Népi hiedelmek XX.

Népi hiedelmek

XX.

Február 24.

Mátyás napjához országszerte inkább csak időjárási regulák fűződnek. Mátyás ront, ha talál (= megolvasztja, megtöri a jeget), ha nem talál, csinál (= ha már nem talál jeget, akkor faggyal köszönt be). Pontosan ez a hercegszántai sokác rigmus értelme is: Sveti Matija led razbija. Kad ga nema, on ga sprema. Hajósi^* és baranyai németek ajkán: Mathias bricht Eis, hat er keins, so macht er eins.

Néhány kalendáriumhoz kötött történetnek Mátyás is hőse. Így a mohácsi magyarok mesélik, hogy az Úr városukba küldte Mátyást jeget törni, a szekcseiek azonban eléje állottak, pálinkával itatták. A lekenyerezés után Mátyás visszafordult, a várvavárt jégtörés elmaradt. Ezután Isten Gergelyt küldte a földre, őt meg a báriak borral tartották vissza. Most már az Úr nevelőapját, az igaz Józsefet küldte a tavaszváró emberek közé, aki azután baltájával meg is törte a Duna jegét. Hasonló mondákról még Üszögös Szent Péter, illetőleg Gergely és Benedek napjánál emlékezünk meg. Mátyás apostol vértanúságának eszköze és így ikonográfiai jelvénye a szekerce. A nép képzelete a szent ünnepe és a közeledő tavasz között kapcsolatot teremtett: mintegy az apostol szekercéje töri meg a tél hatalmát. Így tartja Apátfalva népe is. Csíkszentmártonban az a tréfás hiedelem járja, ha nem indul meg a jégzajlás, akkor Mátyás a jégtörő csákányát pár hétre még éleztetni adta. Dugonics András jeles mondásai között olvassuk: Tapogatva jár, mint Mátyás után a róka a jégen.

Jellemző kiszombori hiedelem, illetőleg gyakorlat, ha fagy van ezen a napon, akkor jeget olvasztanak. Úgy vélik, hogy így majd a nyáron nem lesz jégverés. Magyarbánhegyes idősebb népe szerint ma, nevenapján osztja ki Mátyás a madaraknak a sípokat, hogy ismét hozzáfogjanak az énekléshez.

Algyő asszonyai az e napon tojt lúdtojást megjegyzik, mert ültetésnél szerencsésnek tartják. Más nézet szerint azonban a mátyástojás nem kerül a lúd alá. Azt hiszik, hogy úgyis hiába: elvész, mögugrik a liba alól.

Mátyás magyarországi kultuszának az Árpád-korban még nincs nyoma. Okleveles följegyzésekben csak a XIV. században kezd keltezésként szerepelni. Hazai tisztelete nyilván a középkori aacheni magyar zarándoklatokkal függ össze, amelyek Mátyás apostolnak trieriMátyás király adott tekintélyt, aki az ünnep vigiliáján született. ereklyéit is útjukba ejtették, idehaza pedig tiszteletét terjesztették. Erről a búcsújárásról készülő munkánkban szólunk bővebben. A névnek hazánkban

Régi kalendáriumaink a szökő napról Mátyás ugrása néven emlékeznek meg, mert az apostol ünnepe ilyenkor 25-re ugrik előre.

A göcsejiek a ma fogott bárminő halra ezt mondják: megfogtam Mátyás csukáját. Ettől egész éven át szerencsés halászatot remélnek.^* A csukát a régi szegedi halászok is szent halnak tekintették.

Ugyancsak ismert szólás: „Mátyás, Gergely két rossz ember”, mely arra utal, hogy ezeken a napokon nagy hidegek szoktak lenni. Az e napi időjárásból jósoltak a termésre, tojásszaporulatra. A hideg idő jó termést, a szeles idő kevés tojást jelzett. Szlavóniában, ha az idő havas volt, búzát, árpát, zabot vetettek a jó termés reményében. A gazdasszonyok pedig sárgarépát, petrezselymet, borsót, azzal indokolva, hogy akkor nem eszi meg a féreg a magvakat. Eső esetén attól tartottak, hogy a jég elveri a termést, és a szőlő savanyú lesz.

Számos hiedelem fűződik a Mátyás-napi tojáshoz. A Szolnok megyei Csépán a Mátyás-napi tojásból kelt libát marakodósnak, veszekedősnek tartották. Turán úgy vélték, hogy „húsosfejű”, idétlen, nyomorék liba kelne ki. Székelykevén piros ceruzával jelölik meg a Mátyás-napi lúdtojásokat. Itt úgy vélik, ha kikel, a kisliba eltűnik, de ha sikerül, akkor jó gúnár lesz belőle.

Jégtörő Mátyás napjához - az ismert és említett hiedelmek mellett - több babonaság is kapcsolódott. Ha nem esett a hó, vagy eső ezen a napon, akkor a Szeged környéki öregasszonyok harmatot szedtek. A harmatos lepedőt a tehénre terítették, hogy jól tejeljen, és mindig tele legyen a sajtár, vagy ahogy a Dunántúlon sokfelé mondták, a zséter.