Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2014. május 4., vasárnap

Mézes Fűszeres Clapp Kedveltje Körte Gyümölcs Likőr 2014.



565.

2014/0423


AQUAVINICUM

LIKŐR

GYÜMÖLCS



  Mézes Fűszeres Clapp kedveltje körte
  üvegben érlelve
 
 
 
 
Ilyen rövid hétvégén, egy-két szóból elérjük a hétközepét, ahonnan már csak egy karnyújtásnyira van ismét a hétvége az emberek sokkal jobb kedvűben állnak neki a munkának, mint máskor. Alapból úgy volt, hogy mi is Zentára utazunk az I. Tiszamenti pálinkaverseny eredmény hirdetésére, de főnökömnek más egyéb elfoglaltságai akadtak, amelynek következtében csomagoltunk és maradtunk. Ő a pusztáján dolgozgatott, én, pedig a főzőüst mellett folytattam a tevékenységemet miközben a hétvégén lezáródó I. Országos pálinkaverseny nevezésére elküldendő italok kiválasztására koncentráltam. Természetesen közben nem feledkezhettem meg arról a pálinkacsaládról sem, amelynek ismertetését a napokban kezdtem el. Clapp kedveltje körte különlegesfajta ismertetését is elvégeztem a kedves olvasóimnak és hallgatóimnak egyaránt. Ebből készítettem ismét egy negyedik fajta italt is, amely ezúttal sem lehetett más, mint a likőr kategóriába sorolható italunk, amelynek alapja ez a körtepálinka lett. Érdekességként még nem említettem meg ennek a fajtának a származását sem. Valószínűleg senki sem gondolná elsőre, hogy ez egy amerikai újdonság. Története pedig az, hogy magról, még pedig a „Le Verger” szerint az Erdei vajonc magjáról nyerte Dorchesterben, a Massachuset államban egy bizonyos Clapp Tádé nevezetű egyéniség. Alig múlt egy évtizede, hogy Európában elkezdett terjedni, s máris egyike a legismertebb, a legkedveltebb, legkapósabb nyári körte fajtának. Bereczki Máté az oltóvesszejét 1868-ban kapta Belgiumból a Van Mons társulattól. Ennek alapján meg is győződött annak eredetiségéről a termett gyümölcsök alapján. Általában augusztus közepén kezd el érni, ami eltart általában szeptember elejéig. A gyümölcs Belsejéről sem írtam még. Húsa fehér, néha kissé sárgásba játszó fehér, igen finom, igen olvadó. Magtokja körül is csak kevéssé kövecses. Leve igen bő, igen cukros, gyengéden savannyal emelt, kellemesen illatos és fűszeres ízű. Magtokja zárt, vagy csaknem zárttengelyű, tömlöcskéiben tojásdadalakú, kissé hegyes, barna színű, ép magvakat rejtő. Kellően citrusos körtét egy ma már jól ismert fűszerrel, a vaníliával tettük még csábítóbbá, amelyet már több ezer éve használnak csokoládé ízesítésére Dél-Amerikában. Ezenfelül mézzel és egyéb fűszerekkel is növeltük ízének hatékonyságát.
 
 

2014. május 3., szombat

Clapp Kedveltje Körte Ágyas Gyümölcs Pálinka 2014.



564.

2014/0422


AQUAVINICUM

ÁGYAS

GYÜMÖLCS



  Clapp kedveltje körte
  üvegben érlelve
 
 
 
 
Mint minden jónak, így az ünnepeknek is egyszer vége van, és akkor ismét vissza kell zökkeni a hétköznapok kerékvágásába, ami egyáltalán nem könnyű, és nem egyszerű. Arról meg már nem is beszélve, hogy ilyenkor szinte jobban kimerül az ember, mint a hétköznapokban, és kellene még egy-két nap, hogy pihenést kipihenhessük. Na, de minden viccet félretéve, újra neki kezdünk a pálinkák készítésének. Az elmúlt napokban bemutatott körte pálinka család újabb tagjához érkeztünk el, amely ezúttal nyilvánvalóan nem lehet más, mint az ágyas változat. Jó előre láttuk ezt a pillanatot, ezért aztán aszaltunk is ennek a körtének gyümölcséből annyit, hogy most aszalvánnyal ágyazhassuk be. De milyen is volt ez a körte mielőtt cefre, illetve aszalvány készült belőle? Méretét tekint ezek a tojásdad körte alakú gyümölcsök nagy, vagy elég nagy méretűek. Szelíden hóvadásos, és bordásfelületű. Zömében középtájra, majd kissé alább a kelyhes vége felé esik, honnan a kehely felé kúposan összehúzódik, s kelyhe körül szűk és egyenetlenül hullámos karimában végződik, úgy, hogy ezen végére ritkán állítható fel. Szára felé pedig eleinte szelíden, aztán behajlással is fogyva, többnyire rövid, néha hosszas, vékony, tompa kúpos csúcsban fut ki. Szára rövid, néha közép hosszú, vastag, egyenes, vagy kissé görbe, húsos, néha görcsös, nagyrészt fényes barnamázas. A gyümölcs csúcsáról húsos gyürüzetből, néha csaknem a gyümölcs folytatásaként kiálló. Kelyhe közép nagy, nyílt, vagy félig nyílt, rövid, fölálló, szarunemű, csatornás osztványokkal ellátott, majd csaknem a felszínre, majd szűk és sekély. Ráncos falú üregbe helyezett, melynek hullámos karimájáról bordás emelkedések nyúlnak elenyészőleg  a gyümölcs derekára is, de ennek kerekdedségét alig zavarják meg. Bőre kissé vastag és keménykés, sima bágyadtan fénylő, eleinte világoszöld, érett állapotában sárgászöld, vagy szalmasárga. Napos oldalán pirossal mosott, vagy csak belehelt, s e színezetben sötétebb pirossal szelíden sávolt és pettyezett. Pontozata sűrű, fahéjszínű, egyenlően elhintett, többnyire azonban csak sötétzöld, finom pettyecskékből álló. Rozsdaalakzatok csak elvétve fordulnak elő egy-egy gyümölcsön, és többnyire csak ott, hol a gyümölcs bőre fejlődés közben sérülést kapott. Rendkívül ízletes, kásás és édesen citrusos illatokkal, zamatokkal.