Borseprő
Az erjedés után letisztult borból a mustban levő szennyeződések por, növényi rostok, de található benne élesztő és borkő is, amelyek lerakodnak a hordó, vagy a tartály aljára, és amelyet az első tisztító fejtés alkalmával választunk le a borról. Nevezik még bor-fosának, aljbornak is. Ezek az élő és holt erjesztő anyagok a hordó fenekén vastag rétegben leülepednek, így az könnyen leválasztható a tiszta borról. Ebből lesz a borseprő. Eger vidékén ruskónak is nevezik. A törkölyén erjesztett vörös bornak és a gázolt bornak jóval több a borseprője, mint a sajtolt, vagy fehér bornak. Általában 1/11-ed részt számítottak a borból borseprőre. A borseprőből többnyire seprőbort szoktak készíteni, vagy pálinkát főznek belőle, amely a törkölypálinkához hasonló, de annál valamivel értékesebb párlatot eredményez. Az előbbi a gazdaságosabb felhasználás, mert a híg seprőnek 50–60%-a bor, de a törvényi szabályozás ma már nem engedi meg az ebből való borkészítést, így annak megsemmisítése párlat gyanánt történik. A borseprőből főzött pálinka ennek ellenére nem túlságosan gyakori párlat, mert többnyire összegyűjtés után a törköllyel együtt, keverve főzik ki. Előállítása a törkölypálinkáéhoz hasonló módon történik. Mennyiségre kevesebb, de értékesebb pálinka főzhető belőle. Bár rávonatkozó adatok csak a 17. századtól vannak, miszerint a csaplárok és a kevesebb borral rendelkező gazdák égettboros asszonyoknak adták el a seprőt, készítése régebbi keletű lehet. Borseprőnek tekintendők a következők is: a derített mustnak és bornak az üledéke az úgynevezett derítési alj, továbbá a kékderítési seprő a kékalj, valamint a sárgavérlúgsóval derített bor üledéke, illetve ezeknek a szűréséből vagy centrifugálásából származó maradék, amit seprőtésztának is neveznek. A derítés során körülbelül 2-3% derítési alj keletkezik, melyet, akárcsak a seprőt, külön tartályban gyűjthetünk, esetleg a seprővel együtt lepárlási céljára felhasználhatunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése