Rigóvári Kékfrankos Rozé
2010.
Félszáraz bor
Második állomás
A kereszt
Olyan ez, mint amikor véget ér a gyermekkor és hirtelen felnőve az élet minden terhe a nyakunkba szakad. Nem elég, hogy már eddig is megkínoztak, testünket elgyötörték és legjobb lenne már talán semmit nem érezni, legjobb lenne talán már, ha véget érne minden, ami ehhez a földi léthez ezer fájdalommal, ezer kínnal összeköt. A lábak gyengék, rogyadoznak, a gerinc, majd összeroppan a mérhetetlen súly alatt. Olyan, mintha gyökeret eresztetünk volna, tartani még úgy, ahogy bírjuk, de megindulni az már szinte elképzelhetetlen. Véres szemmel feltekintünk a hegyre, fogaink összepréselve az akarat mégis mindig megindít. Kérjük-e bor utunkon Szent János apostolt a borászok és borok védőszentjét, hogy utunkon áldásos védelme legyen rajtunk, hogy amit elfogyasztunk az ne kárunkra, hanem épülésünkre és egészségünkre váljék!
A tavalyi év másik igen jól sikerült bora lett az ebből a fajtából készült rozé. A borversenyen az akkor bronzérmet kapott és azt a feleségemnek is ajánlottam. Viszonylag könnyű dolgom volt vele, mert ezt már akkor is reduktív módon készítettem és fahordós érlelésben sem volt része, hanem műanyag tartályban tároltam. A kékfrankos szőlő környezetünkben igen kedvelt, fajta, nagy területen folyik a termesztése. Az idei év azonban, mint már sokszor említettük más volt, mint a tavalyi. Komoly küzdelmeket kellett folytatni a gombabetegségek ellen, hogy a sok csapadék és a kevés napfény ellenére meg tudjuk őrizni azt a szüretig. Erre szeptember 30.-án került sor és kifejezetten rozénak szedtem, válogattam le. Ennek köszönhetően 17-es must fokkal sikerült lebogyóznom és feldolgoznom. Nagyon minimális mennyiségű cabernet francot is raktam hozzá, de ez nem haladta meg a teljes mennyiség 5%-át. Fajtaélesztőt és tápsót is adtam hozzá, hogy a forrás biztosan és jól végbe menjen. A beindulással ebben az esetben nem volt gond, igaz nem forrt túl intenzíven, de három hétig megállás nélkül. Természetesen csekély mennyiségű cukrot is kellett felolvasztanom a mustban, hogy a megfelelő alkoholtartalmat be tudjam állítani. Ebben az évben is reduktív technológiával készítettem és a kotyogó jól működött rajta. November 4.-én vettem le az aljáról és fejtettem meg közepes kénnel. Ismét úszófedeles tartályba került vissza, hogy megfelelően megtisztuljon és érni kezdjen. Két héttel a fejtés utáni kóstoláskor, igen zamatos, friss virágillatokkal rendelkező, de természetesen még fiatal bor tárult elém. Félszáraz, jó minőségű, extraktjaiban jó bor várható belőle.
A második állomáshoz ajánlom ezt a bort, mert innentől kezdve valóban nehéz terhek fognak a kóstolónak a vállaira nehezedni. Visszaútra már nincs lehetőség és akár milyen nehéz is tovább kell indulni. Most nehéznek gondoljuk a próbát, de később, majd visszagondolva erre a pontra rá fogunk jönni, hogy az mennyire könnyű is volt, ahhoz képest, ami későbbiekben ránk vár. Az idei évben a rozé és sillerborok várhatóan jobban szerepelnek, mint a vörösek. Ez a rozé mindenképpen méltó arra, hogy teherként vállunkra vegyük, és magunkkal vigyük a jövő év folyamán. Menjünk hát neki, mert kell a pohár másnak is! – mondta egy régi kedves ismerősöm, ezzel biztatva mindenkit a borfogyasztás kultúrájának elsajátításához.
Jó egészséget minden borhoz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése