Kékmedoc szőlő

Kékmedoc

Szőlő

Napjainkban újra reneszánszát éli egy érdekes kékszőlőfajta, legújabb nevén a Menoir, vagy Medoc noir, de idehaza csak kékmedocként emlegetik. A Menoir több mint 100 éves hazai történelme jócskán bővelkedett fordulatokban a térhódítástól a perifériára szorulásig. Valószínűleg a csúcsborok közé nem kerül be, ám bársonyosságával, egyediségével nemcsak a hölgyek körében arathat sikert. Az ezredforduló tájékán, 1998-ban még azt írták róla, hogy csak házi kertekben fellelhető. Most mégis egyre többet hallunk róla, nem véletlenül. Francia eredetű vörösborszőlő fajta. Bordeaux-ból származik. Az országba Mathiász János (1832-1921) hozta be. Sokáig a magyarosabb Kék Medoc néven szerepelt, majd névváltásra került sor. Nehéz termeszteni, ezért a szocialista tömegtermelésben egy módosulata játszott szerepet. Ez a Medina, amelyet 1959-ben alkotott meg a Kék Medoc-ot az Eger 1 nevű szőlőfajtával keresztezve Csizmazia József és Bereznai László. Népszerű félédes, édes tömegbort készítettek a Medinából, amit kóla nélkül is meg lehetett inni, ám valószínű, hogy ilyen ipari méretekben nem mindig a napfény segítségével kapta meg az édességet, hanem némi répacukorral támogatva. Ez a fajta már bőtermő, nehezen rothadó, fűszeres illatát és ízét örökölte a Kék Medoc-tól. A lisszaboni szerződés aláírása után, az Európai Uniós csatlakozás környékén továbbra is zavarta a gallokat a bordeaux-i borvidékre emlékeztető bornév (Medoc a borvidék egyik kiemelt jelentőségű területe). Ezért került sor a végső keresztelőre, a fajta a Menoir nevet kapta. Bár még sok helyen Medoc-ként, Kék Medoc-ként vagy Medoc Noir-ként szerepel, használjuk következetesen most már a Menoir nevet! A fajta értékének korai érését tartják, hiszen már szeptember elején magas cukorfokkal szüretelhető. Apró, tömött fürtű, a bogyói sötétkék színűek és muskotályos ízűek. Hátránya, hogy könnyen rothad és közben az éretlen bogyók leperegnek. Ezáltal keveset terem, ráadásul meglehetősen fagyérzékeny és a darazsak is rendszeresen megdézsmálják. Vörösbortól szokatlan muskotályosságban pompázik. Emiatt sokan idegenkednek tőle, kevésbé értékes fajtának tartják, behízelgő, édeskés ízvilága miatt gyakran a „női borok” közé sorolják. Kicsit uradalmi szőlő jellege van, nem könnyen termeszthető. Rothadékony és jó cukorgyűjtő: e két tulajdonság - ha optimális körülmények között teljesedik ki – az aszúsodás feltétele is lehet. Illata hozza a Menoir fajtajellegét, vörös bogyós erdei gyümölcsök egy kis málnás, karamellás édességgel, elbűvölő frissességgel, szerény ibolyavirággal. A rózsa illata belesimul a szederbe, és az egészet megbolondítja egy finom kis édes fűszeresség. Ízvilágában visszaköszön mindaz, amit a szaglószervvel már megtapasztalhattunk. Kellemesen, gyümölcsös harmóniában gördül le a borital, közben a szeder, a rózsa és az ibolya hullámzik végig. Az édes fűszer leginkább egy régi-régi gyerekkori édességet juttatott eszembe, a piros színű kakas nyalókat. Ezt az emlékképet a karamella finoman megbújó illata-íze hívogatta elő. Tannint, nagy testet ne is keressünk, a kis bakfis bájába ez bele sem férne. Jól iható bor, szinte észre sem vesszük, de már bontanunk kell a következő palackot. Gyors fejlődésű bora miatt primőr borok készítésére alkalmas. Magyarországon főleg Szekszárdon és Egerben találkozhatunk vele. Gasztronómiában elhelyezve talán – így, elkészülte után nem sokkal - még aperitivnek, étvágygerjesztő italnak is fogyaszthatjuk étkezés előtt. Egy szederkrém leves is kellemesen elkísérgeti, hagyományos libacombos-párolt vöröskáposztás társaságba is vihetjük mulatni, ám ha úgy gondoljuk, önmagában játékos gondolatmeneteket is követhet. Csak semmi komoly, nehéz gondolat, kortyolás közben képzeljük magunkat egy napfényes, őszi erdei tisztásra, ahol a bokrokból kis piros bogyók integetnek, kacsintgatnak felénk.