Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2012. november 3., szombat

Dijazottaink 2012-ben.


Egybibés Galagonya Gyógylikőr 2011.


Nem szép, ha az ember saját alkotását dicséri, de még magamat is megleptem azzal, hogy milyen jól sikerült ez a párlat. Az üveg is jól mutatja, hogy bizony már csak ilyen kevés van belőle. Annak ellenére, hogy gyógyszerként használjuk otthon, és csak egy-egy cseppet veszünk belőle magunkhoz. Igazából az ilyen párlatokat, vagy mondhatjuk nyugodtan likőrnek, hiszen igen alacsony alkoholtartalommal bír csak kevés versenyen van alkalmunk megmérettetni. Szerencsére a Vas-megyei pálinkaversenyen nyitottak egy ilyen kategóriát, amelyben három likőrrel el is indultam.


Nem kis meglepetésre ebben a kategóriában 22 nevező indult el, amelyben is a negyedik legjobb italnak hozták ki a zsűrizők pincészetünk italát még pedig 18 ponttal, amely úgy e normál esetben másik versenyeken ez aranyérmet kellett volna kapnia. Ezzel szemben itt csak ezüstöt adtak neki, amit én így is nagyon szép eredménynek tartok, de azért a 18 pont az már majdnem tökéletes. Két meggy és dió likőr tudott elénk kerülni, de köztük a Zsindelyes Pálinkaház itala is. 


Nyilvánvalóan a likőr az én receptúrám alapján készült el és a nevemen is futott a versenyen. Méltán akasztották az üvegem nyakába az ezüst érmet, mert valóban nagyon finom ital rejtőzik az üvegben. Az is nagy örömmel töltött el, hogy ebben a kategóriában sok kereskedelmi főzde termékét sikerült magunk mögé utasítani, mint a Birkás, a Győri Likőrgyár és a Zsindelyes Pálinkaház több termékét is.


Leginkább természetesen azért vagyok boldog, mert pincészetünk nem sablonosan csak egy kategóriában képes maradandóan jó párlatokat alkotni, hanem szinte mindegyikben. A likőr kategória pedig egyébként is olyan típusú párlat, amely rendkívül összetett. Ennek receptúrájában is legalább nyolc alkotó elem található, amelyet ügyesen és harmonikusan kell összerakni ahhoz, hogy ízletes is legyen, és valóban megőrizze a gyógyhatását is.


Különlegességét az is adja ennek a likőrnek, hogy az alapját képező gyümölcs az egybibés galagonya nem klasszikusan megszokott a likőrök között. Szedését jó magam végeztem abban a szőlészetben ahol dolgozom, és a kialakított szőlő teraszok oldalán felcseperedett cserjéken megtermett ez az igen szúrós gyógynövény, amely apró piros bogyóit jól oltalmazza tüskéivel mind a madarak, mind az emberek elől.


Ez a likőr tulajdonképpen 2010 decemberében készült el és egy éves pihentetés után került fogyasztásra. Nem véletlen tehát, hogy sikerült neki alaposan összeérnie, és kihoznia magából minden illat és zamatanyagot. Az utóbbi időben talán kicsit kevesebbet foglalkoztam ezzel a kategóriával, de mivel rendkívül kézimunka igényes, így erre kevés időm van mostanában, főleg a téli időszakban, amikor pálinkafőzőként éjjel-nappal munkával vagyok ellátva.

Fehér Bikavér Natúr Borseprő 2012.


233.
 
2012/1103
 
AQUAVINICUM
 
NATÚR
 
BORSEPRŐ
 
 
  Fehér Bikavér
  üvegben érlelve
 
 
 A ma bemutatásra kerülő párlat különlegességét nemcsak a neve adja, amelyet két borvidék használhat, hanem az a házasítás is, amely az alapját adja ennek a párlatnak. A bikavér nevet, mint köztudott az Egri és a Szekszárdi Borvidék használhatja és közismerten nagyon sokáig a vörös borok házasítását takarta. Az viszont biztos, hogy az egriek ötlete volt, hogy a bikavér fehér házasítás párját is megtalálják. Sikerült is ez nekik, de ezt már nem bikavérnek, hanem Egri Csillagnak nevezték el. No ez viszont csak az ő borvidékükön használható. Így másoknak, mint nekünk nem marad más, mint a Fehér Bikavér név használat, amikor a vörös bikavérhez hasonlóan fehér szőlőket házasítunk össze. A fehér borok talán mégsem kaptak kellő figyelmet, sőt a fehér házasítások sem kerülnek igazán rivalda fénybe a vörösökkel ellentétben. Ennek ellensúlyozását én is fontosnak tartom, és most már mondhatom bátran, hogy évek óta próbálkozom ezekkel. A négy - féle szőlő, amelyből borok készültek, és ezeknek a boroknak borseprőjét felhasználva készítettem el ezt a fehér bikavér borseprő párlatot. Elsőként a királyleányka bor borseprője 30%-ban, majd a Chardonnay bor boseprője szintén 30%-nyi összetételben, aztán a harmadik tagja ennek a kvartetnek a Savignon Blanc 20%-ban, majd végül, de nem utolsó sorban a Rizlingszilváni szintén 20%-ban került bele ebbe a házasításba. Az aromák, és illatanyagok a reduktív borerjesztésnek köszönhetően remekül megőrződtek a bor aljába leülepedett anyagban. Az alapanyagok egy részét Dunaszekcsőről kaptam Hauk István borász pincészetéből, aki mindig is kiváló fehér borairól volt nevezetes. A borseprő kinyerése utána nem azonnal végeztem el a desztillációt még egy tíz napig pihentettem a cefrémet és csak azt követően álltam neki. Nagyon erős alkoholtartalmat kellett kiszednem a sűrű masszából, amelyet fel is kellett hígítanom a lepárláshoz. A kisüsti technológia első fázisában az alszesz mennyisége a megszokott arányban keletkezett, de a finomítás során a megszületendő párlat mennyisége több lett az alszesz mennyiségénél, amelyet eddig még nem tudtam megfigyelni. A nagyon magas átlag alkoholtartalom ellenére is jól visszaadta az aromaanyagokat, és az illatot a párlat, amelynek pihentetése után nagy reményeket fűzök a jövő év pálinkaversenyein.
 

2012. november 2., péntek

Vegyes Háztáji Natúr Szőlő Cuvée 2012.


232.
2012/1102
AQUAVINICUM
NATÚR
GYÜMÖLCS
  Vegyes Háztáji Szőlő Cuvée
  üvegben érlelve
 A nosztalgia jegyében készült az a párlat, amelyet már tavaly is elkészítettem, és idén is megtettem azért, hogy azzal méltó emléket állítsak azoknak a régi elődeinknek, akik még másként éltek, másként gondolkodtak, másként viszonyultak a természethez, környezetükhöz. Persze nem vagyok elég idős ahhoz, hogy ezekre a dolgokra személyesen emlékezzem, de mások emlékei, a még élő idős emberek szívesen átadják ismereteiket és tapasztalataikat. Sajnos a második világháború és az az előtti időkre kell visszamenni. A vidéki paraszt emberek életének szerves része volt a szőlő, és az állattartás is. Önfenntartó családi gazdaságok működtek kis területen, de hatékonyan. Szerényen és alázatosan éltek, tisztelték hagyományaikat, és a munkájukat, alázattal keltek és feküdtek. A szőlejük hagyományos volt, szinte kétrét görnyedve dolgoztak benne. Régi fajták voltak, legtöbbször nem is nemesítettek, hanem sokszor direkt termők. Ma már ezekből a fajták nem készítenek sem bort, sem pálinkát, a fejlődés túl haladt rajtuk. Az ízek azonban felejthetetlenek és ma is az idős emberek szájában találhatók. Ők nem annyira a parfümősségért, nem annyira a tisztaaromákért dolgoztak, hanem azért, mert ez volt az életük, a minden napi verejtékük. Mi ma élő fiatalok lassan már könyvekből sem ismerhetjük meg ezeket, nem is beszélve azokról az ízekről, amelyeket ezek a szőlők adtak. Érdekes módon a szomszédos országokban, Szerbiában, Horvátországban, Erdélyben, Szlovéniában, Ausztriában még ma is fellelhetők ezek akár bor, akár pálinka formájában is. Mi magyarok a buzgó nyugat imádatunkban lassan mindent száműzünk, ami őseinknek fontos volt. Lassan ugyan kezd elindulni egy olyan folyamat, amely felkutatja, felkeresi a régi gyümölcsfajtákat, a régi szőlőfajtákat. Bízom abban, hogy lesznek olyan fiatalok, akiknek majd jelentenek ezek dolgok valamit, és hajlandók visszanyúlni a régi idők hagyományaihoz. Most ugyan azt hisszük, hogy fut a szekér, és mindent megtehetünk, de nehogy nagy árat fizessünk ezért a futásért. A régi ízek, a régi hagyományok egyensúlyon alapultak a természettel, ha ehhez visszatérünk nem fogunk csalódni és életünk is, harmonikusabbá válik. Ez a párlat több régi szőlőfajta erjesztésével készült, bogyózás nélkül. Ez a valódi különlegesség, ez a valódi Hungarikum, a paraszti élet csodája.

A kökény cefrézése 2.


A kökény cefre készítése 2.


A jó cefre elkészítése sok odafigyelést, és aprólékos munkát igényel. Még mindig sokan ott hibáznak a cefrekészítése során, hogy nem aprítják, nem darálják apróra a gyümölcsöket. A kökény apró bogyóit nem egyszerű a nélkül összezúzni, hogy közben a magja ne sérüljön meg. Ehhez azonban a pisztolyfúró és a keverőszár megfelelő eszköz, de először persze pektinbontani kell.


A zúzást az erjesztés elindítása előtt végezzük el az sem probléma ha azt több menetben hajtjuk végre, és ne felejtsük el, hogy annyi vizet öntsünk rá, ami ellepi, és amitől nem lesz sűrű az anyagunk. A későbbiek során a hozzáadott víz mennyiségét figyelembe kell venni a cefre beltartalmának beállításakor.


Az én kökény cefrém az összezúzás után ezt az állapotot mutatja és ekkor már az erjedés nem lett beindítva élesztőgombákkal.


A fentiekben említettem, hogy a cefre beltartalmának beállítása fontos. A hozzáadott víz mennyiségét figyelembe véve a savtartalom beállítása igen fontos, hogy a hozzáadott élesztőgombák a megfelelő közegben, a legjobban kitudják fejteni a hatásukat. E savtartalom beállítását ezúttal foszfor savval végeztem el. Ilyenkor pontosan kell tudnunk a cefrénk mennyiségét.


A pontos adatok birtokában tudjuk pontosan kimérni a megfelelő mennyiséget, amelyet utána természetesen alaposan belekeverünk a cefrénkbe. Ilyenkor már tilos bármit hozzáadni az élesztőgombákon kívül, illetve a tápsón, amelynél szintén vegyük figyelembe a hozzáadott víz mennyiségét, hogy legyen elegendő tápláléka az élesztőgombáknak. Vadgyümölcsök esetében, amelyek alacsony cukortartalommal bírnak ez fontos ellenkező esetben az erjedésünk pár nap alatt leáll.


Amikor már minden benne van az erjesztőtartályainkban, akkor lezárhatjuk azokat, majd reduktív erjesztés esetén kotyogót kell ráhelyeznünk, hogy a keletkező gázok eltávozhassanak. Ebben az esetben nem szükséges a hordót nyitogatni. Abban az esetben ha oxidatív erjedéssel készítjük a cefrénket, akkor legalább naponta kétszer keverjük meg, hogy a keletkező cefresapkát visszakeverjük a cefrébe. Ha valaki egyszerre több erjesztést is végez, több féle gyümölccsel célszerű az adott tartály oldalára felírni a legfontosabb adatokat, így biztosan nem követ el hibát, és kontroll alatt tudja tartani a folyamatokat.


A képen látható hőmérő legyen mindig a tartályok közelében, hogy annak segítségével azt egy szinten tudjuk tartani. A tartályon kívül 12 fok van, ami a tartály belsejében egy-két fokkal magasabb. Lehetőleg 15 celziusz fok alatt tartsuk az erjedést, mert ekkor jobb lesz az aroma anyag a cefrében. Természetesen le se nagyon menjen, mert akkor leáll az erjedés, ilyenkor célszerű kicsit fűteni.


Ez a fotó a mázsáról igazán korábban kellett volna, de a figyelmet itt sem késő felhívni arra, hogy a mérések fontosak és elengedhetetlenek a cefrézés közben. De nemcsak a gyümölcsöt kell mérnünk, hanem minden olyan anyagot amit közben hozzáadunk. Ha az adott fajta gyümölcsön kívül mást is rakunk bele azt is írjuk fel és dokumentáljuk. Ez későbbiekben okulásunkra szolgálhat, ha jól sikerül akkor is, és ha elrontottunk valamit akkor meg pláne könnyebben megtaláljuk a hibát.


Természetesen előre kell látnunk, hogy amennyiben a cefrézésünk sikerrel jár és a desztillálás is jól sikerül, akkor nem csak jó minőségű párlatunk lesz, hanem mennyiségileg is megfelelő. Azzal persze a pálinka még nincsen készen, legalább olyan fontos az érlelést, amelyet ilyen és ehhez hasonló üvegballonokban végezzünk el, amennyiben natúr pálinkát szeretnénk.


Az ilyen üvegballonokban a pálinkát csak tároljuk szállítani csak nagyon körül tekintően lehet, hiszen rendkívül sérülékenyek. Tárolását is ehhez hasonlóan kell megoldani, mert bármi neki koccan, eltörik és akkor a párlatunk elfolyik, amely minden munkánkat semmissé tenne. Legalább három hónapos érlelés után már lehet kóstolni, lehet bírálni, majd lehet palackozni párlatunkat.

2012. november 1., csütörtök

Muscat Ottonel-Rizlingszilváni Natúr Törkölypálinka 2012.


231.
 
2012/1101
 
AQUAVINICUM
 
NATÚR
 
TÖRKÖLY
 
 
  Muscat Ottonel - Rizlingszilváni Cuvée
  üvegben érlelve
 
 
 Egy párlat erejéig visszaugranák ahhoz a kategóriához, amelyben a legbőségesebb a választék, hiszen ebből áll rendelkezésre a legtöbb alapanyag. Nem nehéz kitalálni, hogy a törköly kategóriáról beszélek. Ezúttal egy házasítással kísérleteztem, amelynek egyik alanya az Ottonel Muskotály, a másik, pedig a Rizlingszilváni. Előbbit előszeretettel használják borként is házasításokban, amelynek egyik oka, hogy némileg alacsony savtartalommal bír, így csak rövid ideig tartható el. Ez úgy-e a pálinka esetében nem játszik szerepet, itt a házasítás okaként inkább az illata hozható fel. Kicsit a mi vidékünkön kevés található belőle ezért egészítettem ki a rizlingszilvánival. Most mégis kicsit a muskotályról szólnék. Magyarországon az 1880-as években jelent meg, s azóta is töretlen népszerűségnek örvend. Minden borvidéken megtalálható kisebb-nagyobb területen. Nemcsak fajtatiszta értékei miatt közkedvelt, hanem más borokkal való házasítása révén is, mivel kitűnő illat- és ízanyagokat kölcsönöz a kevésbé karakteres fajtáknak is. Önmagában egy rendkívül muskotályos illatú, lágy, könnyen fölismerhető bort ad, amely hamar megkedveltethető a bor iránt kevésbé érdeklődőkkel is. A jelentősebb savakat adó meszes vagy vulkanikus talajokon nagyon szép, kerek borok készíthetők belőle. Korai fakadása, érése miatt érdemes a technológiai érettség előtt szüretelni és reduktívan feldolgozni, hogy savait és illatanyagát jobban megőrizze. Természetesen ma már a borkészítésen túl igen jelentőssé vált az a piac is, amely nem elsősorban bort, hanem pálinkát készít ebből a gyümölcsből. Higgyék el, megéri a gondosság, mert nagyon finom ital, a szó valódi értelmében élvezeti cikk lesz a végeredmény. A jó muskotályt elsősorban nem a gasztronómiához társítva kell fogyasztani, hanem önálló italként, ami nem jelenti azt, hogy akár bor, akár pálinka készül belőle, ne lenne ajánlható ételekhez, ezen esetben édeskés mártással készített húsokhoz, desszertekhez tudnám ajánlani. Élénk, üde, intenzív tutti-frutti, könnyed, de mégis testes és nagyon komplex. Hosszan megmaradó élmény. Meleg nyári estéken kellemesen simogató hűs szellő, télen derűt árasztó lélekmelegítő. Ajánljuk könnyed baráti beszélgetésekhez a jó hangulat megteremtésének segédeszközeként. Gyors segítség, ha nem jut semmi az eszünkbe. És, ha még mindig nem, igyunk még egyet!
 

Ottonel Muskotály


Herbarium Librum
  Szőlő félék Családja
Vitis Vinifera 
  Ottonel Muskotály
 1852-ben a Franciaországi, Loire mentén, Moreau Robert angers-i kertész, nemesítő is, aki elsőként állította elő, valószínűleg a saszla és a saumuri muskotály fajták keresztezésével. Leginkább Közép-Európában terjedt el a szőlőtermesztés északi határához közel, mert a többi muskotálynál sokkal jobban tűri a hideget. Viszonylag korán, már szeptember közepén érik, így az északi területeken kiváló reduktív borok alapja. Ennek azonban komoly követelményei vannak a telepítővel, a szőlőmunkással szemben is. Gondos figyelmet igényel. Már a metszésnél ügyelni kell arra, hogy ne terheljük meg túlságosan a tőkét, mert akkor az illat- és zamatanyagok nagyon legyengülnek. Fontos a szüret időpontjának megválasztás, majd a kezelés. A szüret időpontjára – mint minden illatos fajta – különösen érzékeny. Ha még a biológiai érés teljes beállta előtt szüretelik, akkor savtartalma kellő hátteret tud nyújtani édeskés, parfümös és igen jellegzetes illat világának. Ha késik a szüret, a bor illatjegyei negatív irányba fordulhatnak. Savait illetően inkább lágynak mondható és száraz iskolázásban mutatja legszebben értékeit. Mint az egyik legnépszerűbb kiegészítő fajta, szinte minden termelőnél találkozhatunk vele. Lassan nő. Vesszői vékonyak, elterülők. Közepesen terem. A fürtje kicsi vagy középnagy, hengeres vagy kissé vállas, közepesen tömött. Bogyói közepesek, a héjuk középvastag; nem rothadnak. Szereti a napsütéses órákat, hiszen csak közepes mennyiségű cukrot és kevés savat tartalmaz, bár ez nem mindig van így, hiszen ez talaj, fekvés függvénye is. Borainak fajtajellege diszkrétebb; általában a szüret utáni évben fogyasztják. Megfelelő klímán, későn szüretelve, figyelemre méltó botrytises borokat állítanak elő belőle. Borai intenzíven parfümösek, narancsvirág illatúak. A gyümölcs élvezetesebb azokon a hűvösebb területeken, ahol nagyobb savtartalmat képes összegyűjteni. Vulkáni területeken mélyebb ízeket ad, mint másutt. Az utóbbi másfél évszázadban ez a fajta szinte teljesen kiszorította Elzászból a sárga muskotályt, és Ausztriában is ez a legnagyobb területen termelt a muskotályféle. Kedvelt és bevált szőlőfajta Németországban, és egy keveset Ausztráliában is termesztenek. Ausztrál változata aprószemű és ettől erősen muskátli virágillatú, amit a kóstolók többnyire nagyra értékelnek. Magyarország borvidékeinek Soprontól a Bükkaljáig terjedő északi láncolata ideális feltételeket kínál termesztéséhez, de ezt nálunk még kevés termelő ismerte fel. Leginkább a Mátraaljai, az Egri és a Balatonboglári borvidéken gyakori. A Badacsonyi borvidéken ez a Badacsonyi muskotály alapanyaga. Teljes termőterülete 2007-ben 1550 hektár volt. Ez a gyümölcs a szőlőfajtái között is külön csoportba sorolható a belőle készülő bor tulajdonságai miatt, a koriander illatára és ízére emlékeztető, markáns jegyekkel rendelkező fehérborok közé. Nem véletlen az sem, hogy a Muscat Ottonelt a világon majdnem mindenütt ugyanígy hívják. Nálunk, Magyarországon az 1880-as években jelent meg, s azóta is töretlen népszerűségnek örvend. Minden borvidéken megtalálható kisebb-nagyobb területen. Nemcsak fajtatiszta értékei miatt közkedvelt, hanem más borokkal való házasítása révén is, mivel kitűnő illat- és ízanyagokat kölcsönöz a kevésbé karakteres fajtáknak is. Önmagában egy rendkívül muskotályos illatú, lágy, könnyen fölismerhető bort ad, amely hamar megkedveltethető a bor iránt kevésbé érdeklődőkkel is. A jelentősebb savakat adó meszes vagy vulkanikus talajokon nagyon szép, kerek borok készíthetők belőle, s jobb évjáratokban félszáraz vagy félédes borrá is válhat. Korai fakadása, érése miatt érdemes a technológiai érettség előtt szüretelni és reduktívan feldolgozni, hogy savait és illatanyagát jobban megőrizze. Természetesen ma már a borkészítésen túl igen jelentőssé vált az a piac is, amely nem elsősorban bort, hanem pálinkát készít ebből a gyümölcsből. Ebben az esetben is ugyanazt a gondosságot kell művelésére fordítani. Higgyék el megéri a gondosság, mert nagyon finom ital, a szó valódi értelmében élvezeti cikk lesz a végeredmény. A jó muskotályt elsősorban nem a gasztronómiához társítva kell fogyasztani, hanem önálló italként, ami nem jelenti azt, hogy akár bor, akár pálinka készül belőle, ne lenne ajánlható ételekhez, ezen esetben édeskés mártással készített húsokhoz, desszertekhez tudnám ajánlani. Élénk, üde, intenzív tutti-frutti, könnyed, de mégis testes és nagyon komplex. Hosszan megmaradó élmény. Meleg nyári estéken kellemesen simogató hűs szellő, télen derűt árasztó lélekmelegítő. Ajánljuk könnyed baráti beszélgetésekhez a jó hangulat megteremtésének segédeszközeként. Gyors segítség, ha nem jut semmi az eszünkbe. És, ha még mindig nem, igyunk még egyet!

2012. október 31., szerda

Kékfrankos-Merlot Cuvée Érlelt Borseprő Párlat 2012.


230.
 
2012/1031
 
AQUAVINICUM
 
ÉRLELT
 
BORSEPRŐ
 
 
  Kékfrankos-Merlot Cuvée
  eperfa hordóban érlelve
 
 
 
 Ma egy párlat erejéig még visszalépek a borseprő párlatok kategóriájához, de egy kicsit mégis módosítva azt. Ezúttal ugyanis nem a natúr változatot szeretném bemutatni, hiszen azt már két napja megtettem, hanem annak egy érlelésre szánt változatát. A fahordós érlelés szakmai alapjairól pedig a tegnapi gyümölcspárlatnál már kezdtem némi információt közre adni. A borseprő élete nagyon sokáig talán éppen a törvényalkotás miatt is volt mellőzött, másodlagos. Idén azonban végre ebben is változás következett be. A bortörvény módosításával a borászati melléktermékek, így például a borseprő felhasználása is változik. A vidékfejlesztési minisztérium szerint a magyar szeszesital-előállítók a jó minőségű borseprő felvásárlásával és felhasználásával európai versenytársaikhoz hasonlóan készíthetnek borpárlatot, amire eddig nem volt lehetőségük. A jelentős bormennyiséget tartalmazó borseprő centrifugálásával vagy szűrésével nyert borból megfelelő minőségben borpárlat készíthető. Az intézkedéssel csökkenhet Magyarország borpárlat importja. Én még a törvényalkotónál is tovább gondolom ennek az anyagnak a jelenét, de leginkább a jövőjét. Úgy gondolom leginkább a kiválóan előállított termékekkel lehet bizonyítani a borseprő önálló kategóriájának létjogosultságát. Egy bizonyos a borseprő párlat a törkölypálinkánál finomabb, és nemesebb ital, és ezt előállított termékeinkkel bizonyítani is fogjuk. A fahordó anyagából a párlat hatására ligninkoniferil-alkohol tipusú vegyületekből összetett, nagymolekulájú anyag, amely fa anyagának 20-25 % kerül bele a párlatunkba. A lignin az italban oldott sav jelenlétében az etil-alkohollal etenol-ligninnek nevezett vegyületté alakul, amelyből hidrolizis és oxidáció következtében kismolekulájú vegyületek jönnek létre. Ez a folyamat a hordódongákban játszódik le. Mindennek következtében kellemes aromájú vegyületek, főleg aldehidek (vanillin, koniferil-aldehid, sziringa-aldehid) keletkeznek és jutnak az italba. Persze az érlelésnek, pihentetésnek nemcsak az ízekben, zamatokban van jelentősége, hanem a látványban is, hiszen esztétikailag szebb, tetszetősebb párlatunk keletkezik, a vízszín helyett, a sárgaszín árnyalatainak tetszésünk szerinti változata, amely a hordóban tartás idejétől függ.