Rigóvári Cabernet franc 2010.

Rigóvári Cabernet franc

2010.

Száraz vörösbor

Tizenharmadik állomás

A piéta

A vihar mindent eltakarított, minden rosszat, amely őt kísérte. Már csak azok maradtak, akiknek maradniuk kellett, mert ők nem féltek semmitől, mert ők annyira szerettek, hogy mindenáron maradniuk kellett. Egy Piéta. Egy felnőtt, halálra kínzott férfi teste egy asszony ölében, aki ráborulva siratja. Kinek volt már ilyen fájdalma, kinek lehet ilyen fájdalma? Ez a teste, íme, megint az ember, minden szépségében, megtöretettségében, valóságában. Mielőtt visszaadatik a földnek, melyből vétetett. Porból s porrá. Ez vár. Ám a remény nem hal meg. A misztérium valójában még csak most kezdődik. A templomot, amit leromboltak, újra felépíti. Csak még nem tudják. Két ember végtelenül bensőséges képe. Elválaszthatatlanok. Mindörökké. Kérjük-e bor utunkon Szent János apostolt a borászok és borok védőszentjét, hogy utunkon áldásos védelme legyen rajtunk, hogy amit elfogyasztunk az ne kárunkra, hanem épülésünkre és egészségünkre váljék!

Tavalyi évben is volt ilyen szőlőből készült borom, de vöröset akkor nem készítettem belőle önállóan, hanem azt is akkor hozzáadtam a Bikavér boromhoz és csak rozét készítettem belőle. Idén ezt a szőlőt munkám fejében Telegdi családtól kaptam, akiknek igyekeztem egész évben segíteni a szőlőmunkájukat. Legutolsónak szüreteltük le ezt a szőlőt október 8.-án. Egy komoly lisztharmatfertőzést sikerült megfogni az ültetvényen és így sikerült válogatnom belőle jó minőségű fürtöket, amelyeket odahaza dolgoztam fel. Ez a szőlő is természetesen bogyózásra került, majd pár deci kénnel is megkezeltem, hogy az esetleges betegség átterjedését megakadályozzam. Szintén duplasztásos eljárással igyekeztem a vörös bor minőségét elősegíteni, így rózénak vettem le a színléből. A kádon megforró törköly be lett oltva fajtaélesztővel és tápsót is adtam hozzá. A forrás beindulása után 4 óránként megtörtem a törkölyt és mindig gondosan légmentesen visszatakartam rá a takaró fóliát. Két nap mulva cukorral erősítettem meg egy kicsit a 17-es must fokú törkölyt. A cabernet szőlő mellett 5%-nyi biborkadarkát is raktam hozzá remélve, hogy így jobb színanyagot nyerhetek el. Három héttel később október 29.-én vettem le a színlevet némi pihentetés után, majd rögtön ki is préseltem a törkölyt, majd pedig közepes kénnel meg is fejtettem. Fahordóba került a bor, ahol két hét múlva ellenőriztem a folyamat állapotát. Színre szépen tisztult és vörössége is elfogadhatónak tűnt, de nem volt vastag italú. Illat és zamat anyagra volt még mit fejlődnie. Alkoholtartalomra pedig meglepően alacsonyat 10,5%-ot tudtam benne mérni. Száraz, jó minőségű és beltartalmú bor készült belőle.

Itt elgyöngülhetünk egy kicsit. Nem túl erős, inkább a szomjúnkat oltja, simán gördülékenyen folyik le, és pihen meg a torkunkban nem csuklunk tőle. Innen látni már az út végét. Minden elcsendesedik lassan, érkezik a jól megérdemelt befejezés. Vissza is tekinthetünk egy kicsit az útra, amely mögöttünk van. Visszanézzünk és bele is szédülünk egy kicsit. Nem akarunk már menni, nem akarunk már sietni, csak pihenni és pihenni. Lehet, hogy a végén nem is megyünk sehová, hanem úgy visznek bennünket, lábaink helyett, támogató karok. Nagy levegőt veszünk és neki indulunk az utolsó állomásnak, hogy letudjuk már minden kínunkat. Menjünk hát neki, mert kell a pohár másnak is! – mondta egy régi kedves ismerősöm, ezzel biztatva mindenkit a borfogyasztás kultúrájának elsajátításához.

Jó egészséget minden borhoz!