Népi hiedelmek LXXVIII.

Népi hiedelmek

LXXVIII.

Június 13.

Szent Antal hallatlan népszerűségét az is mutatja, hogy a franciskánus ihletésű jámborság a hét második napját egészen neki szenteli. Kedd a középkor elején még az angyaloké volt, hozzájuk, könyörögtek a hívek ezen a napon. A középkor alkonyán s az újkor elején viszont Szent Anna tisztelete vált e napon egyetemessé. Ő a Kedd Asszonya, akinek kultuszát népünk – mint látni fogjuk – sokfelé őrzi manapság is. A franciskánus barokk foglalta le a napot Szent Antal számára. Így született meg a kilenc kedd néven emlegetett fogadalmi ájtatosság, amely később, de nem általánosan ötvenkét kedd formában is virágzott. A moldvai Lécped csángó népe keddi napokon böjtölni szokott a jószág egészségéért. A jellegzetes legenda szerint Antal megjelent egy bolognai jámbor asszonynak (1617) és így szólt hozzá: „Látogasd meg kilenc kedden a franciskánusok templomában a képemet, imádkozzál, és így majd meghallgatásra találsz”. Az ájtatosságot szükség esetén odahaza, a szent képe előtt is lehet végezni. A kilenc keddi ájtatosságnak – tudomásunk szerint – legrégibb bizonysága Csíksomlyóról való, ahol a diákság kezdeményezte. Szokásba jött (1741), hogy Antal névünnepét megelőző kilenc kedden labarum alatt vonultak fel a hegyoldalban épült kápolnába. A jámbor példát a szomszédos faluk népe is csakhamar követtel A hagyomány századunkat is megérte. Az ájtatosság erdélyi magyar reformátusok között sem ismeretlen. Szent Antal tiszteletének első hazai nyoma IV. Béla családjában bukkan föl. Ezé volt az a diptychon, házioltár (1253), amelyen az Árpád-ház szentjei mellett Ferenc és Antal is látható. Ezt az együttest az magyarázza, hogy Béla király édestestvérét, Erzsébetet, a franciskánus harmadrend tagját, szinte egyidőben avatta az Egyház a rendalapítóval és Antallal egyetemben szentté. Szent Antal tisztelete azonban a magyar középkorban még nem vált általánossá. Képmását, legendáját a hazai gótika szárnyasoltárain, freskóin egyelőre hiába keressük. Kultuszát a XV. század folyamán kivirágzó franciskánus obszerváncia karolja föl. Erről még szólni fogunk. Magyar tükröződése az obszerváns Temesvári Pelbárt közvetítésével az Érdy-kódex legendája, amely azonban még nem ünnepli olyan szenvedéllyel, mint a barokk jámborsági irodalom. Antal tisztelete igazában a XVII. század folyamán bontakozik ki és válik hazánkban is szinte egyedülállóvá. Két forrásból, illetőleg irányból táplálkozik: egyfelől a Balkánról, hódoltsági területről, Antal apát hanyatló tiszteletéből, másrészt pedig a délnémet barokk ösztönzéseiből. Az Adria vidékén: Dalmáciában, Horvátországban, de főleg Boszniában, Albániában nemcsak a katolikusok, hanem a görögkeletiek, sőt a muzulmánok is versengenek egymással Antal tiszteletében. Kleinschmidt elmondja, hogy a török asszonyok bosnyák példára ügyeikben, bajaikban misét mondatnak a tiszteletére, majd a sekrestyében letérdelve a pappal magukra rázatják a miseruha porát. A török papok is ideküldözgetik híveiket, hogy a tiszteletére gyertyát gyújtva, Antal segítségét kérjék. Albániában a keddi Szent Antal-misékre a görögkeletiek és mohamedánok is eljárnak. Általános szokás a horvátoknál, bosnyákoknál, dalmátoknál, hogy a szülők beteges fiúgyermekeiket úgy ajánlják a szent különös oltalmába, hogy ferencrendi habitusba öltöztetik, és éveken át abban járatják őket. Remete Szent Antal ünnepénél már rámutattunk a bosnyák eredetű ferenceseknek arra a céltudatos, páratlan lelkipásztori sikerrel járó törekvésére, amely a névazonosságnál fogva Antal apát hanyatló, de nagy emberi érdekeket szolgáló kultuszának Páduai Szent Antal tiszteletébe olvasztására irányult. Ez a behelyettesítés egyébként szinte az egész franciskánus Európában megtörtént. Nem csoda tehát, hogy főleg a jószágnak hagyományos felajánlása és megáldása délvidéki ferences templomainkban, délszláv eredetű katolikus népűnk megható ragaszkodással tisztelt kultuszhelyein már a barokk időktől fogva napjainkig Páduai Szent Antal ünnepén és nevében történik. A vajszkai, bogyáni, plávnai, szontai sokácok – írja a franciskánus Unyi Bernardin – Bács, a bajmoki, ludasi, sándori, tavankúti, csikériai, palicsi s a többi tanyákon lakó bunyevácok Szabadka, a garai, bácsalmási, csávolyi, vaskúti, felsőszentiváni, bokodi, katymári, szentistvání bunyevácok a hercegszántói sokatokkal, a dusnoki s bátyai „rácokkal” Baja, a dályoki, izsépi, darázsi, hercegmároki, lőcsei, baranyabáni s versendi sokácok pedig Mohács franciskánus alapítású templomaiba mennek Szent Antal napjára. E vidékeken a sokácok és bunyevácok példájára, a magyarok s más nemzetiségű katolikusok is, tömegesen vesznek részt a búcsún, de mégsem a délszláv szomszédok rajongó hevületével. A búcsú egyik jellegzetessége, hogy „régente a sokácok és bunyevácok élő állatokat: csikót, borjút, bárányt, malacot s baromfit vittek ajándékba a ferences kolostoroknak. Tették ezt többféle okból. Először is ezekkel a természetbeli önkéntes adományokkal akarták leróni hálájukat a náluk működő és értük oly sokat fáradozó ferenceseknek, másodszor élő állataikra Szent Antal áldását remélték elnyerni minden állati betegség és vész ellen, ami abból is kitűnik, hogy a szabadkai bunyevácok a már felajánlott állataikat a zárdafőnöktől szabadáron visszavásárolják.” A felajánlott jószágból, ételből a barátok egyrészt megvendégelték a szegényeket, másfelől kolostoruk fenntartására fordították. A hívek úgy vélték, hogy a felajánlott, de visszavásárolt jószágokhoz különös szerencséjük lesz. Világos, hogy ez az állatkultusz még Antal apát tiszteletére megy vissza. A Mohácson egyidejűleg tartott búcsúvásáron a sokác lány régebben virágot tűzött a neki tetsző legény kalapjára. A hercegszántai sokác asszonyok évközben is állandóan visznek tojást a templomba, Szent Antal oltárára, hogy tyúkjaik jobban tojjanak. A tojás a szegényeket illeti. Székesfehérvárott is emlékeznek rá, hogy a külvárosok asszonynépe az ünnepen aprójószággal, tojással ajándékozta meg a helybeli barátokat. Szent Antal napját és nyolcadát a kunszigetiek fogadalmi ünnepként ülték meg. Ilyenkor nem fogtak be, csak tűzvész esetén, vagy ha papot, orvost kellett szállítani. A falu népe a templomból körmenetben vonult a kápolnához. Az útszélen a messze környék összesereglett koldusai térdepelve várták az alamizsnát. A szertartások után a gazdák meg is vendégelték őket. A kunszigeti jószágtartó családok esti imádságaikban külön is könyörögni szoktak Antalhoz a barom megtartásáért. Az ünnepen Magyarürög, Oroszló baranyai falukban nem szokták a jószágot befogni. Az embernép kaszált, szénát gyűjtött ilyenkor. Hosszúhetény gazdái sem fogtak be. Marháikat szentelésre ilyenkor a templom elé hajtották. Vittek sót is magukkal. A szentelt sóból a marhának minden héten adtak. Gyergyócsomafalva székelyei az istálló ajtaját olyan magasságban kötik át lánccal, hogy a havasra hajtandó marha könnyen átléphesse. Közben a gazda ezt mondja: legyetek erősek, mint a vas, tartsatok össze, mint a lánc, s Páduai Szent Antal őrizzen meg a vadállatoktól! Aligha vitatható, hogy ezek a hagyományok is a középkori Remete Szent Antal-kultuszra épültek. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a Szent Antal kenyere, másként szegények kenyere; Tápé népének ajkán szentantalcipó néven emlegetett és a nagyvárosi nyomor, éhezés felületi enyhítésére szánt modern egyházi, rendi kezdeményezés lényegében szintén Remete Szent Antal kenyérkultuszából sarjadt. 1890-ben a franciaországi Toulon kikötővárosban történt, hogy Bouffier Lujza kisasszony, akinek kis rőfösüzlete volt, egy ajtózárat az odahívott lakatos segítségével sem tudott kinyitni. Amíg a mester újabb szerszámokért ment, a kisasszony kenyeret ígért a szegényeknek, ha Páduai Szent Antal megsegíti, hogy az ajtó a feszítés következtében ne törjön össze. Ezután a kinyitás elsőre sikerült. Most hálából a bolt belső részében, raktárában Szent Antal szobrát állította föl persellyel, amely így csodatevő hírbe került. Sokan jártak ide a raktárba ájtatoskodni eléje, alamizsnáikat pedig a perselybe vetették. Az így befolyt összeget Bouffier kisasszony a szegények táplálására fordította. A dolognak híre ment. Akik személyesen nem tudtak elmenni, levelet írtak a szobornak vagy pénzt küldtek neki. Csak így: Szent Antalnak, Toulon. A jótékony kezdeményezés az egész katolikus világban elterjedt. A templomi Szent Antal-szobrok melletti persely hazánkban is a szegények táplálására, istápolására szolgál. Szeged-Alsóvároson és nyilván más helyeken is a hívek Szent Antal tiszteletére és ünnepére a kolostornak szoktak főleg kenyeret, kalácsot, lisztet, de egyéb élelmiszert is adni, hogy az ilyenkor odasereglő szegényeknek osszák ki. Az ünnepen a cipókkal a szent oltárát díszítik, utána kiosztják a szegények, legújabban a megjelent hívek között. Tápén szentantalcipó néven ismeretes a jószívűségből, nagylelkűségből nyújtott rendszeres támogatás is, így a szülőké házas gyermekeik életének megkönnyítésére, bár nem volnának már vele kötelesek. A Szent Antal tüze hazai németjeink ajkán Antonifeuer, az orbáncnak népszerű magyar neve, amely azonban eredetileg Antal apáttal, illetőleg az antonita rend működésével függött össze: anyarozstól megtisztított vetőmagról gondoskodott az emberek számára. Erről Remete Szent Antal ünnepénél bővebben szólottunk. A hagyományt népünk már emberemlékezet óta a páduai szent ünnepére és alakjára ruházta át. A betegség első általunk ismert, kolozsvári említése 1584-ből való. Kőmives Ferencné leányának megveszett a lába. Még a boszorkány ujjainak helye is látható volt rajta. Herczeg Andrásné erre ezt mondotta: Szent Antal tüze van a lábán és hol hallottam vala, hogy affélét szentelt gyertyával kéne megfúni. Azzal én magam fúvám meg. A Szent Antal tüzének megszüntetése a népi orvoslásban részben ráimádkozással, részben pedig rácsiholással történik. Akit a szegedi tájon a' Szent Antal tüze kiver, úgy gyógyítják, hogy olyan férfival csiholtatnak rá kovából tüzet, akinek Antal a keresztneve. Deszken ezt a szertartást három Antal nevezetűnek kell elvégeznie. Szatymazon Szent Antal napján elvezetik a gyerekeket olyan házhoz, ahol Antal nevű ember van. Ez hármat üt a talpukra, hogy elkerülje őket a Szent Antal tüze. Kisteleken a beteg arcára vörös kendőt terítenek, és erre csiholnak rá. Bócsa tanyavilágában lisztes zsákkal húzogatják, miközben imádkoznak. Adács hevesi faluban felfüstölik, aki Szent Antal tüzében szenved; majd három Antal nevezetű férfi a betegség elrettentésére ráugat. A név Szegeden szólássá is vált. Akinek bortól kipirosodott az arca, arra azt is mondják: kiverte a Szent Antal tüze. Kunszigeti szójárás szerint akinek a jóllakottságtól gyöngyözik, kipirosodik az arca. A két szent hagyományvilágának elegyedése magyarázza, hogy Szeged népe szerint nem jó lisztbe nyúlni, mert aki ezen a napon belenyúl, kiveri a Szent Antal tüze. Még rántást sem készítenek. Olyan ételt főznek, amelyhez nem kell liszt. Nem nyúlnak lisztbe a dúsnoki asszonyok sem. Adatainkat nem szaporítjuk tovább. Itt már nem szükséges felsorolnunk mindazokat az eljárásokat, amelyekből a szakrális mozzanat, Antal invokációja már kihullott. Nyilván Antal remete archaikus paraszti képzetköréből vette át Padova szentje a gyimesi csángóknál a vetések oltalmát is: térj meg sátán, térj meg! Menj el kősziklákra, oda, hol a fekete kókisok nem kikirilnek és az emberek nem járkálnak. Áldott Páduai Szent Antal, térítsd meg, s őrözd meg a határainkat, s a vetéseket az égiháborútól! Miután elmondta, fészivel (fejszével) keresztet húz a földre, és a fészit belévágja a kereszt közepébe. Olyankor szokták mondani, amikor nagy fekete föllegek gomolyognak, nyargalnak az égen, mielőtt a faluig elértek volna. Andrásfalvy Bertalan kutatásai és baráti előzékenységgel átengedett adatai hívták fel figyelmünket az újtűz tavaszi gerjesztésének Szent Antal alakjával, illetőleg ünnepével való összekapcsolására. A hagyomány Baranya északnyugati részén még a közelmúltban is általános volt. Mint mondottuk, a kutatás számára éppen Andrásfalvy tárta föl. Mi ebből a nagyértékű, dokumentációból – kívánva a teljes anyagnak mielőbbi megjelenését – csak annyit ragadunk ki, amennyi a jelenség rövid bemutatásához és a Szent Antal-összefüggések éreztetéséhez szükséges. A szokás lényege, hogy Páduai Szent Antalnak, mint a jószág patrónusának tiszteletére ünnepének hajnalán, napkölte előtt, fiatal, életerős férfiak fadarabok összedörzsölésével kint a faluszélen, esetlen harangláb mellett, Mecsekpölöskén a nagyhídon, Abaligeten a templomgyöpön, Magyarszéken Antal faluszéli keresztjénél, elvétve házak kapujában tüzet gerjesztettek, amelynek leginkább Szent Antal tüze, olykor csak újtűz volt a neve. Ezen a tűzön hajtották át elsősorban a disznót, de a marhát, sőt néha a lovat is, hogy egészségesek maradjanak. A falu házaiban aznap a szertartás előtt és alatt nem volt szabad tüzet rakni. Ennek végeztével a tüzet, parazsat széthordták. Minden háznak jutott belőle, és a gazdasszonyok erről gyújtottak alá a tűzhelyen. Tormás faluban a szent ünnepére a gémeskútnál dörzsöléssel gerjesztettek tüzet. Ki is dobolták, hogy a legények a munkában vegyenek részt. A szokás eredetéről Kovácsszénája öreg nemzedékei azt beszélik, hogy igen régi fogadalomból, elsősorban disznóvész ellen történt. E kultikus tűzgerjesztést ismerte még Mánta, Karácodfa, Kovácsszénája, Kishajmás, Szatina, Szentkatalin, Husztót, Mecsekpölöske, Mecsekszakál, Orfű, Baranyajenő, Bodolya, Abaliget, Budafa, Magyarszék népe. Tekeresen nemcsak Antal napján, hanem más alkalommal is gerjesztettek kovával, taplóval tüzet (Notfeuer), valahányszor disznóvész volt. Amikor leégett, a disznókat áthajtották a hamván. Utána 6–7 kéve vesszőt is elégettek rajta, kukoricát, árpát szórtak közé és a disznókkal föletették. Kisbattyán faluban hasonlóképpen. Itt a faszenet a kanász meg is etette a disznókkal. Mint látjuk, a szokás magyar és német falukban egyaránt ismeretes, viszont más vidékeken, szomszédos népeknél élő párhuzamairól még nem tudunk. Lehetséges, hogy helyi, baranyai fejleményről van szó, amely több elemből ötvöződött össze: egyrészt az archaikus tavaszi tűzgerjesztés ünnepélyes szertartásából, továbbá Remete Szent Antal egykorú jószágpatronátusából, egyúttal Szent Antal tüzének ezzel a kultikus tavaszi tűzgyújtással való összekapcsolásából, szinte azonosításából, és végül előfeltételül természetesen Páduai Szent Antalnak a baranyai franciskánus kolostoroktól olyan hévvel terjesztett kultuszából. Említsük meg, hogy éppen Andrásfalvy anyaga szerint a szokás néhány helyen Szent Iván tüzéhez, Ligeten pedig Sarlós Boldogasszony napjához kapcsolódik. Szent Antal tüze és Szent Iván tüze, tehát a tűz kultikus képzete szülte Nagybaracska újabb hagyományát: Antal estéjén gyújt tüzet és ugrálja át a fiatalság. A szökédiek szerint Szent Antal a gombát veti, ha napján az eső esik. Szent Antal a gyermekek barátja. Legendája elmondja, hogy egyszer egy úr házánál szállott meg. Lefeküdtek, amikor ennek úgy tűnt, hogy a szent szobájából nagy fényesség sugárzik. A kulcslyukon bekukucskált és Antal karján a Kis Jézust látta. Legtöbbször így is ábrázolják. A szegedi Dóm tér kútszobra, a szegedi származású Erdey Dezső szép modern alkotása (1944) azonban az archaikus Krisztus-jelképet, a halat tartja kezében. Ezzel az ősi tiszai városban, Antal halcsodájára is emlékeztet. Már utaltunk arra, hogy beteges délszláv gyermekeket úgy ajánlanak az ő különös oltalmába, hogy ferencrendi habitusban járatják, vegye mintegy a karjára őket is. Szinte kötelező ikonográfiai hagyomány az is, hogy a szent másik kezébe liliomszálat adnak, amivel angyalszerű ártatlanságára akarnak emlékeztetni. Így tűnik föl Búcsúszentlászló oltárán is. Homlokzatán jellemző párhuzamként az Angyali Üdvözletet látjuk: Gábor arkangyal kezében is liliom. Ebből érthető a szegedi tanyák népének ajkán a liliomnak szentantalvirág neve is. Ünnepe éppen a liliomnyílás idejére esik. Kézenfekvő volt, hogy a ferences templomokban ezt a gazdag szimbolikájú virágot az ő tiszteletére meg is szenteljék. Ez az áldás már régebben is virágozhatott, bár Kleinschmidt csak újabb időkből tud róla. Kétségtelen azonban, hogy Sümegen, a híres dunántúli franciskánus búcsújáró helyen (és talán másutt is hazánkban) a liliomszentelés már legkésőbben a múlt század elejétől fogva virágzik. Névünnepén Szent Antal oltárát liliommal díszítették föl. Asszonyok, lányok liliomszállal a kezükben szoktak részt venni a misén. A liliomot végül meg is áldják. Idősebbek manapság is foganatos szentelménynek tekintik. Ebből a kultuszhagyományból bontakozott ki századunk legelején XIII. Leó pápa szentesítésével a gyermekek liliomos körmenete, amely hazánk ferences templomaiban is általánossá vált: anyák sokszor karonülő vagy kocsiban tolt gyermekeikkel vesznek részt a liliom megáldásának szertartásán, amely a mezők liliomait és az ég madarait (Máté 6) idézve emlékeztet az Úr gondviselésére, Antal oltalmára. Utána következik a körmenet, legújabban csak bent a templomban. A gyermekek megáldásával végződik az ünnepség, amely a modern időkben is emlékeztetni akar a gyermekáldás értékére. Szent Antalhoz szoktak könyörögni az eladólányok is, hogy küldjön kérőt nekik. „Itt nálunk – írja a szegedi Tömörkény István – az alsóvárosi templomba szokás lejárni Páduai Szent Antalhoz pénteken (nyilvánvaló elírás kedd helyett) délelőtt tíz órakor. Aki ilyenkor megy, annak vőlegényt szerez bizonyosan még ezen a farsangon Szent Antal. Járnak elébe sokan mindenféle lányok, nemcsak éppen a paraszti nép, hanem az úri vér is.” Antal a szegedi dohánykertészek, paprikatermelők védőszentje. Általában erre a napra fejeződik be a palántaültetés, a murka legnehezebbje, most már csak áldás kell hozzá. Antal napját az idősebb szegedi parasztnemzedékek pirosbetűs ünnepként ülik meg, kint a földön, szőlőben semmiképpen nem dolgoznak. Nem lépnek be Gutorfölde göcseji faluban sem. Erre régebben a hegymester is vigyázott. Kaposvárott hasonlóképpen, de még a nyolcad alatt sem lehetett a hegybe lépni. Ügy vélekedtek, hogy akkor a tőke leragyásodik. A vasi Győrvár népe szerint sem jó Szent Antal napján a szőlőhegyen kapálni, mert a tőke elperzselődik, összesül, kiveri a Szent Antal tüze. Nem lép a szőlőbe, sőt a kemencébe sem fűt Tüzes Szent Antal napján Szécsisziget népe. Kallósdon is Tüzes Antal a neve. Itt sem szabad a szőlőben dolgozni. Szent Antal a reménytelen ügyek legtiszteltebb égi pártfogója, elveszett tárgyak nyomravezetője. Népszerűségében sem Szent Júdás (Tádé), sem újabban Rita nem fogható hozzá. Mezőkövesd matyósága szerint, amikor Antal a kis Jézust átölelte, a Gyermek megkérdezte tőle: mit kívánsz tőlem? Erre Antal így szólt: mindenféle ügyében segíthessek azon, aki engem kér: Ha valaki azóta a segítségét kéri, Antal kikönyörgi neki, csak imádkozzék hozzá kilenc nap és gyónjék meg. Szabó István, dávodi parasztember az elveszett holmikért így szokott könyörögni: Szent Antal segíts! Hozd vissza elveszett dolgaim, akár élő nagy holt tárgyaim. Érte hálás leszek. Szent Antal segíts közbenjárásoddal. A megváltó Jézus Krisztus áldását kérd számomra! Segíts, ha üldöznek, segíts, ha gyötör a gond, nélkülözés. Segíts utamon, segíts a munkában, hogy példádat Szent Ferenc követésével is cselekedhessem és méltó lehessek Isten és ember iránti szeretetre a Te közbenjárásod által. Szent Antal segíts! Légy velem, légy oltalmamra! Óvd meg minden tulajdonomat, jelen- és távollétem alatt, és minden gonosztól, veszélytől, elemi csapástól, minden bajtól. Óh segíts, légy velem Szent Antal, Szent Ferenc, ma és mindörökké, Amen. Hercegszántón láttuk, hogy az elvesztett olvasót, érmet, egyéb holmikat a megtaláló Antal templomi szobrának talapzatára helyezi, innen aztán elviheti a gazdája. Századeleje följegyzés szerint Apátfalván a gazdátlanul elhagyott olvasónak Szent Antal olvasója a neve. Ha valaki megtalálja, a templom Szent Antal-szobrára akasztja, hogy feledékeny gazdája ott majd ráleljen. Néha egész csomó rózsafüzér függ a szent lábánál, nem viszi el senki, mert nem az övé. Ha azután valaki olyan szegény hal meg, akinek még olvasója sem volt, akkor ezekből vesznek el egyet és ráfonják a halott ujjaira.