növénye, valamint Nyugat-Ázsia déli fele, szubmediterrán jelleggel. Hazánkban Északi- és Dunántúli középhegység, illetve a Mecsek oldalában lelhető fel. A szakkönyvek először a 18. században említik önállófajtaként. Élőhelyén kívül leginkább díszfaként termesztik, illatos virágai miatt különösen kedvelt. Latin neve az arab édes illatú szó jelentésére utal. Törökmeggynek is nevezik, latinneve, pedig Cerasus mahaleb. Főként mészkövön kialakult karsztbokor erdők, száraz tölgyesek, cserjések, törmeléklejtők, sziklafalak, tisztások, útszélek faja. Többnyire alacsony termetű, lehet cserje is, főként árnyékban, viszont napsütéses helyen gyakran már tövétől elágazó, terebélyes koronájú kis fa, különleges körülmények között (állandóan nedves, tápdús talajon, ápolás mellett) azonban nagy fává is fejlődhet - egy ilyen körülbelül 20 m magas példány látható a pesti Füvészkertben. Kérge hosszanti irányú repedésekkel tarkított, a fiatalabb ágak és gallyak kérge sima, sötétbarna, paraszemölcsös. Vesszői vékonyak, szürkésbarnák, hegyes, tojásdad, középbarna rügyei a vessző átmérőjénél nem nagyobbak. Levelei kerekdedek vagy tojásdadok, csúcsuk tompán kihegyesedő, válluk egyenes vagy kissé szíves, szélük csipkés. A levélnyél körülbelül fele olyan hosszú, mint a 3-6 cm-es levéllemez, melynek színi oldala fényes sötétzöld és csupasz, fonáka középzöld és a főér mentén világosbarna bolyhos szőrös. Fűrészes szélű, lándzsás pálhái lehullók. Április-május hónapokban virágzik. Virágzatára a magányosság jellemző, apró, fehér, öttagú virágai 1,5-2 cm átmérőjűek, 4-10-tagú rövid fürt vagy sátor virágzatban lombfakadással egy időben nyílnak. Tavasszal sűrű fehér virágzata van, de jóval kevesebb termést hoz. Fokozottan önszabályozó, csak a megfelelő minőségű gyümölcsök érnek meg. Termése korán június végén, július elején beérik. Fényes, feketére érő csonthéjas termései átlagosan 6 mm átmérőjűek, egyszerre keserűek és édesek, de ehetőek olyannyira, hogy a madarak kedvence, kellemes ízű, fűszerként is használják. Az egész növény, de különösen a kéreg megtörve erős kumarin illatot áraszt, amely gyulladáscsökkentő, nyugtató és értágító hatású. A sajmeggy tarackokat és tősarjakat nem hoz, a legtöbb gyümölcstermesztésre alkalmas hazai talajtípuson jól fejlődik, ezért cseresznye és meggy fajták alanyául széles körben használják. Mindannyian tudjuk, hogy a sajmeggy illatos gyümölcse igen keresett. A sajmeggy gyümölcséből ugyanis kiváló minőségű likőrök (Cherry Brandy, Meggy lelke) készíthetők, kellemes illatú pálcáiból cigaretta-, szivarszipkák, pipaszárak és sétabotok, illatos fájából, pedig dohány, cigaretta, szivar és kártyadobozok, kazetták, különféle iparművészeti dísztárgyak stb. gyárthatók. Mégis legfontosabb felhasználása az alany előállítás. Magyarországon a legtöbbet használt cseresznye- és meggyalany, Cseresznyefajták 60-65%-át a meggyfajták 95%-át ezen az alanyon állítják elő. A sajmeggy alany nálunk kellően télálló, gyökerei nagyobb hideget elviselnek, mint a vadcseresznye gyökerei. Szárazságtűrő, igen mélyen gyökeresedik. Talajban nem válogat, a könnyű, száraz talajon is jól fejlődik. A túl nedves, kötött, levegőtlen talajt, azonban kevésbé viseli el, mint a vadcseresznye vagy a meggy. Gyümölcsösben nedves kötött, levegőtlen talajokon nagyon érzékeny a fitoftórás gyökérnyak-rothadásra és közepesen érzékeny a nematódákra, illetve a gyökérgolyvára. Csonthéjasok után telepítve nem érzékeny a talajuntságra. A cseresznye és a meggyfák mérete sajmeggy alanyon igen különböző lehet, a hibrid magoncokon erős, nagy fákat kapunk, míg az ivartalanul szaporított alanyokon a nemestől függően középerőstől az erősig változhat. A nemes fajták sajmeggy alanyon korábban fordulnak termőre, mint vadcseresznyén, de a fák rövidebb életűek. A sajmeggy sajnos keserű, apró, vékony húsú, evésre kevéssé alkalmas. Inkább madáreledelnek vagy pálinkának való. A feketerigók kedvelt eledele, a fák elterjedésében is fontos szerepük van. Magját a déli országokban fűszerként használják, íze a mandulához hasonlít. Ez adja a török, görög és az örmény édes kenyér markáns ízét.