Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2014. november 9., vasárnap

President Szilva Érlelt Gyümölcs Pálinka 2014.



710.

2014/1102


AQUAVINICUM

ÉRLELT

GYÜMÖLCS


 
  President Szilva
  szilvafával érlelve
 
 
 
 Ahhoz képest, hogy ifjabb koromból még jól emlékezem arra, hogy ilyenkor Halottak napján már havazott, ezúttal kellemes napsütéses tavaszias időjárás köszöntött ránk. További emlékek voltak a frissen sütött gesztenye illata és a melege, amelyet a zsebünkben adott kezünknek. E napra jegyezett italaimból már volt a kezdetek kezdetén, így ezt a mai italunkat egy másik szentnek az oltalmába kellett ajánlanom. A vasárnap ehhez képest mindig nyugodtan, békésen indul számunkra. Reggel mindig elsőként kinyitom a présházat, és a pincét, főleg ilyen szép időben, majd következik a borotválkozás, és a reggeli, amely ilyenkor mindig szertartásszerűen pirítósból áll. Mielőtt a szentmisére felkészülnék, a gyümölcsösömet is felkeresem, és onnan a már említettem nem túl szeretett president szilvafámról ágakat veszek le, amelyek megtisztítása, és feldarabolását követően elhelyezek az italomba, hogy azzal elvégezzem a fás érlelést. A szentmisét követően, pedig a helyi temetőbe látogatunk ki, hogy ott gyertyával emlékezzünk meg elhunyt szeretteinkről. Természetesen néhány gondolat erejéig még visszatérnék az italunk alapanyagához a president szilvához. A szilva vagy szilvafa köztudottan a rózsafélék családjába tartózik, a vitatott rendszertani besorolású, főleg fákat és cserjéket magába foglaló Prunus nemzetségbe, annak Prunus alnemzetségébe tartozó fajok összefoglaló neve. Ide tartoznak még a kajszibarackok is. Főleg az északi féltekén elterjedtek. A Prunus nemzetség többi alnemzetségétől (őszibaracktól, cseresznyétől, zelnicemeggytől) megkülönböztető tulajdonságai: a hajtások végén csúcsrügy található, az oldalrügyek magánosan állnak, a virágok 1-5-ösével csoportban állnak rövid kocsányon, a termés csonthéja érdes, egyik oldalán barázda fut le. Virágaik színe általában a fehértől a rózsaszínig váltakozhat, 5 szirom- és 5 csészelevelük van. Egyszerű vagy ernyős virágzatúak, 2-6 vagy több fürttel. Magvaikat vastag, csontkemény burok veszi körül. Leveleik egyszerűek vagy lándzsásak, gyakran fogazott szélűek. A kereskedelemben közönségesen szilva néven kapható gyümölcs a Prunus domestica, a leggyakrabban ezt értjük a szilva szón, amely azért elég felületes megjelölés. Mi ezért igyekszünk olyan italokat elkészíteni, amelyek fajta tiszta gyümölcsből készülnek, így még a saját fával történő érleléssel is igyekszünk erősíteni a fajta karaktert.
 
 

2014. november 8., szombat

President Szilva Natúr Gyümölcs Pálinka 2014.



709.

2014/1101


AQUAVINICUM

NATÚR

GYÜMÖLCS


 
  President Szilva
  üvegben érlelve
 
 
 Végre elérkezett az egész héten várt hétvége a szombattal, még akkor is ha ez a szombat tulajdonképpen vasárnap volt, hiszen ünnep lévén nem volt nyitva egyetlen bolt sem, így aztán mindenszentek napja alkalmából az emberek 75% ezen a napon kereste fel a temetőket, hozzátartozóik sírját. Én azért ennek ellenére egy gyors pálinkakészítéssel kezdtem a napot. Immár évek óta készítek italokat pincészetemnek, de ezen a napon nem nagyon szoktam ilyen fajta tevékenységet végezni, de ezúttal kivételt tettem. Persze aztán szokás szerint misére mentünk, majd mi magunk is végig látogattuk a vidéki temetőkben fekvő rokonaink sírhelyét. Aztán az estét újfent a pincészetünkben töltöttem. A gyümölcs, amelynek új életet adtam ezen a napon nem volt más, mint egy szilvafajta, még pedig a President elnevezésű. Hát őszintén megvallva ez a fajta nem tartózik kizárólagosan a kedvenc fáim, illetve gyümölcseim közé. Származását tekintve ez a szilvafajta Angliában került kinemesítésre. Érésidejére jellemző, hogy az szeptemberre esik, annak is inkább a vége felé. Gyümölcsére jellemző, hogy nagy, 45-55 gramm átlagú, átmérője elérheti a 40 mm-t is. Alakja megnyúlt, gömbölyded, héja sötétlila, hamvas, húsa zöldessárga, kemény, lédús, enyhén savas, kissé zamatos, magvaváló, elsősorban friss fogyasztásra, vagy aszalásra alkalmas. Termőképessége középerős növekedésű, korán termőre fordul, rendszeresen, bőven terem, különböző termőhelyi körülményekhez jól alkalmazkodik, száraz talajokon gyümölcsei aprók és rosszízűek lesznek, pollenadója: Bluefre, Stanley, Debreceni muskotály, Althann ringló, Ageni, Sermina. Szilvafa permetezése: téli lemosó permetezés január–február, őszi lemosó permetezés november–december, növényvédőszeres permetezés április–május–június–július. Metszése: ültetéskori metszés, 1-3 évig koronaalakító metszés, 4. évtől fenntartó metszés minden évben február-március hónapban. Gyümölcse a sharka vírusra kevésbé érzékeny. Ahogy a gyümölcsének íze nem jött be, úgy éppen fordítva történt a pálinkájával, amely nagyon ígéretesnek indult mind illatban, mind zamatban. Rejtet értékeit kihasználva biztos vagyok abban, hogy az érlelési idő végén egy remek ital birtokosai lehetünk. Ajánlanám ezt a bevállalós férfitársaimnak.