Kékfrankos Szőlő Érlelt Törkölypálinka 2014.

717.

2014/1109

AQUAVINICUM

ÉRLELT

TÖRKÖLY

 

  Kékfrankos Szőlő

  akácfával érlelve

 

 

 

 Vasárnapra virradtunk meg ismét, amely adna arra is lehetőséget, hogy egy kicsit tovább nyújtózkodjunk az ágyunkban, de sajnos még ilyenkor is szolgálni kell a kuncsaftokat. Vannak, akik úgy-e nem tudnak hétköznap nyitvatartási időben eljönni italaikért, így be kellett ugranom a főzdébe vasárnap reggel is. Ezek természetesen csak ilyen kis közjátékok, de nyilvánvalóan hozzátartozik ahhoz, aki borral, vagy éppen pálinkával foglalkozik. A szentmisére természetesen azért odaérek, és utána a saját pincészetemben is kicsit tudok foglalkozni az italaimmal. Szűrőzgetéseket végzek, hogy néhány új italunk kóstolásra alkalmasak legyenek. Természetesen nem feledkezem meg arról sem, hogy miután átnéztem regisztereimet ráébredek arra, hogy erre a napra még soha nem jegyeztem be italomat, így nagy örömmel és lelkesedéssel teszem meg. A kékfrankos szőlő törkölypálinka család második tagja az érlelt változatát készítettem el ezen a napon, vagy legalábbis az érlelését, amelynek fa alapanyaga ezúttal az akácot választottam, mert úgy gondoltam, hogy az vadságával, illat, szín és aroma anyagaival sokkal közelebb áll a párlathoz, mint más faanyagok. Nem véletlen, egyébként hogy a kékfrankos ilyen kedvelt vörösborszőlő: a gyors növésű, vastag héjú bogyókat adó közepesen tömött fürt jól bírja a strapát, nehezen rothad, és csersavban gazdag, zamatos, gyümölcsös-fűszeres bort ad. Ugyan manapság igencsak kifinomult kékfrankosok is kaphatók, de nem volt ez mindig így. A kilencvenes években eléggé lenézett szőlőfajta volt, sokan egyszerű, asztali bort készítettek belőle, főleg saját használatra. Néhány úttörő borász révén azonban megjelent egy-két kékfrankos a piacon, ami rávilágított a fajtában rejlő lehetőségekre, s azóta több borvidéken ismét zászlóshajóként tekintenek rá. A kékfrankos termesztéséhez Magyarország adottságai egyedülállóak. A kékfrankos nagyon sokszínű szőlő: míg az alaptulajdonságait megtartja, minden borvidéken más karakterű bort ad. Sopronban ásványosabb, a Mátrában friss, Egerben fűszeres, Szekszárd löszös talaján, pedig kiemelkedően gyümölcsös zamatával hódít. A termőterület mellett sokat számít a borász keze munkája: erős hozamkorlátozással vastag, nagy bor készíthető belőle, de ugyanúgy alkalmas jó ivású könnyedebb vörösbor és rozé készítésére. Az utóbbi években önállóan elkészített törkölypálinkája is meghódította, a fogyasztok szívét.