Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2016. július 10., vasárnap

2016/215. elismerése



2016/215. elismerése

A legeredményesebb Szőlő félékből készült pálinkák nevezőjének különdíja


Nem mondhatjuk el, hogy nem ismerjük, hogy milyen érzés az, amikor egy versenyzőt a színpadra szólítanak, mert már nagyon sok alkalommal sikerült átélnünk ezt az érzést, azt a pillanatot. A legtöbben úgy gondolnák, hogy éppen emiatt már tulajdonképpen nem is érez az ember semmit. Itt ezen a ponton azonban ki kell ábrándítanom azokat, akik így vélik, mert ezt az érzést nem lehet megunni, nem lehet elfelejteni. Rutinos versenyre járóknak számítunk és ezt felkonferálásunk előtt kedves Béli Géza versenyigazgató barátunk minduntalan a publikum figyelmébe is ajánlja, amiért is köszönet érte. Nem is szeretném titkolni, hogy azzal a céllal neveztünk ezúttal is, hogy a szakmai elismeréseken túl, valami komolyabb díjat is elhozzunk. Igazság szerint a legjobb bérfőzető díjára pályáztunk, de ezt ezúttal nem érdemtelenül Becskereki Tamás barátunk nyerte el Nógrád-megyéből. Már-már le is mondtam a színpad előtt ülve a különdíjról, hiszen, mint Csalló Gergő barátunk mondta a verseny eredmény hirdetése előtt a zsűri ezúttal a szokottnál is szigorúbban értékelte a nevezett tételeket. Ám ekkor tisztelt Béli Géza ismét különös felkonferálásba kezdett az utolsó előtti különdíj nyerteséről, és amikor a végére ért felém kacsintott a színpadról, majd felhangzott a feleségem neve és már indultam is a színpadra nagy boldogsággal. A díjat Csopak város önkormányzata ajánlata fel, hiszen ez a verseny eredetileg e gyümölcs fajta, a szőlő és termékei köré épült fel. A jutalom pedig egy 2 személyre szóló 2 éjszaka a város egyik apartmanjában. Ennek azért gondoltam mindjárt a feleségem is jobban örül, mint egy oklevélnek, egy éremnek, vagy egy dísztárgynak, amelyeknek már se szeri se száma. A különös szerda esti díjkiosztóra a koronát a jól ismert Balkán Fanatik együttes tette fel, amelyet mi már nem nagyon tudtunk megvárni, hiszen a hazaút sem rövid, és hajnalban már a csopaki strand színpadja helyett a szőlőültetvényben kell fellépnem, hogy jövőre is ilyen szép szőlő termékekből készült pálinkákkal indulhassunk. Köszönjük a Pannon Pálinkafőzők Egyesületének! Köszönjük Csopak városának! Azt megígérhetjük, hogy jövőre ismét ott leszünk!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése