Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2012. február 9., csütörtök

Almás Narancs Natúr Gyümölcs Párlat 2012.


129.

2012/0209

AQUAVINICUM

NATÚR

GYÜMÖLCS

Almás narancs
üvegben érlelve



Már nem egyszer tettem említést arról, hogy esténként egy narancsot és egy almát fogyasztok el lefekvés előtt. Az ötletet, hogy ezek párosításával párlatot készítsek még sem ez adta, hanem sokkal inkább a kíváncsiság. Magyarországon narancsból pálinkát az Agárdi Pálinkaház készít szinte egyedül és egyedül álló módon. Nem csak a költségek és az elkészítés körülményessége miatt, hanem a benne található olajos nedvek miatt sem kedvelt a főzdék számára ennek az elkészítése. Ráadásul a narancs illat, és zamat anyagainak a háromnegyed része nem magában a húsában található meg, hanem a héjában és alatta a fehér bőrében. Továbbá hiába érezzük édesnek a kihozatali aránya az erdei gyümölcsökével egyenlő. A tényeken enyhítendő az almával való házasítása a cefrének. No, nem mintha az alma túl nagy alkohol tartalommal bírna, mégis a szakszerű elkészítésével, semleges illat, íz, és zamat tulajdonságaival növeli a narancs cefre alkohol kihozatalát, segíti az erjesztés lezajlását, és megkönnyíti a párlás menetét is. A benne lévő vitaminokat az alma nem csökkenti, sőt még fokozza is az egészségre gyakorolt kedvező hatását. Talán egyetlen gyümölcs sincs, amit annyian vizsgáltak volna hatásai tekintetében, mint a narancs. Még a narancshéját is előszeretettel fogyasztjuk édességként elkészítve. Ugyanakkor meg kell említeni, hogy a penészedés megakadályozása végett a nálunk kapható narancsok héja gombaölő anyaggal kezelt, így ha valaki ezt akarja felhasználni, érdemes előtte néhány órára beáztatni és vízben többször átmosni. Értékes vitaminokat, ásványi anyagokat, valamint számos gyógyhatással bíró flavonoid típusú vegyületet tartalmaz. Emellett jól eltartható, facsart leve is rendkívül egészséges és frissítő. Újabban D-vitaminnal is dúsítják azok számára, akiknek fokozottan szükségük van erre a vitaminra. Az előnye a korábbi tejes dúsítással szemben az, hogy a narancslére igen ritka az allergia, ellentétben a tejjel. A hátránya, hogy savas, és oldja a fogzománcot, ezért a normális szájhigiéniás szabályokat narancslé fogyasztását követően feltétlenül tartsuk be. A tudományos vizsgálatok a gyümölcs számos gyógyhatását igazolták, amelyekkel a párlatunkban is találkozhatunk.

Királyleányka Érlelt Szőlő Törkölypálinka 2010.


2.

2010/0812

AQUAVINICUM

ÉRLELT

TÖRKÖLY

Királyleányka
eperfa hordóban érlelve



Jelentős idő telet el azóta, hogy az anyapárlat a Királyleányka törkölypálinka elkészült. Együtt érlelődött a teljes mennyiség, és csak jó félév eltelte után határoztam úgy, hogy készítek belőle egy érlelt változatot. Sokszor és sokan kóstolták a pálinkát és elismeréssel nyilatkoztak felőle. Így egy kicsit még ezt a hatást akartam felturbózni azzal, hogy az érlelés további idejét eperfahordóba hajtottam végre. Az előzőekben az anyapárlatnál már ecseteltem miféle, és hányféle illat, zamat, és íz fedezhető fel ebben a törkölypálinkában. Sokszor jó végig gondolni mindazt a munkát, időt, és verejtéket, amelyet az ember hullat a szőlő megmetszésétől, az érlelt törkölypálinka felhörpintéséig. Nem is szabad azt a gyakorlatot követnie egyetlen keresztény hívő embernek sem, hogy a tulipános poharába kitöltött pálinkáját egyetlen hajtással küldi a háta mögé. Ha így tenne, az sértés lenne a természet irányába, és megvetés a magunk munkája irányában. Sohase feledje hát egyetlen jó magyar ember sem, hogy a pálinkát inni csak szertartással szabad helyesen. Gondoljunk csak bele abba, hogy mennyi áldozatos munka, fáradság, a jó Isten mennyi kegyelme, törődése kell ahhoz, hogy a lemetszet vessző helyén gyümölcs teremjen, mennyi szaktudás kell ahhoz, hogy a gyümölcsből bor, vagy igazi hungarikum pálinka legyen. Az érlelés az eperfa hordóban csodát művelt a pálinkával, mind színében, mind zamataiban pluszt adott értékeinek. Az aranylóan sárga nedű, áttetszően fényes italának minden cseppje igazi magyar kincs, mert a magyar föld termete. Ezért is határoztam el, hogy minden párlatom számára védőszentet társítok, és azt kérem fel, hogy őrködjék annak fejlődése felett, valamint mindazok felett, akik abból csak egy cseppet is magukhoz vettek. Ezentúl minden egyes elkészült párlatomat szentelt vízzel és a megfelelő liturgiával meg is szenteltetem, hogy ne csak Szent János áldása legyen a belőle fogyasztókon, hanem Szent Miklós a pálinkák védőszentje is oltalmazza őket életük során.

2012. február 8., szerda

Királyleányka Natúr Szőlőtörköly Pálinka 2009.


1.

2009/1127

AQUAVINICUM

NATÚR

TÖRKÖLY

Királyleányka
üvegben érlelve



Ezzel a párlattal indítottam útjára 2010. év elején az Aquavinicum Párlat Rendszert. Természetesen előtte is voltak már pálinkáim, de azok inkább vegyesnek készültek. Innentől kezdve azonban kizárólagosan törekedtem a fajta jellegre, illetve a házasítások esetében tudatosan raktam össze párlatokat, hogy annak eredményét megfigyelhessem. A szőlészet, ahol dolgozom, nem sok fehér szőlő területtel rendelkezik, de ez a Királyleányka határozottam hungarikumnak számító fajta. Prémium gyanánt kaptam a tulajdonosoktól pár mázsát belőle, és így készítettem abból bort. Természetesen a bogyózott szőlőtörköly csupán pár óráig ázott a levén, majd a színlét leszedve, enyhén kipréselve, a visszamaradt törkölyt műanyag hordókba raktam, élesztővel és tápsóval ellátva, némi vizet hozzáöntve ismét megerjesztettem, hogy abból immár tudatosan elkészítsem az első igazi és profi pálinkámat. Milyen is lett a pálinkája? Mint általában a fűszeres fehér szőlők esetében diszkréten muskotályos illatú, finom, harmonikus. Zamataiban üde, intenzív szőlővirág illatú, zamatgazdagság és belső harmónia jellemzi. Finom, selymes savtartalma és kellemes kesernyés utóíze révén közkedvelt étkezési előtti, utáni és társasági pálinka. Optimális időben szüretelve, a szőlő, és annak bora gondosan kezelve megőrizhető a fajtára jellemző gazdag illat és zamatanyagok világa. Megkülönböztetett bánásmóddal tüzes, üde, harmonikus pálinkát kaphatunk, de csak abban az esetben, ha törköly megfelelően kezeljük. Kedvező esetben már virágillatával, a jázminnal, a petúniával, a kökörcsinnel lenyűgözi a fogyasztót. Ezt az élményt fokozza a játékosság élvezetét növelő, nem túl bonyolult, de roppant ízletes savakkal méltóképp lezárt könnyed ízegyüttes. Illatában tényleg nagyon erős a szőlő és nekem az alma, abból is egy zöldalmás árnyalat legalább annyira jelen van. Az első korty után már szétárad az emberben egy igen kellemes érzés, ahogy az édesség belesimul a virgonc savakba és az a kellemes traubis, almás picit fanyarkás mégis rendkívül finom íz utat tör magának. Sokan nem tudták róla megmondani, hogy ez törkölypálinka, annyira kikerekedtek a szőlő fajtajellegei.

Merlot Szőlő Natúr Törkölypálinka 2012.


128.

2012/0208

AQUAVINICUM

NATÚR

TÖRKÖLY

Merlot
üvegben érlelve



A mai napon bemutatásra kerülő Aquavinicum Párlat Rendszer legújabb párlata a Natúr Pálinkák, Törköly Párlatának csoportjába tartózik. Ilyenkor év elején már igen kevés gyümölcs cefre lelhető fel, így leggyakrabban a törköly, a bor, a borseprő párlatokkal találkozhatunk. Ez a fajta törköly a Merlot szőlő törkölye, amelyet a bátai határban igen nagy területen művelnek, és minden valamire való gazda borkínálatában fellelhető ez a fajta bor. Jómagam is nagy területen dolgozom ebben a fajta szőlőben a metszéstől a szüretelésig. Kicsit szeretném be is mutatni ezt a fajtát. A "nagy" kékszőlő fajták egyike. Ismert francia szőlőfajta, neve a francia Merle, Merleau szóból ered, ami feketerigót jelent, ennek háttere bogyóinak sötét színe lehet. Késői érésű, nagy zöldmunka igényű, fagyérzékeny, közepes hozamú fajta. Mélyrétegű talajt (talaj és fekvés iránt igényes), sok napfényt kedvelő szőlőfajta. Hibája a fagyérzékenység, ezért sík vidéken termesztése nem ajánlott. Bora, általában mélyvörös színű, telt, bársonyos ízű. Jellegzetes aromájú, száraz, sok festékanyagot tartalmazó minőségi bor. A késői szüretelésű szőlőből finom illatú és zamatú, a fajta minden szépségét hordozó kiváló bor lesz. Olykor 10-15 év múltán is kiváló minőségű csúcsbor marad. Előszeretettel használják házasításhoz, mert lekerekíti a cabernet fajták erős csersavaktól domináló ízét. Kissebb sav- és tannintartalmú, mint a cabernet sauvignon. Illatában és ízében gyakran a cseresznye, az eperaroma, málna és piros rózsa érezhető. Hordós érlelést meghálálja vaníliához, túlérett kékszilvára hasonlító gazdag íz-és zamatanyaggal, simogatóvá váló bársonyos csersavtartalommal. Illata éretlenül fűre is emlékeztethet. Illik marhahúshoz, borjúhoz, vadhoz, bárányhoz és könnyebb, fiatalabb változatában tengeri halhoz. Mindezek a tulajdonságok jól átérezhetőek a törkölypárlatában is. Karakteres, de az érlelés során gyorsan kisimuló zamatai, hosszan csengnek le a torkunkba a kóstolás során.

2012. február 7., kedd

Csokis Meggy Ágyas Vegyes Gyümölcs Párlat 2012.


127.

2012/0207

AQUAVINICUM

ÁGYAS

VEGYES

Csokis Meggy
üvegben érlelve



A mai napon, most bemutatásra kerülő párlat tulajdonképpen kakukktojásnak számít a többi eddig bemutatásra került párlat között. A boltban aszalványok vásárlásakor mindig megakadt szemem azon a zacskón, amelyre az volt írva, hogy csokoládéval bevont meggy. Addig-addig kerülgettem, amíg egy alkalommal elhatároztam, hogy veszek belőle és kipróbálom Ágyas Párlatként egy Vegyes Gyümölcs Pálinkában. Természetesen előtte meg is kóstoltam, és nem találtam fogyaszthatatlannak. Az egyébként savanykás meggy étcsokoládés bemártásban részesült és igen pikáns ízt kölcsönzött számára. Néhány dolgot itt azonban nem árt, ha megjegyzünk magáról az aszalványról, a meggyről, mint gyümölcsről. A meggyet a görögök már több ezer éve ismerik, de az ókori rómaiak és perzsák is kedvelték. Ősidők óta elterjedt. Származási helye Eurázsia. Már a honfoglaló magyarok is fogyasztották, ezt bizonyítja, hogy a meggy az egyetlen finnugor eredetű gyümölcs szavunk, a többi gyümölcsünk a bolgár, szláv és török nyelvekből kölcsönzött. Itthon a 17. századig a vadmeggy volt ismert, majd következett a spanyolmeggy és a cigánymeggy. Számos helyiségnév (Meggyaszó, Somogymeggyes) és családnév (Meggyesi, Medgyes) bizonyítja, hogy régóta kedvelt gyümölcs hazánkban. Európában is csak a 15-17. századtól terjedt el. Magyarország pedig világszerte elismerten kiváló minőségű fajtáival a hetedik helyen áll e gyümölcs termesztésének rangsorában. A magyarok azonban nemcsak termelik, hanem előszeretettel fogyasztják is, hiszen évente mintegy 5 kg meggyet fogyasztunk fejenként, ezzel a világ élvonalába tartozunk. Miért is? Azért, mert gazdag vitaminokban és ásványi anyagokban. Vasat, kálciumot, káliumot és magnéziumot is tartalmaz. Serkenti az idegek működését. Emésztést segítő hatását nagy mennyiség nyers fogyasztása esetén tapasztalhatjuk. Vízhajtó, serkenti a veseműködést, segíti a vitaminok felszívódását. Nagyon sok A-vitamint és szerves savat tartalmaz. B- és C- vitaminban is gazdag, antioxidánsként ismerjük. Vérszegénység ellen is kiváló. Emiatt aztán Ágyas Párlatként is csak javallni tudom fogyasztását.

2012. február 6., hétfő

Fehér 5 Cuvée Natúr Törkölypálinka 2012.


126.

2012/0206

AQUAVINICUM

NATÚR

TÖRKÖLY

Fehér 5. Cuvée
üvegben érlelve



A mai napon bemutatásra kerülő, kóstolásra felajánlott párlat a Natúr Pálinkák, Törkölypálinkái közé tartózik. Annak ellenére, hogy cuvée-nek neveztem el valójában négy féle szőlő törkölyéből raktam össze kísérlet képen. Elsőként az egyik kedvenc házasítási alanyom a cserszegi fűszeres az alkotója, amelyről már igen sokat beszéltem, így most ezt nem akarom részletezni. Második alkotója ennek a törköly cuvéenek a Chardonnay szőlő törkölye, amelyet szintén előszeretettel alkalmaztam több alkalommal is. Mindkét szőlő fajtának a törkölye jellegzetesen fűszeres illatú, akár csak annak a bora. A harmadik alkotó eleme ennek a házasításnak a kékfrankos rózé bornak a törkölye. Ez az alkotó elem az, amely miatt nem lehet fehér bikavérnek nevezni ezt a párlatot, hiszen a kékfrankos nem fehér, hanem vörös szőlő. Persze mivel rózé alapanyag törkölyét használtam fel, így az gyakorlatilag ugyan úgy készült, mint a fehér szőlők törkölye és nem úgy, mint a vörös szőlők törkölye. Ez, azaz elem, amely miatt kissé különlegessé válik ez a párlat, hiszen a fehér szőlők törkölye mellé egy vöröset helyeztem be a házasításba. Végezetül a cuvée negyedik tagja a fehér szlanka szőlőnek a törkölye. Ez a szőlő igazi hungarikumnak számít, sőt a Kárpát-medence ősi fajtái közé sorolható. Másnéven Magyarkának is hívják. Az 1960-ban bekövetkezett téeszesítés valóságos tragédiát jelentett a gazdák számára, valamint ezeknek az ősi fajtáknak. Ezt az itteni szőlőművelés a mai napig nem heverte ki. Az egykori gyönyörű szőlők helyén csak gaz és dudva terem. Biztató jel azonban, hogy néhány fiatal gazda életcéljának tekinti a régi állapotok visszaállítását. A fehér szlanka világos bogyójú, vékonybőrű fajta, de sajnos a szlanka szőlő kihalófélben van. Ez volt a szegény ember szőlője. Kivitte magával az ember a szelet kenyérkét, és szőlővel megvolt a reggeli vagy az ebéd. Gyermekkoromból még jól emlékszem rá és az ízére. Bízom benne, hogy ismét lesznek, akik a régi magyar fajtákat visszahozzák a divatos fajták mellé, én ezt pálinkáimmal is tudom támogatni.

2012. február 5., vasárnap

Vörös Bikavér Borseprő Aszalt Szőlővel Ágyas Párlat 2012.


125.

2012/0205

AQUAVINICUM

ÁGYAS

BORSEPRŐ

Vörös Bikavér Párlat Aszalt Szőlő Ágyon
üvegben érlelve



A Vörös Bikavér Borseprő Párlat harmadik variációját szeretném most bemutatni ez pedig nem más, mint a párlat Ágyas változata, amelybe aszalt szőlőszemeket helyeztem 10%-nyi összetételben. A köztudatban az aszalt szőlőszemet mazsolának hívják. Azt azonban, hogy konkrétan mi is ez csak kevesen tudják pontosan, pedig mindennapi életünkben gyakran találkozunk vele. A mazsola leginkább magtalan vagy legfeljebb egymagvú szőlőfajták aszalt, illetve megaszalódott bogyója. Nedvességtartalma a friss gyümölcsének körülbelül a negyede. Tulajdonképpen mi magunk is készíthetünk ilyet szüret tájékán. De hogyan is álljunk neki? A legolcsóbb módja a késői szüret, ami előtt a szőlőszemek már a tőkén összetöppednek, de a bogyókat gyakran részben vagy teljesen különféle aszaló berendezésekben szárítják ki. A szőlőt óvatosan szüretelik és válogatják, hogy a szemeken lehetőleg ne maradjanak kocsánycsonkok. A gyümölcsöt hideg vízzel mossák, majd szárítják és osztályozzák; a nedvességtartalmát gőzöléssel állítják be. A terméket préselik, és úgy csomagolják. Magyar iratokban először a 16. században említették. Közvetlenül is ehető, csemegének illetve bor- avagy sörkorcsolyának gyakran (sózott) olajos magvakkal keverik. Gyakorta használják különböző cukrászati készítményekben (süteményekben, tortákban, fagylaltokban stb.) és csemegeborok készítéséhez is. Tulajdonképpen a mi esetünkben, de egyébként is a vörös szőlőkből készült mazsola a legegészségesebb, mégis leggyakrabban a fehér szőlő aszalványával találkozunk, mert azoknak magasabb a cukortartalma, és a savtartalma is ideálisabb ennek a csemegének az előállításához. A régi öregjeink szüretkor hagyományként rakták félre, fűzték fel egy madzagra és aszalták meg a szőlőt, hogy még hónapokkal a szüret után is tudjanak belőle csemegézni. Itt is nagyobb az értéke a színes szőlőből készült mazsolának, mert a P vitamin főleg a szőlő színes héjában található, ezek a bioflavonodok. A P vitamin együtt dolgozik a C vitaminnal testünkben számos betegség leküzdésén. Gátolja a gyulladás kifejlődését, gátolja az allergia kifejlődését, nagyfokú vírusellenes tevékenységet folytat. Megtalálható benne az E vitamin, a K vitamin, a folsav, a foszfor, a kálium és a kálcium. Ebből láthatjuk, hogy jó döntés ilyennel fokozni párlatunk hatását.