Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2014. augusztus 3., vasárnap

Fűszeres Fekete Szederrel Ágyas Alma Likőr 2014.



613.

2014/0716


AQUAVINICUM

LIKŐR

GYÜMÖLCS


 
  Fűszeres Fekete Szedres Alma
  üvegben érlelve
 
 
 
 
 A folytatásban továbbra is megmaradok ennél az igazán különleges gyümölcsnél, már, mint a fekete szedernél. Már az előzőekben az ágyas változatnál is sok dolgot megírtam erről a gyümölcsről, de azért biztosan akad még olyan információ, amely fontos lehet akkor, amikor amellett döntünk, hogy készítsünk-e belőle bármiféle italt. S mivel az utóbbi hónapok igen sokan érdeklődtek likőrféle italok után, vagyis az alacsonyabb alkoholtartalmú, nőiesebb, édes italok után, így elhatároztam, hogy a bokrainkon termett fekete szeder egy részéből egy kis likőrt készítek ezzel is szélesítve a saját kis élményparkomat. A szeder az egyik legrégebbi gyógynövény. Már Hippokratész korában, i. e. 400-ban említik jótékony hatását, az 1500-as években állatok fekélyeinek kezelésére alkalmazták, valamint felismerték fogínyvédő hatását. A szeder gazdag vitamin- (C, B1, B6) és ásványi anyagforrás (kalcium, kálium, foszfor, magnézium, vas, mangán, cink). Dúskál az antioxidáns flavonoidokban. Nem csak küllemében, de tápanyagtartalmában is hasonlít a málnához, de növényi rost- és pektintartalma nagyobb. A fekete szeder levele galluszsav- ésellágasav típusú csersavakat, flavonoidokat és gyümölcssavakat tartalmaz, gyógynövény alapanyag. Természetesen a nyersen fogyasztott gyümölcs étrendileg a leghatékonyabb, ezért is ebben az esetben nem az aszalvánnyal történt ágyazást választottam, hanem magát a nyers gyümölcsöt helyeztem bele. A gyümölcs mellett persze azért más is került bele a likőrbe, hogy még érdekesebb íz összetétellel rendelkezzen. Ilyen hozzáadott fűszer volt a vanília, amely általában a kedvencem a likőrök készítésénél. A következő fűszer a gyömbér, amelyet minimális mennyiségben belehelyeztem. Az eddigi likőrjeimben minimális mennyiségben szerepelt cukor, a többségében mézzel végeztem az édesítést, de ebben az esetben a kandiscukrot használtam fel. Karamellsziruppal gazdagított természetes barna kandis cukor. Kiemeli a vele édesített tea ízét. A fehér és a barna kandiscukor értékes cukorszirup lassú kristályosításából származik. Vegetáriánus, vegyszermentes. Izgalmas, mély, kissé parfümös, buja gyümölcsillattal mutatkozik be, háttérben kevés csillagánizs és pemetefű, mindezt fenyőmézes édesség kerekíti, a hozzáadott kandiscukortól, amely majd a karamell édességével keveredik.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése