Népi hiedelmek
VIC.
Július 27.
Hét Szent Alvó ünnepe már a Szelepchényi-kódexben föltűnik. Különösen pálos misekönyveink tartották számon. Tudomásunk szerint egyetlen hazai ábrázolásunk Székesfehérvár görögkeleti szerb templomának XVIII. századi freskója. Szent Alvóink szír eredetű legendájuk szerint Efezusban éltek, Decius császár idejében barlangba falazták őket. Kétszáz év múlva feltámadtak, és az eretnekeknek hirdették a test föltámadását. Sírjukhoz egészen a török terjeszkedésig nyugati zarándoklatok indultak Efezusba. Ünnepük Nyugatra is átkerült, a frankoknál, majd az ő misenaptárukat átvéve, hazánkban is meghonosodott. Kódexirodalmunkban nem tűnnek föl, sem későbbi jámborsági iratainkban. Emlékezetük azonban nyilván a régi magyar évszázadokban is élt. Így a jezsuita diákság Zágráb (1724) és Kassa (1748) városában legendájukat előadja. Talán az élőszavas hagyomány is megőrizte őket, mert Varga Lajos járokszállási népköltő, egyébként olvasott ember századunk fordulóján a legendát „Metafratesz Simon és Turoniai Gergely egykorú írók nyomán versekbe foglalta,” hogy a jámbor nép legendaéhes kíváncsiságát kielégítse.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése