Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2014. április 10., csütörtök

Ezerfürtű Szőlő Érlelt Gyümölcs Pálinka 2014.



548.

2014/0406


AQUAVINICUM

ÉRLELT

TÖRKÖLY



  Ezerfürtű szőlő
  eperfával érlelve
 
 
 
 
 Erről a napról is minden bizonnyal nagyon sokat, és sokáig fognak még beszélni az emberek a közel és távoli jövőben is, hiszen ezen a napon négy évre ismét meghatároztuk életünk folyásának viszonylagos rendjét, medrét. Meglepetés úgy gondolom, hogy nem történt, én mégis némiként kicsit csalódott vagyok, mert van olyan párt, amelyiktől jobb eredményt vártam és nagyobb befolyást az életünk jövőjére. Sokan azonban még félnek, még óvatosak ebben az országban, és nem mondhatom azt, hogy nem lehet igazuk, de azért az igazi sikereket, csak merész, bevállalós döntésekkel lehet elérni. Ahogy a közéletben, úgy a pálinkakészítésben is igaz ez az örök érvényű mondás. Be is vállaltam merészen ezt a szőlőfajtát, és így utólag úgy gondolom, hogy nagyon jó döntés volt. Nem túl erős alkohollal folyt le, de stabilan és tartósan csordogált végig. Frissen, melegen is remek illatokkal kápráztatott el, amely bizsergető érzéssel tölti el a férfiember lelkét, és már arra gondol milyen jó érzés lesz kortyolni belőle az érlelési idő végén. Annak ellenére, hogy már 1950-ben kinemesített szőlőről beszélünk, annak állami elismerését csupán 1973-ban sikerült abszolválni. Talajra nem, de fekvésre érzékeny fajta, amely tőkepusztulásra is hajlamos. A vitorlája nyitott, lapított, sárgászöld, gyapjas, levelei homorúak-kiterítettek. A szártag a háti oldalon barnászöld, a hasi oldalon zöld, csupasz, kissé csikozott, alig hamvas. A levele kerek, középnagy, széles, kiterített, sima-hólyagos, szövete nehezen szakadó, fűzöld, fényes, de nem zsíros, tagolatlan-karéjozott. A vállöböl nyitott, alapja és alakja ékalakú, amelyet esetenként az ér határol, oldalöblei nyitottak. Ék alakúak alapjuk határozatlan alakú, széle csipkés, sekélyen bemetszett, felszíne csupasz, fonáka gyapjas, erezetének töve vörös, a levélnyél lilászöld, pókhálós, kissé csíkos, rövid. A fürtje vállas, középnagy, 160 grammos, tömött, a bogyó gömbölyű, kicsi, 1,6 grammos, sárga, pontozott, hamvas, húsa puha, leve színtelen, héja vékony és szívós. Sárgás színű, alkoholban gazdag, mézédes illatú, testes, elegánsan csurgó, kissé lágy karakterű, semleges ízű bor készül belőle, melynek finom savai lágyulásra hajlamosak. Asztali vagy minőségi bor készíthető belőle attól függően, hogy hol fekszik és mennyire terhelt. A fahordós érlelést csak nagyon csínján lehet elvégezni, mert érzékeny erre, de ettől a színe vetélkedik borának színével.
 
 

Ezerfürtű Szőlő Natúr Gyümölcs Pálinka 2014.



547.



2014/0405








AQUAVINICUM



NATÚR



GYÜMÖLCS








  Ezerfürtű szőlő


  üvegben érlelve

Egy bulival áttöltött este után másnap bizony olykor szüksége van az embernek némi regenerálódásra. Azért bort, és pálinkát is kóstoltunk bőségesen az este, így ma inkább pincészetünk környezetének rendbe rakására koncentráltam. Most, hogy már nincsenek birkáink, bizony a gyorsan megnövekvő fűvel kell megküzdenünk. A mögöttünk lévő héten egy típusú szőlőből készült italokat mutattam be gyümölcs és törköly változatban. A folytatásban túlságosan messzire nem távolodók el a szőlő gyümölcstől. Az olaszrizling után, amely valóban karakteres italt képes adni nekünk, mind borban, mind pálinkában, talán egy még sokkal karakteresebb szőlőfajta következik, még pedig egy igazi hungarikum. Pincészetünk számára duplán is különlegesség, hiszen fennállásunk óta most először készítettünk ebből, szőlőfajtából gyümölcs pálinkát. Mindezt egy jó barátunknak köszönhetjük, aki rendelkezésünkre bocsátotta ezt. A cefrézést ő végezte el, persze az irányításom mellett, de amikor így fél év után át vettem tőle a cefrét, elégedetten konstatáltam, hogy korrektül elvégezte azokat a feladatokat, amelyek nélkül ma már nem lehet versenyképes terméket előállítani. Az ezerfürtű egy hazai nemesítésű fehérborszőlő-fajta. Kurucz András és Kwaysser István állította elő, a Hárslevelű és a Piros tramini keresztezésével Kecskeméten. Ebből azért már érzékelhető, hogy ezt a szőlőt igazából laza, homokos talajokra szánták. Az 1970-es, 1980-as évek elején jó fagytűrő képességet, bőséges, és jó minőségű egészséges termést reméltek fajtától, a nagyüzemek és a frissen alakuló szakcsoportok jelentős területet telepítettek belőle. Ez az időszak már jelezte, hogy a tömeg szőlő termelés után a szakemberek az egyedi fajták megjelenítésével próbálkoztak. A reményeket a fagytűrés és rothadás ellenállóság tekintetében nem váltotta be. A Hajós-Bajai borvidéken, a Kunsági borvidéken, Balaton melléke borvidéken fordul elő. Erős növekedésű fajta. Fűzöld, fényes levele kerek, közepén, nagy, széles, kiterített, nem zsíros, tagolatlan-karéjozott. Bőtermő, termésátlaga 9-14 t/ha, túlterhelésre és szárazságra érzékeny. Korai érésű fajta. Szeptember végén szüretelhető, 16 mustfok körüli cukortartalommal. Talajra kevésbé, de fekvésre érzékeny, tőkepusztulásra hajlamos, fagytűrése közepes, zöldmunka-igénye fokozott. Kellemes italú párlatot adott számunkra. Főként hölgyeknek ajánlom beszélgetések mellé.

 

2014. április 9., szerda

Olaszrizling Szőlő Érlelt Törkölypálinka 2014.



546.

2014/0404


AQUAVINICUM

ÉRLELT

TÖRKÖLY



  Olaszrizling szőlő
  akácfával érlelve
 
 
 
 
 Péntek van, így a hétvége kapujában vagyunk, és meg van minden okunk arra, hogy kiválóan érezzük magunkat. Hajnalban még feleségemmel kifutunk a szőlészetbe, hogy átjárjuk a Cabernet franc ültetvényének egy részét, majd már hamarosan a főzdében találom magamat, ahol a pálinkakészítés rejtelmeibe ásom bele magamat. Közben már a délután eseményeire készülök, autót takarítok, autót mosok. A délutánt, pedig már Dombóváron töltöm, ahol a borverseny díjkiosztóján vagyunk. Kiváló a hangulat és egészen estig ott is múlatjuk az időt. Arra azért persze még maradt időm, hogy este az aktuális pálinkámnak az érlelését elvégezzem. Az olaszrizling szőlőből készült különféle pálinkák utolsó képviselőjeként ezt a törkölypálinkát akácfás érlelésnek vetettem alá. Francia eredetű szőlő, amelynek hazája valószínűleg Champagne. Joggal tehetjük fel a kérdést, hogy akkor vajon miért kapta az olasz jelzőt a nevébe. Mivel azt a szőlőfajtát a németek közvetítették hozzánk, és ők adták neki az olasz jelzőt megkülönböztetésül a rajnai rizlingtől. Rendkívül termékeny, mert kedveli a Kárpát-medencei klímát, a mostoha körülményeket is, talajban sem válogatós, sőt még a homokot is szereti. Ebből a szőlőfajtából, akár bort, akár pálinkát készítünk egy biztos: meghálálja a törődést. Szüksége van az odafigyelésre és a tisztaságra, és ha ezt megkapja, bora, pálinkája nagyon sokáig életben marad, és évtizedekig képes lesz örömöt szerezni a fogyasztónak. Ráadásul a hordós érlelést is meghálálja, a legszebb tételek mindig láttak fát egy borakadémikus eddigi tapasztalatai szerint. Az akácfát, pedig azért választottam hozzá, mert annak segítségével zöldessárga színű árnyalatot tudok neki varázsolni, amely leginkább hasonlít a szőlőborának színére. Ritka az a fehér borszőlőfajta, amely valóban ennyire szereti a fahordós érlelést, legyen szó akár boráról, akár a pálinkájáról. Azt viszont tudni kell róla, hogy nem szabad sietetni az illat, és aroma anyagok kialakulását, mert ehhez sok időre van szükség. Az ásványokban gazdag talaj a savakat magas mennyiségben tartja meg, viszont ezeknek a minősége kiváló, ezért nem bántóak. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a szőlőfajtát, akár bort, akár pálinkát szeretne abból készíteni, illetve ha egyszerre mindkettő megvalósul, akkor ilyen szép törkölypálinkát kapunk eredményként.
 
 

2014. április 8., kedd

Olaszrizling Szőlő Natúr Törkölypálinka 2014.



545.



2014/0403









AQUAVINICUM



NATÚR



TÖRKÖLY









  Olaszrizling szőlő


  üvegben érlelve
 Csütörtök felé már nagy az izgalom az emberben a hétvégével kapcsolatban. Az azonban tény, hogy a szőlőmetszését befejeztük ezen a napon, és az embereim a megérdemelt pihenésre vonulhatnak a zöldmunka megkezdéséig. Számomra azért még mindig akad a szőlészetben, hiszen a támrendszer karbantartása a feladat, amit addig el kell végezni, amíg a levélzet nagyon ki nem nő. A szeszüzemben is akad még munka rendesen, hiszen éppen egy a hét elején elkezdett pálinkacsalád folytatását kezdem el, ugyan abból az alapanyagból csak ezúttal nem szőlőből, hanem a szőlő törkölyéből készítettem el az italomat. Nyilvánvaló, hogy a két ital között ég és föld a különbség annak ellenére, hogy rokonságban vannak. Amíg a szőlő egy komplett ital, addig a törköly még fehér szőlőről is van szó, azért csak törköly marad, még akkor is, ha ezt a must levétele után szintén megerjesztettük. Közepes, vagy gyenge tőkéjű, sűrű, vékony vesszőjű. Fürtje kicsi–középnagy (átlagos tömege 90–140 g), tömött, hengeres és gyakran van rajta mellékfürt. Bogyója kicsi, sárga, gömbölyű, alig hamvas, vékony héjú. Húsa puha, leves, semleges ízű. Vékony héja miatt érzékeny a lisztharmatra, de általában biztonsággal terem. Jellemző rá a nagy magnéziumigény, amit azonban átvisz a szőlőbe, és így a borba. Kellő magnéziumellátottság esetén bora kifejezetten gazdag lehet ebben az ásványi anyagban. Későn érő fajta, hagyományosan október elején szüretelik. Ha mégis jellemzőket kell sorolnunk, a keserű mandula gyakran felmerül, vélhetően részben a vulkanikus talajok alkalmanként kesernyésbe hajló mineralitása miatt. Ugyancsak sokszor említik a fajta kapcsán a rezedát, amely egy lágy szárú, illatos növény. Savainak mennyiségét jelentősen befolyásolja az évjárat, a termőhely és a szüret időpontja. A legjobb ivású borok egyike, ezért helye van alapváltozatban a baráti társaságok asztalán, koncentráltabb formában vacsoraasztalon, egyszerűbb formája fröccsnek kiváló. A törkölyre jellemzően azért lényegesen alacsonyabb alkoholtartalom, hiszen vizet adtunk hozzá, de azt ennek ellenére semmivel nem erősítettük fel. Az erjedés így is szépen végbement a cefrénkben, és a desztillálás is jól sikerül, bár egészen más beállítottságú italunk született, mint a szőlő esetében. Íze száraz iskolázásban fanyarkás, igazi férfias pálinkának számít.