Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2014. április 2., szerda

Szamócás Mutsu Alma Ágyas Gyümölcs párlat 2014.



540.

2014/0329


AQUAVINICUM

ÁGYAS

GYÜMÖLCS



  Szamócás Mutsu Alma
  üvegben érlelve
 
 
 
 
 És igen, ismét elérkezett a hétvége, amit még fokoz, hogy a lehető legszebb időjárás fogad bennünket. Arról meg már nem is beszélve, hogy amikor tudja az ember, hogy este csodás program várja, akkor még inkább fel van villanyozva. Egyik munkahelyemen sem kell megjelenem dolgozni, így saját pincészetemben tevékenykedhetem a délelőtt folyamán. Pálinkáimat és boraimat rendszerezem, készülök a jövő heti Dombovári borversenyre. De nemcsak a borokat kóstolgatom, hanem a pálinkákat is kezelésbe veszem, hiszen hamarosam az Igali pálinkaversenyen szeretnénk részt venni néhány különleges italunkkal. A mai napon ágyazással elkészített italomat még nem ezekre a versenyekre készítem, hiszen legalább száz napig pihennie, érlelődnie kell annak. Mindenesetre most erről osztanék meg néhány gondolatot, hogy amíg érlelődik addig is tudjunk miről vele kapcsolatban beszélni. A születés körülményei mindig meghatározóak egy ital későbbi életében is. Ennek az volt a legfontosabb apropója, amit már a tegnapi testvér italánál is elmondtam, hogy erre a fajta italokra van kóstolásaink alkalmával igény. A tegnapi különlegessége az volt, hogy szamóca tea filterrel végeztem az ágyazást, a mainak, pedig az a különlegessége, hogy a kertünkben megtermelt szamóca került aszalásra, majd ágyazásra. Az alap ezúttal is a mutsu almapálinka, hogy három hónap eltelte után a két italt össze tudjuk hasonlítani, és felismerhessük, hogy melyik közülük a jobb. A szamócát nagy földrajzi alkalmazkodóképessége és elterjedése miatt szinte a világ minden országában termesztik. Ennek is köszönhető, hogy a világ bogyósgyümölcs-termesztésében vezető szerepet tölt be. A szamóca szaporítása egyszerű és a nagy kézimunkaigénye ellenére a telepítés költségei már az első évben megtérülnek. A magyarországi termesztésre a múltban és a jelenben egyaránt a szoros versenyhelyzet volt jellemző: az európai piacra nehéz betörni, hisz a környező országok szamócatermesztése igen jelentős. Ebből jelenthet kitörést a szamóca alapú italok készítése. A szamóca genetikai adottsága a folyamatos érés. Ezért 2-4 naponta szednünk kell. Szedésre legalkalmasabbak a délelőtti órák, amikor a gyümölcs felületéről már felszáradt a harmat, de még nem melegedett fel túlságosan, ugyanis a nedves vagy felmelegedett gyümölcs gyorsan romlik, nehezen tárolható. Aszalva azonban téliesíteni is remekül tudjuk.
 
 

2014. április 1., kedd

Szamócás Alma Ágyas Gyümölcs Párlat 2014.



539.

2014/0328


AQUAVINICUM

ÁGYAS

GYÜMÖLCS



  Szamócás Alma
  üvegben érlelve
 
 
 
 
 Annak ellenére, hogy ma szabadságon szerettem volna lenni, hajnalban már a szőlő ültetvényben irányítom az embereket, majd még a főzdébe is be kell ugranom egy-két órahosszára, mert főnökömmel ki kell menjek a pusztájára. Szerencsére a jókedvemet semmi nem veheti el az időjárás is gyönyörű. Aztán még a szőlészetbe is visszatérek, aminek következtében csak délután érkezem meg a saját pincészetembe, ahol a nagy zöld felület ad éppen elég munkát, főleg, hogy most már nincsenek meg a birkák. A fűnyírás közben pihenésként elkészítek egy rendhagyó ágyas párlatot. Továbbra is a jól bevált régi almapálinkámat használom fel ennek alapjául, azzal a különbséggel, hogy az ágyazást ezúttal nem aszalvánnyal, nem is gyümölccsel végzem el, hanem tea filterrel. Aki már készített ágyas párlatot az tudja, hogy a későbbiek során a gyümölcs beleázó apró részecskéit nagyon nehéz eltávolítani még szűréssel is. Ennek kiküszöbölésére próbálkoztam meg szamóca tea filterrel, amelyet gondosan belelógatva a pálinkába szinte azonnal megkezdődött a beleerjedés még hideg állapotában is. Itt természetesen az arányok eltalálása határozza meg az ágyazás sikerét. A másik fontos kérdés az a szamóca mellett való döntés. Kóstoltatások alkalmával, főleg a hölgyek kedvelt itala a szamóca, ezért ezt az űrt szeretném ezekben a napokban kitölteni. A Fragaria nemzetség keletkezési és fejlődési központjának Kelet-Ázsiát tartják. A vadon élő szamócafajok valószínűleg már a jégkorszak végén megtelepedtek Európa, Ázsia és Amerika erdeiben. Már az ősember is kedvtelve gyűjtögette termését. A szamócáról a legkorábbi írásos emlékek a római korból származnak, Vergilius, Ovidius és Plinius is említette, mint vadon termő növényt, termesztésbe vételére azonban csak jóval később került sor, a gyümölcs gyűjtögetése kielégítette az igényeket. Az erdei szamócát (Fragaria vesca L.) már a XV. században termesztették a franciák és a belgák. A XVIII. századtól egy másik európai származású fajt is (kerti szamóca - Fragaria moschata Duch.) termesztésbe vontak, bár különleges zamata ellenére - valószínűleg gyenge termőképessége miatt - nem tudott nagy népszerűségre szert tenni. Ma azonban már elmondhatjuk, hogy a szamóca mind fogyasztva, mind bármilyen italnak feldolgozva elnyerte a fogyasztók kegyét. Kóstoljuk hát!
 
 

2014. március 31., hétfő

Citromfüves Ágyas Mutsu Alma Párlat 2014.



538.

2014/0327


AQUAVINICUM

ÁGYAS

GYÜMÖLCS



  Citromfüves Alma
  üvegben érlelve
 
 
 
 
 Mivel már csupán két munkanap van hátra a hétből, belehúztunk a munkába már csak azért is, mert pénteken nem nagyon fogok dolgozni. Ezen a napon nem is nagyon igyekeztem pálinkát készíteni ehelyett elővettem egy régebbi almapálinkát, amely már közel két éve állt az üvegben, és elosztottam négyfelé, hogy azokból különleges ágyas italokat készíthessek, mert a kóstolások alkalmával ezeket szeretik a vendégek inkább. Almát, pedig azért választottam, mert ez a fajta pálinka az köztudottan, amelyikből bármit lehet készíteni. A Mutsu alma zöld színével egyébként is évek óta a kedvencem. Néhány dolgot érdemes is róla tudni, és aki esetleg almafát készül ültetni annak ajánlom figyelmébe, mert nem csak pálinkának, de étkezésre is kiválóan alkalmas. Emellett a távol-kelet kedvelő lányaimnak is kedvence, hiszen ez az almafajta Japánból érkezett vissza hozzánk. A golden delicious és a japán indo fajtának a keresztezéséből hozták létre. Fája különösen fiatal korban erős növekedésű, nagy szétterülő koronát nevel, amely korona 20%-kal nagyobb, mint a 'Golden Delicious'-é. Termőre fordulása annál későbbi, jó a termőképessége, de alternanciára hajlamos. Tripolid fajta. Nyolc-tíz nappal a 'Golden Delicious' után, október első felében szedhető. Gyümölcse igen nagy (230-250g), felülete sima, de napégésre hajlamos. Kellemes, fűszeres, édeskés íze a tárolóban alakul ki. Optimális érettségű, és méretű gyümölcsei 6-7 hónapig tárolhatók. A kihagyó vagy fiatal fákról szedett, túlhízott gyümölcsein tárolás során keserűfoltosság, korai szedés esetén húsbarnulás jelentkezik. A saját párlatába ágyazott friss almát még megfűszereztük egy kis citromfűvel is. Az alma egyébként is távol tartja az orvost, ha rendszeresen fogyasztjuk, és ha még ezt megspékeljük egy kis citromfűvel a legenda szerint biztosított a hosszú élet számunkra. Az illatos levelű citromfű fűszer-és gyógynövényként egyaránt ismert. A görögökön, rómaiakon kívül az arabok is ismerték. Európában az 1500-as évektől kezdtek vele foglalkozni. Dél-Európában vadon terem, a mi éghajlatunkon csak termeszteni lehet. Paracelsus, a híres svájci orvos azt tartotta róla, hogy meghosszabbítja életünket. Idegesség, álmatlanság ellen is jó. Kedveltsége miatt a citromfüvet 1988-ban az év gyógynövényének választották. A citromfű illóolaja baktérium-, vírus-, sőt gombaölő hatású. Ajánlom tehát a fogyasztását.
 
 

III. Gyulai Pálinka Világkupa 2014.



Eredményhirdetés és fogadás
Tisztelt Versenyzőink!
Lezajlott a III. Pálinka, Gyümölcs- és Borpárlat Világkupa Gyula-Budapest, benne a XV. Kisüsti Pálinkafesztivál Pálinkaversenye érzékszervi bírálata.
Részletes eredményeket április 19-én, 17:15 órakor közlünk az ünnepélyes eredményhirdetésen, melyet a kiírás szerint a XV. Nemzetközi Kisüsti Pálinka Fesztiválon tartunk, Gyulán, a várkertben.
A rendezvényre minden versenyzőnek és egy kísérőjének ingyenes VIP belépést biztosítunk, a belépőjegyeiket névre szólóan a fesztiválon, az I. főkapunál, lévő VIP jegyátvevő helyen kapják meg. Valamennyi versenyzőnknek külön meghívót küldünk a megadott e-mail címre, illetve, ha ilyen nincs, akkor a postacímére.
Amennyiben valaki nem tud személyesen részt venni az eredményhirdetésen, úgy e-mailben, illetve levélben értesítjük eredményekről, a díjakat pedig elpostázzuk.
Figyelem!
Április 19.-én szombaton a versenyzőknek, meghívottaiknak az aranyérmes pálinkák kóstolójával, és vacsorával egybekötött fogadást tartunk, kellő számú érdeklődő esetén. A részvétel díja 10.000 Ft + Áfa, jelentkezni április 10.-ig lehet.



III. Gyulai Pálinka Világ Kupa



Lezajlott a III. Pálinka Világkupa zsűrizése  PDF Nyomtatás E-mail
Sajtóanyag

III. Pálinka Világ Kupa


Gyulán lebírálták a pálinkákat és gyümölcspárlatokat
A Pálinka Fővárosában, Gyulán, a D-Hotelben, március 26-27-én lezajlott a III. Pálinka, Gyümölcs- és Borpárlat Világkupa Gyula – Budapest (benne a XV. Kisüsti Pálinka Fesztivál Pálinkaversenye) érzék-szervi bírálata, Lovassy György versenyigazgató irányításával.
A 22 tagú zsűri 2 napig végezte a 6 országból, 205 regisztrált nevezőtől, 621 beérkezett mintából, 615 bírálatát. Az előtte elvégzett kémiai vizsgálatok során 6 minta nem felelt meg az előírásoknak.
Lovász Sándor főszervező elmondta, hogy Magyarország, Románia és Szerbia legjobb bírálói voltak Gyulán, hogy szakmai hitelességükkel alátámasztva végezzék el a munkát, a 2014. január 22-én kiírt versenyszabályzatnak megfelelően.
Eredményhirdetés a XV. Nemzetközi Kisüsti Pálinkafesztiválon, április 19-én, szombaton. Azon a hétvégén, amikor Gyula az ország legrégebbi, legnagyobb és legjelentősebb pálinkás eseményén megkapja a főváros kulcsát, így április 18-21 között joggal viselheti a Pálinka Fővárosa címet. Az ideiglenes városnév táblákat már láthatják a Békéscsaba, illetve Románia felől a városba érkezők.