Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2013. június 3., hétfő

Zenit Szőlő Natúr Borpárlat 2013.



363.

2013/0525
 
 
AQUAVINICUM

NATÚR

BOR



  Zenit Szőlő
  üvegben érlelve
 
 
 Örömmel mondhatom, hogy még mindig nem fogytam ki a borból készült párlatokból. Persze sokan vannak, akik a borból készült párlatot nem is igazán tartják valódi pálinkának, én azonban úgy vélem, hogy ez nem így van, hiszen tulajdonképpen, amikor cefrét készítünk a gyümölcsökből, akkor is gyümölcsbort állítunk elő, igaz sokkal inkább úgy, mint a vörösbort, és nem úgy, mint a fehérbort. Mégis az igazi borpárlat Franciaországban is fehérborból készül, hogy később tölgyfahordóban érlelve konyakká változzon. Így ezúttal én is egy a mi hegyközségünkben közkedvelt szőlőből készült fehérbort dolgoztam fel, mégpedig a zenitet. A Zenit korán érő fajta, előnye, hogy nem rothad, viszont mustja magas cukortartalmú. Bogyói vastag héjúak és aprók. A fürt általában kicsi, esetleg középnagy. A Zenitből készült bor zamatokban, illatokban igen gazdag, és a savai is jellegzetesen harmonikusak. Késői szüret esetén azonban a savai lecsökkennek, és ezáltal már borként nem eltartható. Világos aranysárga szín, narancsos árnyalatokkal. Illatában sárgabarackot és citrus gyümölcsöket fedezhetünk fel. Szájban cukortartalma és savai nagyszerű harmóniát mutatnak, ízében visszaköszön a sárgabarack. Fiatalos, lendületes bor, hosszantartó utóízzel. Ebben az esetben ennek a bornak a szabad cukor tartalma kicsit magas maradt, emiatt döntöttünk a desztillálás mellett. Arra természetesen mindig figyelnünk kell, hogy még véletlenül se desztilláljunk le megecetesedett bort, mert abból jó párlat nem készíthető. Ez a minőségi szőlőből készült bor kicsit édes maradt, de ennek ellenére más hibával nem bírt, így alkalmas volt a lepárlásra. Ennek során szép mennyiségű, és minőségű párlat született, enyhén kénes mellék illattal, ami azonban némi levegőztetéssel, szellőztetéssel eltávolítható belőle. A Bátai dombok gyomrában megbúvó pincékben szép számban található olyan bor, amely évekig pihen a hordókban. Idős, kiöregedett paraszt bácsik féltve őrzött kincse, amelyet sem meginni, sem eltékozolni nem akarnak, így őrizgetik a pince mélyében. A keletkező párlat képes visszaadni az eredeti szőlő gyümölcsre jellemző ízeit és illatait, főként, ha kicsit visszaszorítjuk az alkoholtartalmat. Ezt fogyasztani ajánljuk sárgabarackból és citrus gyümölcsökből készített desszertekhez és kék penészes sajtokhoz ajánljuk kísérőként vasárnap délutánonként.
 

2013. június 2., vasárnap

IV. Vas Megyei Pálinkaverseny 2013.



Elégedettek voltak az immár negyedik alkalommal meghirdetett vasi pálinkamustra szervezői, a Vas Megyei Pálinkaverseny Egyesület tagjai: az idei megmérettetésre ugyanis 343 minta érkezett szinte az ország minden részéből, sőt: az idén is voltak osztrák, német és szlovén nevezők. (Az első évben 70, 2011-ben 170, tavaly 282 nedűt kóstoltak végig a bírálók.) A bírálatot pénteken délután tartották a NAV Vas Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságán, ahol a 24 tagú zsűri nyolc csoportban kóstolta végig a mintákat. A zsűri elnöke Bikfalvi Istvánné dr. Hamza Kinga dr. volt, aki nyugdíjazásáig a Szeszipari Kutató Intézet minőségügyi vezetőjeként tevékenykedett. A versenyt kilenc kategóriában hirdették meg: külön bírálták az ágyas, az almatermésű, a bogyós és a csonthéjas termésű, a szőlő-, a törköly, a vadon termő gyümölcsökből készült, valamint az egyéb pálinkákat, és külön kategóriát alkottak a likőrök.
Mint azt érdeklődésünkre Palotás József, a Vas Megyei Pálinkaverseny Egyesület elnöke elmondta, az egyes kategóriák legjobbjait minden zsűritag megkóstolta, közülük választották ki a Champion-díjas pálinkát. Az elnök szerint erős volt az idei mezőny, főleg a szőlőpálinkák és a csonthéjas gyümölcsökből készült nedűk okoztak kellemes meglepetést a bírálóknak.
Az egyre rangosabb vasi pálinkaverseny eredményeit két részletben hirdetik ki: a magánfőzetők minősítéseit június 15-én a vönöcki Buti Pálinkafesztiválon, a kereskedelmi főzdékét pedig július 6-án a győrvári Birkás Pálinkafesztiválon teszik közzé.

Rozé Cuvée Érlelt Borpárlat 2013.



362.

2013/0524
 
 
AQUAVINICUM

ÉRLELT

BOR



  Rozé Cuvée bor
  eperfával érlelve
 
 
 A folytatásban is maradnák a borpárlatok bemutatásánál, azzal a különbséggel, hogy az eddigi vörös és fehér borokból készült párlatok után ezúttal egy rózé borból készült párlatot fogok bemutatni. Ennek az adja meg a különlegességét, mint tudjuk, hogy már a szüret időpontjától kezdve egészen másként kell kezelni a gyümölcsöt. A szőlőnek nem szabad túl érettnek lennie, nem szabad elvesztenie a savait, a frissességét, mert akkor a már belőle készült borunk is lusta, korán öregedett lesz. Ezt követően is fontos, hogy úgy kezeljük a mustot, hogy az minél kevesebbet veszítsen a frissességéből, illetve mind kevesebb oxigénnel kerüljön kapcsolatba. A must erjedését sem hordóban végezzük el, hanem műanyag tartályban, vagy savállóban, mert csak ezekben tudunk hatásosak lenni. Természetesen a hőmérsékletre is ügyelnünk kell, hogy megfelelő legyen a borunk. Az ilyen borból készült pálinkába átmenthető a frissesség, a gyümölcsössége a szőlőnek, amelytől aztán kiváló itallá változik. Egy valamire azonban itt is nagyon vigyáznunk kell, és az nem más, mint a kén. A rozé borok kén szintje többnyire magasabb a vörös és a fehér borokénál, mert ez sokat segít az eltarthatóságban. Amikor eldöntjük egy bor ledesztillálását mindig a kén szintjének állapota határozza meg az időpontot, ha nem akarjuk a párlatunkat évekig szellőztetgetni. Az érlelt borpárlatot külföldön cognacnak nevezik, ez többnyire fehérborból készül. Igaz ehhez tölgyfahordós érlelés kell, mi pedig ebben az esetben az eperfával való érlelést választottuk. Sorozatunkat folytatva ezúttal a palackozás előtti szűrés technikájáról írnák egy-két dolgot. A szűrés igen bonyolult áramlástani művelet, amelynek során a tisztítandó folyadékból azok a részecskék, amelyek a pórus átmérőnél nagyobbak a felületi szűrés révén, a pórusoknál kisebb részecskék a szűrőanyagba hatolva leülepedés révén, a nagyon finom részecskék pedig adszorpciós hatás révén válnak ki. A szűrés folyamatát az időegység alatt mérhető szűrlettérfogat és a szűrlet minősége, a szűrési élénkség határozza meg. A növekvő szűrési élesség csökkenti a szűréstérfogat áramát. A derítés után a szűrés a második legfontosabb eleme pálinkák végleges elkészítésének. Erről nagyon sokan megfeledkeznek, vagy tudomást sem vesznek, pedig szűrés nélkül nem lehet tökéletes, és stabil italt készíteni. Ezt mindenkinek meg kell tanulnia.
 

Erdei Kökény Szilvafával Érlelt Vadgyümölcs Pálinka 2013.



A pálinkák élete a gyümölccsel kezdődik, majd a második fázisban, abból gondos kezek cefrét készítenek, hogy az erjedés folyamán újjá születhessen, a desztillálással ismét fizikai valóságot ölthessen, és ezzel még nincs vége. Az érlelés, a pihentetés különböző módjaival, kifinomodik, harmóniává áll össze. Ezt követi végül amikor a pohárba kerül és baráti összejöveteleken kóstolgatva, ízlelgetve, megállapítjuk, hogy milyen utat járt be a gyümölcs a fától a pohárig.
 
 
Házi pálinkabírálati lapok:
 
  
Nehéz úgy bírálni egy pálinkát, hogy tudjuk, hogy natúr változata a Gyulai Pálinkaversenyen aranyérmes lett. Ez azonban mégis más, ízében fanyarkás, karakteresen kökény ízű, színében, pedig mély piros színű a faérlelés minden simulékonyságával.
 
Ezzel a kóstolóval és bírálattal folytattuk a felkészülésünket a IV. Vas-megyei Pálinkaversenyre, amely május 30-31. között fog lezajlani, de a mintákat már pár nappal korábban május 30-ig el kell küldeni a verseny helyszínére. Ennek okán aztán legalább kettő otthoni házi válogatott kell tartanunk annak kiderítésére, hogy melyikkel induljunk el a versenyen. A második bírálaton 13.-nak felvonultatott párlatunk egy különleges szilvafával érlelt erdei kökény pálinka, amelynek különlegességét az érlelés fajtája adja meg, amelytől különleges színt és ízt nyert el. Persze nem is kérdés, hogy alkalmas-e arra, hogy lebíráljuk, bár friss a párlat. A bírálat hagyományos 20 pontos rendszerben zajlott és pincészetünk vendégei ezúttal ifjabb Szabó Péter alpolgármester, mezőgazdasági vállalkozó, szőlőtulajdonos borász, aki mellesleg a lányaim keresztapja. Németh Attila vasútmérnök, Bátaszéki állomásfőnök, szőlőtulajdonos borász. Valamint Kovács Csaba targoncakezelő raktáros. Végül jómagam, mint a pincészet vezetője. A szokásoknak megfelelően a pálinkák pohárba töltése után a megfelelő hőmérsékletű, és előkészített italnak az illat tisztaságát vettük szemügyre. Itt a négy bíráló között szinte alig volt eltérés, és a megszerezhető három pontból, majdnem a maximumot 2,7 pontot sikerült beátlagolnunk, ami azért nem rossz eredmény. A folytatásban még mindig az illat jegyeknél maradtunk, amely során maximum 5 pontot is odaítélhettünk volna a pálinkának, amennyiben az 100%-os lenne. Ennél a szempontnál ugyanúgy alig volt eltérés a zsűrinél, így 4,8 pontot abszolváltunk a számára. Ezek után következett az ízek megvizsgálása a szánkban, a torkunkban. Az íz tisztaságára rendszerint 3 pont adható oda, ha hibátlan a termék. Itt is azért volt némi eltérés a pontozásban, amelynek átlaga kicsit kerekítve 2,7 pont lett. Az íz, a zamat karakter jegyeivel folytattuk a vizsgálatot, amelyre 5 pont volt odaítélhető maximálisan. A pontozok kisebb eltéréssel, hasonlóan ítélték meg a párlatot és átlagosan 4,6 pontot sikerült lekönyvelnünk a számára. Befejezésül nem maradt, más vissza, mint az összkép, a harmónia összességének a megfelelő megítélése a párlat összességében. Erre úgy-e 4 pontot lehet adni, ha nagyon jó a termék, itt is csak apróbb hibák akadtak, így 3,6 pontot ért el a pálinka. Így összességében 18,35 pontot adtunk oda számára, amellyel a nap harmadik pálinkája lett.
 

Ezzel az eredménnyel nyilvánvalóan ez a párlatunk igencsak versenyképes egy komoly versenyen, ezért nem el is indítottuk ezt a pálinkát a IV. Vas megyei Pálinkaversenyen, de természetesen mindenképpen különlegesség, ezért pálinka tréningek alkalmával, majd mindig jó hasznát vesszük ennek, az ital különlegességnek.
 

2013. június 1., szombat

Olaszrizling Szőlő Natúr Borseprő Párlat 2012.



A pálinkák élete a gyümölccsel kezdődik, majd a második fázisban, abból gondos kezek cefrét készítenek, hogy az erjedés folyamán újjá születhessen, a desztillálással ismét fizikai valóságot ölthessen, és ezzel még nincs vége. Az érlelés, a pihentetés különböző módjaival, kifinomodik, harmóniává áll össze. Ezt követi végül amikor a pohárba kerül és baráti összejöveteleken kóstolgatva, ízlelgetve, megállapítjuk, hogy milyen utat járt be a gyümölcs a fától a pohárig.



A magyar gyümölcs hatalmas értéke a sokszínűség, ne ragadjunk le egy fajtánál! Tudom én, de a sokszínűség akkor érték, ha a színek külön is virítanak, és ezt észre is vesszük. Beszélgessünk az olaszrizling szőlőről, hiszen a rizling maga a sokszínűség!



Ezzel a kóstolóval és bírálattal folytattuk a felkészülésünket a IV. Vas-megyei Pálinkaversenyre, amely május 30-31. között fog lezajlani, de a mintákat már pár nappal korábban május 30-ig el kell küldeni a verseny helyszínére. Ennek okán aztán legalább kettő otthoni házi válogatott kell tartanunk annak kiderítésére, hogy melyikkel induljunk el a versenyen. A második bírálaton hetediknek felvonultatott párlatunk egy natúr borseprő párlat, amelynek különlegességét a szőlő fajtája adja meg, amelytől különleges illatot és ízt nyert el. Persze nem is kérdés, hogy alkalmas-e arra, hogy lebíráljuk, ezt a hat hónapos párlatot. A bírálat hagyományos 20 pontos rendszerben zajlott és pincészetünk vendégei ezúttal ifjabb Szabó Péter alpolgármester, mezőgazdasági vállalkozó, szőlőtulajdonos borász, aki mellesleg a lányaim keresztapja. Németh Attila vasútmérnök, Bátaszéki állomásfőnök, szőlőtulajdonos borász. Valamint Kovács Csaba targoncakezelő raktáros. Végül jómagam, mint a pincészet vezetője. A szokásoknak megfelelően a pálinkák pohárba töltése után a megfelelő hőmérsékletű, és előkészített italnak az illat tisztaságát vettük szemügyre. Itt a négy bíráló között szinte alig volt eltérés, és a megszerezhető három pontból, majdnem a maximumot 2,7 pontot sikerült beátlagolnunk, ami azért nem rossz eredmény. A folytatásban még mindig az illat jegyeknél maradtunk, amely során maximum 5 pontot is odaítélhettünk volna a pálinkának, amennyiben az 100%-os lenne. Ennél a szempontnál ugyanúgy alig volt eltérés a zsűrinél, így 4,5 pontot abszolváltunk a számára. Ezek után következett az ízek megvizsgálása a szánkban, a torkunkban. Az íz tisztaságára rendszerint 3 pont adható oda, ha hibátlan a termék. Itt is azért volt némi eltérés a pontozásban, amelynek átlaga kicsit kerekítve 2,6 pont lett. Az íz, a zamat karakter jegyeivel folytattuk a vizsgálatot, amelyre 5 pont volt odaítélhető maximálisan. A pontozok kisebb eltéréssel, hasonlóan ítélték meg a párlatot és átlagosan 4,4 pontot sikerült lekönyvelnünk a számára. Befejezésül nem maradt, más vissza, mint az összkép, a harmónia összességének a megfelelő megítélése a párlat összességében. Erre úgy-e 4 pontot lehet adni, ha nagyon jó a termék, itt is csak apróbb hibák akadtak, így 3,5 pontot ért el a pálinka. Így összességében 17,70 pontot adtunk oda számára, amellyel a nap ötödik pálinkája lett, így elindítottuk a versenyen.


2013. május 31., péntek

III. Buti Pálinka Fesztivál




III. Buti Pálinka Fesztivál

„Magyar gasztronómia ízei és kézműves vásár”
2013. június 15.
/Helyszín: Vönöck, Buti Károly gyümölcsöse/


08. 30-09.45 – „Pálinkás jó reggelt!!” Zenés ébresztő a Kanona Band Sárvár, Sárvár Városi Mazsorett Együttes, valamint Somogyi Mihály ceremónia mesterrel
08.45-09.45 -  Marcato ütőegyüttes a fesztivál helyszínén
09.45-10.00 – Kanona Band Sárvár és Sárvár Városi Mazsorett Együttes         
10.00-10.45 – Ünnepélyes megnyitó
„Pálinkás jó napot!” - együtt koccintás, falatozgatás
11.00-11.30 – Berzsenyi Táncszínház
11.50-12.30 – Akkordion Harmonika zenekar
13.00-13.50 – Borravaló zenekar /színpad/
13.00-14.00 – „Jó ebédhez szól a nóta!” /V.I.P. részleg/
14.00-14.45 – Tarisznyások zenekar „Széltarisznya” című interaktív műsora
15.00-15.50 - „A jó pálinka itassa magát!” Szombathelyi Weöres Sándor Színház
16.00-17.00 – Ünnepélyes eredményhirdetés
17.00-17.30 – „Fesztivál Szépe” verseny döntője
18.00-18.30 – Koós Réka
18.40-19.10 – Ezer Rózsa Kertje Hastánccsoport
19.10-19.25 – Tombola 3 Fődíj sorsolása
„Pálinkás jó estét” - együtt koccintás
20.00-21.30 – OCHO MACHO EGYÜTTES
22.00-23.30 – LORD ZENEKAR
24.00-04.00 – Halmosi Duó
 

Sárgamuskotály Szőlő Akácfával Érlelt Törkölypálinka 2013.



A pálinkák élete a gyümölccsel kezdődik, majd a második fázisban, abból gondos kezek cefrét készítenek, hogy az erjedés folyamán újjá születhessen, a desztillálással ismét fizikai valóságot ölthessen, és ezzel még nincs vége. Az érlelés, a pihentetés különböző módjaival, kifinomodik, harmóniává áll össze. Ezt követi végül amikor a pohárba kerül és baráti összejöveteleken kóstolgatva, ízlelgetve, megállapítjuk, hogy milyen utat járt be a gyümölcs a fától a pohárig.


Fűszeres, muskotályra jellemző üde jegyek ötvöződnek ebben a törköly mély ízvilágával. Az eszményi illat- és ízharmónia elérése érdekében akácfával való érlelésnek vetettük alá, hogy a vadízeket emeljük ki benne az érlelési idő végére.
 
 
 Ezzel a kóstolóval és bírálattal folytattuk a felkészülésünket a IV. Vas-megyei Pálinkaversenyre, amely május 30-31. között fog lezajlani, de a mintákat már pár nappal korábban május 30-ig el kell küldeni a verseny helyszínére. Ennek okán aztán legalább kettő otthoni házi válogatott kell tartanunk annak kiderítésére, hogy melyikkel induljunk el a versenyen. A második bírálaton tizediknek felvonultatott párlatunk egy különleges akácfával érlelt törkölypálinka, amelynek különlegességét az érlelés fajtája adja meg, amelytől különleges színt és ízt nyert el. Persze nem is kérdés, hogy alkalmas-e arra, hogy lebíráljuk, bár friss a párlat. A bírálat hagyományos 20 pontos rendszerben zajlott és pincészetünk vendégei ezúttal ifjabb Szabó Péter alpolgármester, mezőgazdasági vállalkozó, szőlőtulajdonos borász, aki mellesleg a lányaim keresztapja. Németh Attila vasútmérnök, Bátaszéki állomásfőnök, szőlőtulajdonos borász. Valamint Kovács Csaba targoncakezelő raktáros. Végül jómagam, mint a pincészet vezetője. A szokásoknak megfelelően a pálinkák pohárba töltése után a megfelelő hőmérsékletű, és előkészített italnak az illat tisztaságát vettük szemügyre. Itt a négy bíráló között szinte alig volt eltérés, és a megszerezhető három pontból, majdnem a maximumot 2,7 pontot sikerült beátlagolnunk, ami azért nem rossz eredmény. A folytatásban még mindig az illat jegyeknél maradtunk, amely során maximum 5 pontot is odaítélhettünk volna a pálinkának, amennyiben az 100%-os lenne. Ennél a szempontnál ugyanúgy alig volt eltérés a zsűrinél, így 4,7 pontot abszolváltunk a számára. Ezek után következett az ízek megvizsgálása a szánkban, a torkunkban. Az íz tisztaságára rendszerint 3 pont adható oda, ha hibátlan a termék. Itt is azért volt némi eltérés a pontozásban, amelynek átlaga kicsit kerekítve 2,7 pont lett. Az íz, a zamat karakter jegyeivel folytattuk a vizsgálatot, amelyre 5 pont volt odaítélhető maximálisan. A pontozok kisebb eltéréssel, hasonlóan ítélték meg a párlatot és átlagosan 4,5 pontot sikerült lekönyvelnünk a számára. Befejezésül nem maradt, más vissza, mint az összkép, a harmónia összességének a megfelelő megítélése a párlat összességében. Erre úgy-e 4 pontot lehet adni, ha nagyon jó a termék, itt is csak apróbb hibák akadtak, így 3,6 pontot ért el a pálinka. Így összességében 18,20 pontot adtunk oda számára, amellyel a nap harmadik pálinkája lett, így indítottuk el a versenyen.