Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2012. szeptember 29., szombat

Chardonnay Szőlő Natúr Gyümölcs Pálinka 2012.


212.
 
2012/0927
 
AQUAVINICUM
 
NATÚR
 
GYÜMÖLCS
 
 
  Chardonnay szőlő
  üvegben érlelve
 
 
 A most bemutatásra kerülő új párlatom szintén az Aquavinicum Párlat Rendszer Natúr Pálinkáinak Gyümölcs osztályába sorolható be és az ilyenkor szüret tájékán közismert Chardonnay szőlő párlatáról van szó. A múltkori pálinkánál már említettem, hogy lesz egy sor olyan új párlat, amely évről-évre visszatér a választékomba és ilyen a Chardonnay is, amely szőlőnek készítettem már borából, borseprőjéből, törkölyéből is pálinkát. Hogy ne menjek nagyon vissza a múltba az I. Nógrád-megyei Palóc Pálinka és Párlatversenyre neveztem be a Chardonnay Borpárlatot, amely 17 pontot ért el és ezzel ezüstérmet kapott, de nem járt messze az aranytól sem. Vagy a nyáron lezajlott Vas-megyei Pálinkaversenyen a Chardonnay törkölypálinkám szintén 17 ponttal ezüstérmet kapott. Mindezek arra utalnak, hogy valóban rendkívüli szőlőfajtáról van szó, amelynek olyan illat és zamat anyagai vannak, amelyek meghálálják a velük való gondos foglalkozást. A szőlő pálinkának még az is fontos tulajdonsága, hogy a szőlő minden része benne található a párlatban, és ez által olyan anyagok is felelhetők benne, amelyek az egészségünkre jelentős hatással vannak. A szervezetünkben káros anyagok a szabadgyökök amelyek a sejthártya átjárhatóságát jelentősen fokozzák, ennek következtében hatékonyan képesek károsítani a sejteket, így jelentős mértékben felelősek a korai öregedésért. Ezen kívül reakcióba lépnek a DNS-sel, a sejtek örökítő anyagával, így az egészséges sejtek újraképződése lehetetlenné válik. Ezek a folyamatok az idő előtti öregedésért és a daganatképződésért felelősek. A szabadgyökök képesek feltöredezni a kötőszöveti rostokat a szervezet különböző szerveiben, pl. a bőrben, amely ennek következtében rugalmatlanná és csökkent víztartalmúvá válik, durva és ráncos lesz. Ezek a folyamatok éppen ezért ugyancsak a szöveti elfajulás (degeneráció) és sejtkárosodás irányába terelik a szervezetet. Ami a legfontosabb, és amely egyedivé teszi a piacon az, hogy olyan összetételű telítetlen zsírsav van benne (Omega3, Omega6, Omega9), amely képes átjutni az agyi vérgáton! Ezért az agynak egy nagyon erős védelmi rendszert ad, a többi táplálék kiegészítővel szemben. Mindezt pedig a szőlőnek és annak magjának köszönhetjük, így kis mennyiségben valóban gyógyszert veszünk magunkhoz ezekkel a párlatokkal.
 

I. Nógrád-megyei Palóc Pálinka és Párlatverseny 2012.


I. Nógrád-megyei Palóc Pálinka és Párlatverseny
2012.
Nagykeresztúr


Ismét visszakanyarodom ezen írásommal a legutóbbi pálinkaverseny történéseire. Ennek az adott apropót, hogy pár nappal ezelőtt megérkeztek azok az értékelő cédulák, amelyek a nem nyertes pálinkáinkhoz tartoztak. Ennek úgy-e nagyobb a jelentősége, mint a díjnyertesekének, mert ezekből tudhatjuk meg, hogy esetleg milyen hibákat véltek felfedezni ezen italainkban. Ezt már akkor is hiányoltam, illetve azt, hogy ezeket az információkat nyilvánossá kellett volna tenni minden párlattal kapcsolatban, minden versenyző számára, hogy láthassuk, hogy ki miért és milyen eredményt, vagy eredménytelenséget ért el. Amennyiben ez nyilvános lenne, akkor teljesülne a teljes nyilvánosság és tisztaság elve. Ezért is én is nyilvánosságra hozom ezeket az adatokat, amelyek a Sabeikow és Társa KFT. főzdéjében készültek.


Nevezési
sorszám
Minta
sorszám
Párlat
megnevezése
Tulajdonos
neve

Alkohol
%
Nevezési
kategória
Pontszám
Díjazás
Össz-
pont
1.
534
Pomelo Narancs Ágyas
Muthné Katona Mária
42%
Ágyas
16
ezüst
5
2.
451
Chardonnay Borpárlat
Muthné Katona Mária
46%
Egyéb
17
ezüst
5
3.
475
Fehér Furmint Törköly
Muthné Katona Mária
46%
Törköly
18
arany
8
4.
461
Merlot Borseprő
Muthné Katona Mária
48%
Párlat
14
bronz
3
5.
427
Rizlingszilváni Szőlő
Muthné Katona Mária
46%
Szőlő
14
bronz
3
6.
360
Vörös Áfonya Ágyas
Muthné Katona Mária
42%
Bogyós
10
-
0
7.
511
Vadgyümölcsök vegyes
Muthné Katona Mária
46%
Vadgyümölcsök
10
-
0
8.
548
Bodzás Alma
Muth Walter
48%
Almatermésűek
8
-
0
9.
238
Meggy
Muth Walter
48%
Csonthéjas
6
-
0
10.
477
Cseresznye
Németh József
50%
Csonthéjas
13
-
1
Összesítés:
126
-
25
 
 
Annyit azért még hozzáfűznék, hogy a Fehér Furmint Törköly pálinkám aranyát végül is visszavonták ezüstre, de ennek ellenére úgy gondolom, hogy én továbbra is úgy gondolok erre a pálinkámra, mint aranyérmesre. A másik végletben található pálinkám a Meggy, amelyet alaposan lehúztak a bírálók, ezt nem igazán értem, mert ha nem is sokat, de azért valamit én is értek a pálinkákhoz, és egyet nem tudok elfogadni, hogy azon nem érezhető a meggy meggyessége, de hát itt egy friss pálinkáról van szó és bízom benne, hogy lesz még alkalma másik versenyen is bizonyítani.
Végül a Muth Pálinka és Borpince nevében, valamint a Sabeikow és Társa KFT. nevében is szeretném megköszönni a szervezőknek, a rendezőknek a színvonalas versenyt és ünnepet, bízunk abban, hogy lesz folytatása ennek, amelyen majd mi is indulhatunk ismét. Köszönjük!
 

2012. szeptember 28., péntek

Cserszegi fűszeres Szőlő Gyümölcs Pálinka 2012.


211.
 
2012/0926
 
AQUAVINICUM
 
NATÚR
 
GYÜMÖLCS
 
 
  Cserszegi fűszeres szőlő
  üvegben érlelve
 
 

Az elkövetkezendő hetekben, hónapokban könnyen lehet, hogy ismételni fogom kicsit magamat, és olvasóimnak is deja vu érzése támadhat. Az új idény már ami a pálinkakészítést illeti már javában zajlik és ahogy évről évre a bor készítésben is, ugyanazokat a kedvenc fajtákat készítem el, úgy a pálinkáim és párlataim között is akadnak kedvencek, amelyeket évről-évre elkészítek. Most is egy ilyen párlatról lesz, amelyet ezúttal a feleségem születésnapjára terveztem elkészíteni. Őszintén megvallva az is motivált az újbóli elkészítésben, hogy a tavalyi valamilyen oknál fogva és ez leginkább a kései szüret volt nem sikerült ez a párlat tökéletesre. Most már elárulhatom, hogy a Cserszegi fűszeres szőlő pálinkájáról van szó. Sok helyen, sok jó ilyen pálinkát kóstoltam már, ezért is ragaszkodom mereven a saját párlatom elkészítéséhez. Idén úgy tűnik, hogy a múlt hibáiból tanulva egy korai szüretelésű cserszegi fűszerest sikerült szereznem borász mentorom Sőrés András segítségével. Nincs az a borászat, amelynek kínálatában ne szerepelne ez a fajta, és ugyan ez elmondható a jelentősebb kereskedelmi főzdék ajánlatáról is. Legjobbnak a kunságon termett cserszegi tartják annak ellenére, hogy a Bakonyban nemesítették ki. A mi hegyközségünk a Duna völgye fölött található, síkságra néz, de dombsági lejtőkön terül el, éghajlata, pedig igazán mediterrán jellegű. A cserszegi egyik legnagyobb előnye, hogy úgy tud lendületes és illatos lenni, hogy közben szép egyensúlyban marad a párlata, amely leginkább egy gyönyörű mezei virágokból összerakott csokorra hasonlít. Beleillatozva olyan felejthetetlen élményben lesz részünk, amelyet sohasem fogunk elfelejteni, sodorjon az élet bennünket bárhová, ha lehunyjuk szemünket, újra és újra érezni fogjuk ezt az illatot, amely egyedül a Cserszegi fűszeres szőlő pálinkájának az egyedisége. Sokan leginkább női italnak tekintik, illat kavalkádja miatt, de ismerek olyan férfiakat, akik nem is annyira isszák ezt a párlatot, mint napról-napra illatozzák csupán. Ez a fűszeres fehér szőlő pálinka típus a magyar közízlésnek nagyszerűen megfelel, étkezési szokásainkhoz csodálatosan illeszthető. Hideg sültek, saláták, grill ételek, ragulevesek, hideg halakhoz, pástétomokhoz kiváló. Örömmel és szeretettel ajánlom feleségemnek születésnapja alkalmából.

2012. szeptember 27., csütörtök

Chardonnay szőlő


Chardonnay szőlő


Immár egy új szezon kezdetén vagyunk, már, ami a gyümölcsökből való pálinkakészítést illeti. Néhány hónappal ezelőtt a 2011-es Chardonnay szőlő pálinkám ezüstérmes minősítést nyert el, és ma már a 2012-es Chardonnay szőlő pálinkám készítésén munkálkodom. Ha vissza emlékezünk e két évjáratra és az akkori éghajlati viszonyokra, akkor szembetűnő a különbség. A túlsóháti dűlőben termő szőlő, hagyományos egyfüggönyös rendszerben termesztett, észak-déli fekvéssel. Akár borként, akár pálinkaként ejtjük ki e szőlőnek a nevét mindenkiben, ébreszt valamiféle emlékeket, mert a Chardonnay szőlő kiemelkedik a többi szőlőfajta közül! Olyan mélyen ereszt ugyanis gyökeret a talajba, hogy elérhetővé válnak azok a mikro- és makroelemek, amelyek a talaj felső rétegéből vagy hiányoznak, vagy már szennyezettek. A legértékesebb hatóanyagokat a szőlő magja és héja tartalmazza. A magban nagy mennyiségű ásványi só (pl Kálium) és nyomelem, illetve fontos antioxidánsok pl OPC (oligomer – proantocianidin) és az egyik leghatékonyabb bioflavonoid, a resveratrol található. Ezen kívül még a magban megfigyelhető a maghéj alatt a szőlőmagolaj és fehérjék, és egyéb nyomelemek, valamint C vitamin, és más bioflavonoidok. A szőlőmagban található antioxidánsok hatását már 1969 óta tanulmányozzák Európában és az USA-ban. Megállapítást nyert, hogy a szőlő magvaiból nyert bioflavonoidok, köztük a resveratrol az egyik leghatékonyabb vegyület, amely ártalmatlanná képes tenni a  szabadgyököket. És mindezt honnan kaptuk? Egyes kutatók szerint a fajta egy ősi francia szőlő a Gouais Blanc és a Pinot keresztezése. Az egyik szülőről annyit tudni, amely éppen a Gouais Blanc, hogy Horvátországból származik, és a rómaiak vitték magukkal Franciaországba. Világhódító fajta - melynek elterjedtsége az egész világban példátlan - hazája Burgundia, és eme ősi borvidék fehérborainak ma is szinte kizárólagos szőlőfajtája. A legjobb borok itt, Kaliforniában és Champagne-ban (itt készítik a champagne-i pezsgőt) teremnek. Észak-Olaszországban is kitűnő chardonnay-t állítanak elő. Alapbora a pezsgő spumante-nak is, amelyet Dél-Tirolban és Trentinóban "Talento"-nak neveznek. Ausztriában és Németországban pedig, a fűszeres borok örvendenek nagy népszerűségnek. A chardonnay tulajdonképpen Európában éppúgy mindenütt jelen van, mint az Újvilágban, és ezzel mintegy Franciaország legfontosabb szőlészeti exportcikke. Elterjedése azonban nem ismer határokat. Magát a chardonnay nevet egy kis francia faluról kapta, Chardonnay-ról, amely egy burgundiai falvacska.  A fajta első írásos említése 1330-ból való, egy cisztercita szerzetes említi először. Ők tették az első chardonnay szőlőtőt a talajba. Nem is sejthették, hogy több száz év múlva mennyien fognak rajongani ezért a fajtáért. A chardonnay-t nevezik még Aubaine, Beaunois, Melon Blanc-nak is. A világ minden szőlő- és bortermelő országában ismerik és termesztik, tehát „világ" fajtának tekinthető. Magyarországon már a reformkor idején ismerték, de nem termesztették, mert az akkori termesztési eljárások azt nem tették lehetővé. Hazai elterjedése az elmúlt 2-3 évtizedre tehető és szinte minden borvidéken jelen van. Magyarországon 3099 ha-on terem. Természetesen mi sem panaszkodhatunk e szőlőből készült italaink minőségére, ezen belül is szűkebb hazánk a Szekszárdi Borvidéken termett gyümölcsre. A Chardonnay korai szüretben reduktív technikával zöldalmás, citrusos illatot, könnyed testet és savhangsúlyos bort ad, amelyet gyorsan desztillálva átmenthető minden, amiért érdemes párlatot készíteni belőle.

2012. szeptember 20., csütörtök

Kékfrankos rózé borseprő


Kékfrankos rózé borseprő


A hegyközségünk területén a vörös szőlők között azért a kékfrankos fogalomnak számít. Nagyon régóta jelen van és szinte minden művelési módban dolgoznak vele a gazdák. Származása pontosan nem tisztázott, feltételezések szerint a kékfrankos keleti eredetű szőlő, a kutatások szerint a Kapri-tenger partvidékéről származik. Ezzel ellentétben Sopronban a legendák úgy tartják a fajta a nevét a napóleoni időkben a monarchia területén járt francia katonáktól kapta, feltehetőleg a kék színű pénzérméjük után. Természetesen elterjedését nem ennek köszönheti sokkal inkább beltartalmának, ízének, illatának. A legelterjedtebb vörösbort adó szőlőfajtánk (a kékszőlők közül aránya 40%). A fajta a környező országokban is jelen van, mint Blaufrankisch, Blauer Limberger vagy Lemberger, Limberger, Franconia, Frankovka, Frankovka modra vagy Moravka. „Blaufränkisch. Főképp Ausztriában termesztik; könnyű és lédús, de legjobb esetben (Burgenlandban) is csak elfogadható vörös szőlőfajta” – írja a világ talán legismertebb borszakírója, az angol Hugh Johnson. Ő is tévedhet. Ugyanis valóban a kékfrankos Ausztriában ezer arcát mutatja, és Istennek hála nálunk is pompás gazdagságban gyönyörködteti az értő borivókat, vagy az ebből párlatot készítőket. Érdemes hát közelebbről is megismerni. Tapasztaltabb borivók, illetve szőlővel foglalkozok emlékezhetnek a hatvanas-hetvenes évek akkoriban elfogadhatónak tűnő, mégis reménytelenséget árasztó egyenboraira. Tudjuk, hogy a nagyüzemek nagy tárolóedényeiben hűtés nélkül túlmelegedhet a must, és ez be is következett mindenütt ebben az ősi területeitől megfosztott országban. A hatvanas években elterjedt vasbeton kádak kifejezetten hőszigetelő hatásúak voltak: a gyakran 35 fokra fölmelegedő mustot ez az anyag még az őszi hidegben sem engedte hűlni. Így a nagyüzemi borok illatszegények, fáradtak, jellegtelenek voltak. Ebbe a nagyüzemi sorba illeszkedett bele az elmúlt rendszer túlterhelt, ezért jó formáját bemutatni képtelen kékfrankosa. Ezzel szemben, illetve innen kellett a rendszerváltás után feltámasztani hamvaiból ennek a szőlőnek a párlatait. A kékfrankos szőlőből készült bo­rok általában tes­te­sek, bor­sos sa­vas­sá­guk mel­lé cse­resz­nyés-meggyes za­ma­tú gyü­mölcsösség tár­sul. A kékfrankosok sav- és csersav gazdagságuk miatt kiválóan alkalmasak arra, hogy rozébor készüljön belőlük. Ami a fajtát illeti: a megboldogult Monarchia területén és Németországban ismerik igazán. Voltak szomorúbb idők, amikor a piacot elárasztó, durva savszerkezetű kékfrankosokkal riogatták az embereket, de a modern borászati technológiák és a kifinomult borértés elterjedésével (végre egy pozitív globalizációs hatás!) polgárjogot nyert a testes, bársonyos, komplex, gyümölcsös kékfrankos. Tehát a kékfrankos egyik fő különlegessége, hogy ki tudja használni a különböző talajokban rejlő lehetőségeket, nem csak borvidékenként, de dűlőnként is különböző íz- és illatjegyekkel ajándékozva meg a borbarátot. A kékfrankos mindenképp a régió, azon belül is Magyarország egyik különleges fajtája, amit csak itt termelnek, itt vannak a gyökerei, és itt hoz a többi fajtával nem összehasonlítható aromákat, ízeket. Benne rejlő lehetőségeket valószínűleg még mi sem aknáztuk ki teljesen. Most leginkább a kékfrankos rósé boráról kellene megemlékeznem, mert a rósé bor készítése egészen más technológia, mint a vörös boré. Jellemzője, hogy korábban kell szüretelni, mint a vörösbornak, de ezt követően, mint a fehérbort úgy kell kezelnünk. A szőlő ilyenkor még különleges jegyeket mutat, de ehhez az kell, hogy gyors feldolgozásával készítettük ezt a friss gyümölcsös ízű és illatú elegáns színű divatos bort, melyet előételekhez és halfogásokhoz ajánlunk 18 °C - on. Izgalmas reduktív, fehérbor jellegű kedves és fiatalos rózsaszínes bor. Savai üdék, íze gyümölcsös, a nap minden szakában fogyasztható. Kicsit tovább lépve, mint pálinkást nem annyira a bora érdekel most, hanem a fejtések során visszamaradt üledék köznapi nevén a seprő. A bor készítése során a technológiából kifolyólag a kékfrankos rósé borseprő nem hasonlítható, és nem keverhető össze semmi mással. Ez a seprőpálinka üde színfoltot jelent a tiszta pálinkák palettáján. Érezhető a borseprő jellege és ezen belül a kékszőlő markánssága. Üde tiszta illata, a tökéletes alapanyagra, a hibátlan elválasztásra és finomításra vezethető vissza. Intenzív illatában egymás mellett bujkál az eper és a málna. Szájban előbb kissé erőteljes sav érzet hat, amit aztán a gyümölcsösség követ. Óh, igen, mondjuk, amikor beleszippantottunk: ez az igazi bátai fűszeresség és zamat! A korty, az élvezet igen hosszú: a pálinka lecsengésében visszaköszön mindaz a gondosság, amivel a szőlőt válogatták és a hordókat kiválasztották, a bort elkészítették, majd annak üledékét összegyűjtve abból párlatot varázsoltunk, amely lágy, komplex, jó ivású, kívánatos párlatot eredményezett.

2012. szeptember 17., hétfő

Cserszegi fűszeres szőlő


Maga a szőlő is már felejthetetlen látványt nyújt, ahogy a megtisztogatott zöld levél falból elő kandikálnak a foltosan rozsdássárga fürtök. A cserszegi fűszeresről beszélek, amellyel a mi hegyközségünkben azért nem túl nagy területen lehet találkozni, de mégis nekem az egyik kedvenc szőlő fajtám, és nem csak azért, mert magyar. Nem csak azért, mert a cserszegi fűszeres nemesítői remekmű. Bakonyi Károly, a cserszegi fűszeres atyja azt a fajtát álmodta meg, ami olyan élményt nyújt a borkedvelőknek, mint a hölgyeknek egy csokor virág. A nemrég elhunyt, szőlész-borász nemzedékek által nagyon kedvelt és tisztelt Karcsi bácsi az irsai olivér és a piros tramini kombinációját 1960-ban választott ki Cserszegtomajon. A fajtát államilag 1982-ben ismerték el. Ezt a szőlőfajtát inkább az ország északabbi felébe szánták, ahol kevesebb a napfény, hamarabb jön az ősz, és hidegebbek a telek. Az ünnepségen Kozma Pál, a korszak legnagyobb nemesítője így fogalmazott: „A cserszegi fűszeressel egy teljesen új aromavilág került be a világ borászatába”.
Tökéletesen igaza volt.
Akkor azonban arra még nem is gondoltak, hogy a borászat mellett ez a fajta szőlő a pálinkakészítésben is az egyik legkedveltebb alapanyaggá válik. A cserszegi fűszeres szőlőt több helyen termelik, de azt mondják, hogy az igazi otthona a Kunság. Aki veszi a fáradságot és nagy türelemmel, az Alfölddel szembeni előítéleteit messze elfelejtve beleszippant és belekortyol néhány cserszegibe, igazolva látja majd, hogy fantasztikus ízeket képes kihozni e fajtából a magyar rónaság. A cserszegi egyik legnagyobb előnye, hogy úgy tud lendületes és illatos lenni, hogy közben szép egyensúlyban marad a bora, valamint a pálinkája is. A borral ellentétben már magától az illatától is le lehet részegedni.
Varázslatos kincs!
Gyakori élmény, hogy a kissé parfümös-bodzás illat alapján a kóstoló vékonyka, karcsú borra számít, azután kóstoláskor jöhet a döbbenet: a cserszegi becsapósan testes bort ad. Így aztán a sok szép sav nem „lóg ki”, sőt épp a test és a viszonylag sok sav hoz létre egészen különös harmóniát a fajtára jellemző illat és zamat anyagokkal. A cserszegi általános jegye a kissé muskotályba hajló, fűszeres illat és íz, amiben bodza és olykor sárgabarack, keleti fűszer, méz jelenik meg.
A cserszegi bizonyos évjáratokban a túl intenzív, de kellemes és finom aromaanyagai miatt jó házasítási alapanyag, illetve habzóbornak is kiváló. Zöldessárga színe és fénye elegáns megjelenést ad a bornak. Azt hiszem, a magyar borfogyasztó társadalomban még nem tudatosult, hogy a cserszegi fűszeres a hazai borászat épp olyan varázslatos kincse, mint az ezerjó vagy a kadarka. A fajta magyarországi termőterülete valamivel több, mint háromezer hektár, ami egyáltalán nem csekélység a folyamatosan csökkenő termőterületek és a hazánkat jellemző széles fajtaválaszték mellett.  Ez a nem csak nevében fűszeres borszőlőfajta a sikeres nemesítést követően csipkerózsika álomba szenderült, és az 1980-as évek elején kezdett el lassan terjedni. Az 1984/85-ös, majd az 1986/87 téli fagyok után rohamosan kezdték szaporítani és termeszteni, a biancához hasonlóan.
A magyar jövőnk egyik záloga!
Az örvendetesen fellendült hazai pálinkakultúra is felfedezte magának a cserszegit. Újabb és erősen üdvözlendő tendencia, hogy a jó törkölyök mellett megjelentek a különböző szőlőfajták elsődleges íz és illat jellemzőire építő szőlő pálinkák. Az élharcos, a legjobb példa és a legkívánatosabb megvalósulás a behízelgő cserszegiből készült párlat. A száraz változat a fajta férfiasabb erényeit csillogtatja: ebben a muskotályosság elé kerülnek a szép savak. A félédes viszont a behízelgő, kedves arcát mutatja a cserszeginek. Ezzel együtt kiválóan alkalmas nem csak desszertek, hanem borjúételek és libamáj lekísérésére is.
A szőlő maga!
Fürtje közepes méretű, alakja kúpos, vállas, közepesen tömött. Bogyói kicsik, gömbölyűek, az érés kezdetén „húspiros” színűek, majd kifakulva az érés végére inkább borostyánszínűek; vékony, de szívós héjúak, lédúsak. Korán fakad, virágzik és érik, de a szüretelésre csak szeptember második felében kerül sor. Növekedési erélye közepes, a kondicionális állapotra ügyelni kell. 10-12 t/ha termés hozására szakszerű műveléssel hosszú távon képes. Kevés másodtermést hoz. A biztonságosan beérő termés cukortartalma eléri, sőt gyakran meghaladja a 18 mustfokot. A must savtartalma 8-10 g/l között változik, nem lágyul le. A téli fagyokkal szembeni tűrőképessége kiemelkedő, ezért a síkvidéki szőlőtermesztés megbízható fajtájává vált. A szárazságra viszont érzékeny, ilyen viszonyok között mérsékelten kell terhelni, különben fonnyadni kezd. A rothadásnak viszonylag ellenáll. Alkalmas a magasművelésű tőkeformákra de a tőkék terhelését fokozott figyelemmel kell kísérni, hogy a túlterhelés elkerülhető legyen. 6-8 rügy/négyzetméter rügyterheléssel kielégítően terem. A terhelést hosszúcsapokon illetve félszálvesszőkön célszerű elosztani. Nem nevel sűrű lombot, mérsékelt zöldmunkával tőkéi kézben tarthatók.
A Cserszegi fűszeres szőlő csodálatos illatvilága erősödik az aromák kísérő karakterességével. Nagyon szép pálinka. 
 

I. Nógrád-megyei Palóc Pálinka és Párlatverseny 2012.


Az előzőekben közreadtam azt a listát, amely pont szám szerint rangsorolta a nyerteseket. Most azt a listát adom közre, amely a főzdéket rangsorolja azoknak a pontoknak az alapján, amelyet a náluk főzetet versenyzők szereztek a versenyen. A 22 főzde között 6 magánfőző található, aki odahaza kelti életre a párlatait. Feltűnően kevésnek tűnik ez ezen a versenyen. De csak ugyan ilyen számban vettek részt a versenyen a nagy kereskedelmi főzdék is, ami ugyancsak némiképpen szerénynek mondható. A nagy számban szereplő bérfőzdék versenyének tűnt ez, abból is a hazai kettő emelkedett ki torony magasan.


520
Ba-Und-Garden Kft, Etes
Nógrád-megye
74
Márkházi Pálinkafőző Kft.
Nógrád-megye
44
Bulyáki József
Jász Nagykun Szolnok
44
Szicsek Kft., Tiszaföldvár
Jász Nagykun Szolnok
42
Gyümölcspárlat Bt., Tuzsér
Szabolcs Szatmár Bereg megye
35
Bükkaranyosi Pálinka Kft.
34
Boldogkő Fruit Kft., Boldogkőváralja
26
Sáppuszta-Damak Trixon B Kft
24
Sabeikow és Társa Kft., Báta
Tolna-megye
22
Kovács Hagyó András
18
Dádi Szeszfőzde Bt., Tata
Komárom Eszetergom megye
13
Tusják György
Nógrád-megye
11
Új Rézkatlan Pálinkás Kft., Pásztó
Nógrád-megye
10
Rózsa Pálinkaház Kft., Vác
Pest-megye
10
Salgó Center Coop Zrt., Ponyipuszta
Nógrád-megye
8
Bukolyi László
Heves megye
8
Rigó Béla
Szabolcs Szatmár Bereg megye
8
Madarasi Pálinkafőzde, Madaras
Bácskiskun-megye
6
Szécsényi Szeszfőzde
Nógrád megye
5
Sipos Zoltán
Nógrád megye
3
No-48 Pálinkafőzde, Karancslapujtő
Nógrád megye
3
Mátraszesz Kft., Pásztó
Nógrád-megye