Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2014. október 17., péntek

II. Kárpát-medencei Pálinkaverseny 2014.



Kárpát-medencei pálinkaversenyt rendeznek hétfőtől Kecelen

Azt remélem, hogy legalább annyian neveznek a Kárpát-medencei Pálinka, Párlatversenyre, mint amennyien a tavasszal szintén nálunk megrendezett országos pálinka versenyen részt vettek – mondta megkeresésünkre Téglás András, a T.G.-Virág Nevelési, Oktatási és Szociális Intézmény Fenntartó Nonprofit Kft. címzetes igazgatója.
Májusban 50 hazai pálinkafőzde és magánszemély több, mint 330 mintával nevezett az országos megmérettetésre. Most a Kárpát-medence azon területeiről is érkeznek a minták, ahol évszázadok óta főzik a magyarok a hungarikumnak számító italt. A Kecelen korábban már több alkalommal is megrendezett pálinkaünnepet Téglás András javaslatára nemzetközivé bővítették, de az elnevezés nem tőle, hanem Jakab Istvántól származik. Az Országgyűlés alelnökének a javaslatára a Kárpát-medencei Pálinka, Törköly Pálinka és Párlat Verseny nevet viseli a keceli rendezvény tavaly óta, melynek fővédnöke Fazekas István Földművelésügyi miniszter mellett Jakab István parlamenti alelnök, Font Sándor, Kerényi János, Bányai Gábor országgyűlési képviselők, Rideg László megyei alelnök és más ismert szakemberek is.
 A zsűri hétfőtől csütörtökig a mintákat pontozza, kedden bor-, pálinka- és párlat szépségversenyt is rendeznek. Pénteken 14 órakor a társadalmi zsűri minősíti a nevezett pálinkákat. Szombaton és vasárnap Kecel központjában egész napos gasztronómiai rendezvényt tartanak. Lesz tárcsás, bográcsos ételek főzőversenye Benke László olimpiai bajnok, mesterszakács, mestercukrász vezetésével. Pogácsaverseny, látványos kacsasütés kóstolással egybekötve, Blaskó János Venesz-díjas mesterszakács vezetésével. Közben működik bor-, és pálinka- és a keceli ízek udvara. Délután lesz a gasztronómiai verseny eredményhirdetése. Vasárnap Kárpát-medencei kirakodó vásár, fogatszépségverseny, karüsszel, lovas kaszkadőr bemutató, amely után 15 órakor fellép Galambos Lajcsi és zenekara.
forrásom a http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kultura/karpat-medencei-palinkversenyt-rendeznek-hetfotol-kecelen-576113


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése