2014. július 4., péntek
2014. június 30., hétfő
I. Pannon Pálinka és Párlatverseny 2014.
A sok évvel ez előtt már sikeresen megrendezett, szőlő alapú pálinkák
versenye után, Csopakon idén az első Pannon Pálinka és Párlatverseny
zajlott.
Hét kategóriában lehet nevezni, mint almatermésű, csonthéjas, erdei vad
és bogyós gyümölcsök párlatai és pálinkái, szőlő pálinkák és párlatok,
törkölypálinkák és párlatok, borpárlat, valamint ágyas pálinkák.
Mintánként 2x0,35 liter küldendő be a bíráló bizottságnak. A
versenyminták anonimitását Csalló Jenő, a szakmában elismert pálinkafőző
garantálja.
Az ország szinte minden pontjáról, Edelényből, Dombegyházáról, Tiszaföldvárról, Bátáról, Etesről, Cserszegtomajról és Piliscsévről is érkezett már minta. A nagy érdeklődésre való tekintettel a szervezők úgy döntöttek, hogy további négy nappal meghosszabbítják a nevezési határidőt, így egészen június 19-ig fogadnak be mintákat. A beküldött minták értékelése szakmai zsűri által június 27-én és 28-án zajlik majd a csopaki üdülőfaluban.A határidő lejárta után az egész ország területéről, mintegy 143 versenyminta érkezett, melyből 20 mintát a laborvizsgálatok miatt sajnos ki kellet zárni. Az előző versenytől eltérően mindenfajta párlat és pálinka nevezhetett a megmérettetésre.
Az ország szinte minden pontjáról, Edelényből, Dombegyházáról, Tiszaföldvárról, Bátáról, Etesről, Cserszegtomajról és Piliscsévről is érkezett már minta. A nagy érdeklődésre való tekintettel a szervezők úgy döntöttek, hogy további négy nappal meghosszabbítják a nevezési határidőt, így egészen június 19-ig fogadnak be mintákat. A beküldött minták értékelése szakmai zsűri által június 27-én és 28-án zajlik majd a csopaki üdülőfaluban.A határidő lejárta után az egész ország területéről, mintegy 143 versenyminta érkezett, melyből 20 mintát a laborvizsgálatok miatt sajnos ki kellet zárni. Az előző versenytől eltérően mindenfajta párlat és pálinka nevezhetett a megmérettetésre.
Béli Géza versenyigazgató
szakmai vezetésével nem bizottságokban, hanem minden mintát külön
értékelve döntött a zsűri a párlatokról. A törköly, a bor és a szőlőből
készült párlatokat a NAV Veszprém Megyei Igazgatóság pénzügyőrei
kóstolták és értékelték, a legjobb mintát különdíjban részesítették.
„Hazánkban a pálinkafőzésről mindenki úgy gondolkodik, mint a fociról,
mindenki ért hozzá mindaddig, míg a tettek mezejére nem kell lépni. Ahol
szívvel lélekkel készítik, jó berendezéssel, szakértelemmel ott kiváló
párlatok készülnek otthon is”- mondta el Csalló Jenő a verseny szervezője és elindítója a versenyben indult magánfőzésű párlatokról. Az eredményeket a nagy közönség július 11-én 18 órakor a pálinka rendek felvonulása után a nagyszínpadon rendezett ünnepélyes díjátadáson ismerheti meg.
I. Csörötneki Pálinkaverseny 2014.
Összesített
nevezési lap
a
I. Csörötneki Pálinkaversenyre
Név: MUTH PÁLINKA ÉS BORPINCE
Cím: 7149 BÁTA, FŐ UTCA 36
Telefon: 06-70/3387-165
E-mail cím: willhar@citromail.hu
Nevezett pálinkák száma: 10 db
Versenypálinkák:
|
Nevezett pálinkák
száma:
|
Fajtája (lehetőleg
gyümölcsfajta megjelöléssel)
|
Nevező
|
Évjárata
|
Alkoholfok
|
Pálinka főzésének
helye
(pálinkafőzde
neve, címe)
|
|
1.
|
Sárgadinnye
|
Muthné Katona
Mária
|
2013
|
43%
|
Sabeikow és Társa
KFT.
|
|
2.
|
Szamócás Alma
Ágyas
|
Muthné Katona
Mária
|
2014
|
43%
|
Sabeikow és Társa
KFT.
|
|
3.
|
Papkörte Érlelt
|
Heilmann-né Muth
Erzsébet
|
2013
|
44%
|
Sabeikow és Társa
KFT.
|
|
4.
|
Rétesalma Érlelt
|
Muthné Katona
Mária
|
2014
|
42%
|
Sabeikow és Társa
KFT
|
|
5.
|
Stanley Szilva
Ágyas
|
Muthné Katona
Mária
|
2012
|
40%
|
Sabeikow és Társa
KFT
|
|
6.
|
Rizlingszilváni
Szőlő
|
Muthné Katona
Mária
|
2014
|
42%
|
Sabeikow és Társa
KFT
|
|
7.
|
Kékfrankos Törköly
|
Muthné Katona
Mária
|
2013
|
50%
|
Sabeikow és Társa
KFT
|
|
8.
|
Vörös Bikavér
Borpárlat
|
Muthné Katona
Mária
|
2013
|
46%
|
Sabeikow és Társa
KFT
|
|
9.
|
Merlot Borseprő
|
Muthné Katona
Mária
|
2013
|
45%
|
Sabeikow és Társa
KFT
|
|
10.
|
Vörös Bikavér
Borseprő Érlelt
|
Heilmann-né Muth
Erzsébet
|
2013
|
44%
|
Sabeikow és Társa
KFT.
|
Beküldési határidő: 2014. július 2.
Dátum: Báta,
2014. június 30.
Muth József
………………………
Aláírás
2014. június 29., vasárnap
Cigánymeggy
Cigánymeggy
Vannak olyan honos gyümölcsök, melyekről alig tudunk
valamit. Esszük, fogyasztjuk, vagy éppen lazán kirekesztjük, mert azt sem
tudjuk mi fán/bokron terem. Nézzünk körül egy kicsit, hiszen van néhány roppant
egészséges és ok nélkül mellőzött hazai gyümölcs, amik bizony figyelmet
érdemelnek! A Kárpát-medence síkságain és hegyvidékén sokféle gyümölcstermő
növény él vadon. Ilyenek például az erdei és a mezei szamóca, a málna, a
szeder, a som, a kökény, a vadrózsa, a berkenye, a bodza. Sok örömet szereznek
a vidéket járó és ott dolgozó embereknek a vadkörte, a vadalma és a
vadcseresznye érett, zamatos gyümölcsei is. Ebbe a növénycsoportba tartozik a
vadmeggy (Cerasus vulgaris) is, amely elhullatott, érett gyümölcsének
a magjából kelnek ki azok a magoncok, amelyek - kedvező körülmények között -
gyümölcsöt érlelő fákká terebélyesednek. Biztos vagyok abban, hogy nincs ma Magyarországon olyan magára valamit is
adó kereskedelmi főzde, amelynek kínálatában ne szerepelne az ebből a
gyümölcsből készült pálinka. Pedig meggy fajtákból igazán különlegesek közül
van lehetőségünk válogatni. Ilyenek például a vadmeggy, csepleszmeggy,
sajmeggy, vagy a zselnicemeggy, mind más jellemzőkkel ruházzák fel nemes
meggyfajtáinkat, míg a cigánymeggy, pedig önmagában is valódi hungarikum.
Feltehetően magyar eredetű fajtakör. Általában minden apró fekete meggyet
Cigánymeggynek neveznek, akár magról kelt, akár sarjról szaporított. Ezért a
fajtakör tagjai nagy változatosságot mutatnak. Érési idejük június közepétől
2-3 hetes időszakot fed le. Különösen a biotermelés szempontjából érdemel
figyelmet egy "félvad" meggyfajta, a cigánymeggy, amelynek a
gyümölcse szabályos, kissé nyomott gömb alakú, sötét-bíborpiros, festőlevű,
jellegzetes meggyzamatú, nagy sav- és szárazanyag tartalommal rendelkezik,
ezért üdítőital és szörpgyártására kiválóan alkalmas. Gyümölcse kisméretű (3-4
g), átlag átmérője 14-20 mm. Alakja gömb, héja sötétbordóra színeződik, húsa
puha, erősen festőlevű, magas sav- és szárazanyag-tartalommal. Kocsánya hosszú,
pálhaleveles, a gyümölcstől szárazon válik, ezért géppel is jól rázható. Kőmagja
nagyon kicsi. Fája középerős növekedésű, ágrendszere szétterülő, lecsüngő,
gallyazata vékony, kuszált, koronája sűrű, gömb alakú. Virágzási időben is nagy
a változatosság. Termékenyülési viszonyaik is eltérőek, megtalálható az
önmeddőtől az öntermékeny változatig minden átmenet. Ma már csak az öntermékeny
változatai szaporíthatók. A Cigánymeggy
7 és a Cigánymeggy 59 klón
1978-ban, a Cigánymeggy C 404 1979-ben
kapott állami elismerést. Jó termékenyítő képességük miatt a Pándy klónok
legjobb pollenadói. Fája edzett, ellenálló, betegségekre nem fogékony. Érése június
közepe – vége, de gyakran elhúzódó, puha húsú, festőlevű, érett gyümölcse
sokáig a fán hagyható, a kiskert használói hetekig rájárhatnak csemegézni a
kellemes zamatú gyümölcsét. Egyes klónjai egy időben virágoznak a Pándy-meggyel
és annak virágait meg is termékenyítik. Ha géppel akarjuk a termést
betakarítani, akkor ritkább koronát alakítsunk ki, termőkorban, pedig
rendszeres és erős ifjító metszést alkalmazzunk. Igénytelen és nagyon
alkalmazkodó képes meggyfajta. Kicsit macerásabb leszedni, de érdemes, hiszen
pikánsabb, különlegesebb lesz tőle a befőttünk, a szörp, sőt minőségi pálinkát
főzethetünk belőle.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
