Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2014. április 14., hétfő

Zalagyöngye Szőlő Natúr Törkölypálinka 2014.



550.

2014/0408


AQUAVINICUM

NATÚR

TÖRKÖLY



  Zalagyöngye szőlő
  üvegben érlelve
 
 
 
 
 A második munkanappal bele is vágunk a munkadandárjába. A szőlészetbe ezúttal nem indulunk ki, hanem teljes mellbedobással a főzdébe végzem a munkát. Igaz itt is kialakul némi kis kitérő, hiszen a tulajdonosok készülődőbe vannak Németországba és ilyenkor már túl nyomó részt az a feladat, hogy előkészítjük azt a hetet, amelyet majd nélkülük kell teljesítenünk. Nem mintha ez különösebb problémát okozhatna, de a főzdén kívül még hat ló és közel húsz mangalica is várja majd, hogy ráfigyeljek a gazdájuk helyett. Közben én, pedig már gőzerővel szervezgetem az első bátai pálinkaversenyt. Viszont ezen a napon még egy jó kis törkölypálinka elkészítése még vissza volt számomra. Ezúttal is fehér borszőlőből készítettem el az italomat, amelyet gondosan erjesztettem meg még az ősszel. Árnyalatnyi szépség hibája talán az lehet, hogy mivel kis mennyiségről volt szó igazából nem is bogyóztam le, csak úgy nagyjából, és hagytam, hogy egy kicsit több csuma is belekerüljön. A Zalagyöngye, mert erről a fehér szőlőről van szó, mindig gyermekkoromat idézi fel, hiszen a háztájikert szőlőjében az egyik kedvenc csemegénk volt. A keménybőrű szőlő jó évben igazi hagyományként viselkedhetett. Nagyanyám felfűzte egy madzagra és úgy el lehetett tárolni akár még karácsonyig is. Korai érésű, így már a nyári szünet utolsó napjaiban kóstolgathattuk, erős növekedésű, bőven termőfajta, amely 1970-ben kapta meg az állami elismerést. Hungarikumnak számít, hiszen magyarok állították elő név szerint Csizmadia József és Bereznai László, a Seyve Villard 12375 és a Csabagyöngye keresztezésével. Fekvés és talaj iránt nem igényes, a szárazságot közepesen tűri, fagytűrő, peronoszpóra ellen toleráns, lisztharmatra azonban érzékeny. Kevésbé rothad, zöldmunka igénye közepes. Fürtje ágas, laza, nagy, madárkásságra hajlamos. Bogyója megnyúlt, ovális, zöldes-fehér, közép nagy, ropogós. Bora jellegzetes illatú és zamatú, diszkréten illatos, viszonylag lágy, karakterű, többnyire asztali bor. Az utóbbi években jelentősége egyre inkább visszaszorult a direkttermő fajták szintjére. Nagyüzemi termesztése teljesen megszűnt, csupán a vidéki kiskerti szőlőkben található meg. Ennek okán mind bora, mind pálinkája egyre inkább különlegességnek, kuriózumnak számít, amit azonban a vidéki parasztemberek becsülnek sokra.
 
 

2014. április 13., vasárnap

VI. IGALI BOR ÉS PÁLINKAVERSENYEN ELÉRT EREDMÉNYEINK




A
MUTH PÁLINKA ÉS BORPINCE
BEMUTATJA


A
VI. IGALI BOR ÉS PÁLINKAVERSENYEN
2014.04.12.-én
ELÉRT
EREDMÉNYEIT:



1./
Fehér Házasítás 2013.
Muth József
Bronz



2./
Rozé Cuvée 2013.
Muthné Katona Mária
Bronz



3./
Vörös Vegyes 2013.
Muthné Katona Mária
Oklevél



1./
Irsai Olivér Szőlő Natúr Gyümölcs Pálinka 2013.
Heilmann-né Muth Erzsébet
Arany


2./
Muscat Ottonel Szőlő Natúr Törkölypálinka 2013.
Muthné Katona Mária
Ezüst


3./
Rizlingszilváni Szőlő Natúr Borpárlat 2013.
Muthné Katona Mária
Ezüst


4./
Vabernet franc Szőlő Érlelt Borseprő Párlat 2013.
Muthné Katona Mária
Arany


5./
Merlot Szőlő Natúr Törkölypálinka 2013.
Muthné Katona Mária
Ezüst


6./
Mézes Kajszibarack Ágyas Gyümölcs Párlat 2013.
Muthné Katona Mária
Bronz


7./
Mézes Fűszeres Viaszszilva Likőr 2013.
Muthné Katona Mária
Bronz


8./
Mézes Fűszeres Cigány Meggy Likőr 2013.
Muth Walter
Bronz



2014. április 11., péntek

Ezerfürtű Szőlő Ágyas Gyümölcs Párlat 2014.



549.

2014/0407


AQUAVINICUM

ÁGYAS

GYÜMÖLCS



  Ezerfürtű szőlő
  üvegben érlelve
 
 
 
 
 No megint munkanap van, alig térünk magunkhoz, máris a munkában találjuk magunkat, és a taposómalom kezdődik elölről újra, és újra. Természetesen mindezt nem panaszként mondom, csupán tény megállapításként, hiszen minden nehézség, és verejték ellenére, abban a szerencsében van részem, hogy azt csinálhatom, nap, mint nap, amit szeretek csinálni. Nem okoz különösebb gondot a hajnali kelés heteken, hónapokon keresztül, ahogyan a késői éjszakai fekvés sem, és a közte található 18 órában nem tudok unatkozni. A szőlészetben, a szabadlevegőn eltöltött órák jól kiegészítik az utána szeszfőzdében eltöltött órákat, és a nap végén, amikor lefolyt az áttetsző, kristálytiszta színű pálinka, amelynek illata ott lebeg az orromban, akkor már tudom, hogy megérte átélni ezt a napot is. A szakmánknak az egyik legnehezebb feladata a szőlő, illetve a törkölypárlatok ágyazása. Ezek esetében az idegen gyümölcs szinte egyáltalán szóba sem jöhet, tehát nem marad más, mint a nyers szőlő, vagy annak aszalványa, vagyis a mazsola. Régebben a magnélküli szőlők mazsoláját alkalmaztam, de azoknak nagyon egyirányú sablonos zamatai nehézzé tették az italok aroma irányát, így aztán, amióta saját aszalóval rendelkezem a fajta szőlőket is igyekszek még szüret alkalmával leaszalni, hogy a télen, vagy a tavasszal, amikor az azokból készült italokat elkészítem házasítani tudjam azokkal. Ezerfürtű szőlőt ugyan nem aszaltam, de hamburgi muskotály szőlőt igen, így ebben az esetben ezt választottam ennek a gyümölcs pálinkának az ágyául. Színben aranysárga, így a keletkezett ital is remekül hasonlít az ezerfürtű szőlő fürtjeinek színéhez. Illatában szőlő, bodza finom árnyalata tűnik fel, diszkrét intenzitással. Az ízekben is folytatódó gyümölcsösséget egy csipetnyi édesfűszer egészíti ki. A pálinka üde és vidám, élettel teli. Az újdonság varázsa és a kíváncsiság is szerepet játszik az új pálinkák modern kori kultuszában, de ennek kedvez az emberek felfedezni vágyása. Az új pálinkák lényege éppen az, hogy legyen különleges, friss, gyümölcsös, üde és vidám. Mégis a pálinkának sok esetben komolyságot kell tükrözni, és ehhez van szüksége a megfelelő alkoholfok kiválasztására. Egy-egy itallal megfelelő célcsoportot kell megcélozni a sikerhez. Ma úgy tűnik, hogy a gyümölcscukorral telített ágyas párlatok időszaka dívik.