Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2012. június 18., hétfő

II. Vönöcki Pálinkafesztivál 2012/2


A pálinka körül forgott minden Vönöckön.

- írja a Vasnépe újság a szalagcímben a hétvége egyik fontos eseményét. Szombaton rendezték meg ugyanis a harmadik Vas megyei nyílt pálinka és párlat versenyt és fesztivált. Az idei rendezvény a gyümölcs, a bor és a pálinka szerepét hivatott bemutatni a gasztronómiában. Az is kiderült, hogy a magánfőzők és bérfőzdék pálinkái közül melyeket értékelte legjobbra a zsűri. Gyakorlatilag az ország egész területéről érkeztek nevezések az egyre rangosabb megmérettetésre. Pincészetünk első alkalommal nevezett a versenyre húsz mintával, amely családunk négy tagja között oszlott meg. A nevezésünkre a Vas megyei NAV megbízottja nagy örömmel reagált, amely őszintén megvallva hízelgett önérzetünknek. A bírálat után érdeklődtünk is az eredmények után, de nem akartak arról információt adni, csupán hosszas unszolás után sejtették, hogy érdemes elindulnunk erre a közel 250 km-es útra, hogy részt vegyünk az eredményhirdetésen. Fel is vettük a kapcsolatot Buti Károly családjával, mert haza este már nem akartunk indulni. Jó kedvvel és napsütéssel kezdődött szombaton reggel a harmadik Vas megyei nyílt pálinka és párlat verseny: zenés ébresztővel indult a nap, majd pálinkás jó nappal és koccintással folytatódott. A Buti Károly gyümölcsösében tartandó fesztiválon volt minden mi szem, szájnak ingere, a vendégek közül senki sem maradt étlen, szomjan. Mi magunk is szerencsésen megérkeztünk minden bizonnyal egyetlen Tolna megyeiként, és a belépő ellenében bekapcsolódhatunk a gasztronómiai ünnepbe. Örömmel vettük a sok érdeklődőt, és bár kicsit messziről kellett odagyalogolnunk a jó kedvünket semmi sem vehette el. Nem csupán a pörköltöket kóstoltuk meg, hanem a kereskedelmi főzdék kínálatát is. Legnagyobb sajnálatunkra Buti úr pálinkáit nem ízlelhettük meg, ahogy a főzdéjét sem tudtuk megtekinteni, mert zárva volt. Némi hiányosságnak azt éreztem, hogy az eredményhirdetésre érkező nevezőket sem kezelték külön, a csupán kikapcsolódni akaró, ünneplő emberektől. Ha ez másként történik, akkor talán a szakmaiság nagyobb súllyal lett volna jelen a fesztiválban, így azonban még csak Buti úrral sem tudtam kezet fogni. Persze volt elfoglaltsága rendesen. Próbáltunk változatos programokat összeállítani, hogy a pálink és párlatok versenye mellett mindenki találjon kedvére valót - mondta Buti Károly. - A rendezvényünk nemcsak az italok versenyéről szól, hanem fesztivál is egyben. Kulturális műsor zajlik egész nap a sátorban, számtalan fellépővel, játékokkal, tűzzsonglőrökkel kedveskedünk az érdeklődőknek. Emellett a környék kézművesei kínálják portékáikat. A rendezvény maga azonban a pálinkák és a párlatok körül forog. Idén 280-an neveztek be a megmérettetésre, a legtöbben bérfőzők. Érkeztek nevezők Sopronból, Győrből és Szombathelyről is. –írja az újság bár a felsorolás elég hiányos, hiszen Ausztriából, és Szlovéniából is történt nevezés. A távolabbról érkezőket, némi anonimitás övezte szinte egész nap. Ezen talán későbbiekben lehetne finomítani, hiszen a verseny és a fesztivál rangját is ezek adják és viszik még szélesebb kőrben el. Természetesen a hazai ismerős versenyzők sokkal népszerűbbek voltak, így kissé idegenként, majdnem nem kívánatosként mozogtunk az eredményhirdetés alatt. Persze a zsűrinek nem volt könnyű dolga, 31 féle pálinkát, párlatot és likőrt kellett pontozniuk. A hagyományos ízek, mint a sárgabarack és szilva mellett a vadtermésből készült nedűk is népszerűek voltak. A zsűri pontozta az illat tisztaságát, az íz karakterét, a harmóniát és a tisztaságot is. Kilenc kategóriában indulhattak a nevezők, amelyekben az arany érmet elért párlatok aztán egymással is versenyeztek, hogy közülük kerüljön ki a kategória győztese. Majd a kilenc kategória győztes közül további három fő díjazott lett kiemelve. Végül a versenyt a kőszegdoroszlói Pongrácz László málnapálinkája nyerte, valamint a Győr-Moson-Sopron megyei Jankovics Ferenc végzett kiemelten almapálinkájával, a harmadik külön díjast a NAV zsűri tagjai választották ki maguk közül. A megyéből is sok jó pálinkát neveztek a versenyre, többen is húsz pontot kaptak nedűjükre. A 282 benevezett pálinkából egyébként hatvan arany minősítést kapott. A kilenc kategória győztesből hat lett magán és bérfőzető, a további hármat kapták a kereskedelmi főzdék, amelyek pontos eredményeit június 30-án a győrvári pálinkafesztiválon hirdetik ki. Úgy gondolom, hogy pincészetünk nem vallott szégyent ezen a megmérettetésen, amelyen először indultunk, de még így is tizenegyszer kellett a színpadra kimennünk éremért. Ezen belül egy kategóriában a győzelmet is elhódítottuk, bár talán ennek igazán nem mindenki örült. Összesítésben még nem ismerjük a pontos eredményeket, de úgy vélem, hogy a három arany, a hat ezüst és a két bronz, amelyet elhoztunk önmagáért beszél. Voltak nézők, akiknek feltűnt ez a siker és meg is jegyezték számunkra, hogy: „maguk nyerték a legtöbb érmet”, vagy „ennyi kilométert senki nem ment a színpadra”. Számunkra ez is öröm, és az is, hogy a Vas megyei NAV parancsnok az utolsó gratulációnál megjegyezte, hogy jövőre is elvárnak bennünket. Én így a távolból is gratulálok Guti úréknak a rendezéshez, és az eredményeikhez, és bár közelebbi ismeretségbe nem tudtunk kerülni, mi várhatóan jövőre is részt veszünk a megmérettetésen, ahogy Kecelen, és Gyulán is, bár azokon a versenyeken nem sok vas megyei kollégával találkoztunk, és mi onnan is champion díjjal tértünk haza, ezerkétszáz verseny mintából. Mindezek ellenére köszönjük a lehetőséget a szervezőknek, és minden vas megyeinek, hogy részt vehettünk ezen a rangos megmérettetésen.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése