Népi hiedelmek
LIII.
Április 24.
György az Egyház martyrologiumában évszázadokon át ókeresztény vértanúként szerepelt, aki Diocletianus idejében nyerte el a mennyei koronát. Miután alakjának történeti hitelességét az újabb kutatásnak nem sikerült igazolnia, napjainkban az illetékes pápai kongregáció Györgyöt törölte a szentek jegyzékéből. Ebben a kérdésben a népéleti kutatásnak szükségtelen állást foglalnia, kötelessége viszont annak vizsgálata, hogy György alakja és szimbóluma, továbbá legendája miként szövődött olyan kitéphetetlen szálakkal hazánk jámborságtörténetébe, népünk hagyományvilágába. Először azonban a Legenda Aurea, illetőleg az Érdy-kódex előadásában ismerjük meg a legendáját, amelynek antik hitregebeli, illetőleg népmesei fogantatása kétségtelen. Hőse méltán rászolgált a Sárkányölő Szent György megtisztelő elnevezésre: Itt elkezdetik Szent György mártírnak dicsőséges élete. Miért régi időben volt az ő szent támadása, idejit az okáért és napját semmi írásban nyilván nem találhatjuk. De miért akármikoron lett légyen, anyaszentegyház bizonnyal vallja, hiszi és az szent mártiromok közé számlálván, nagy tisztességgel üli az ő szent ünnepét: miképpen kedég szent mártíromságot szenvedett légyen, és miképpen viaskodott pokolbeli erdeggel, az sárkánnyal, ez világi fejedelmekkel, keresztyén szent hit mellett, és minő számtalan népeket hajtott légyen az szent hitre, ő ájotos prédikálásának és érdemének miatta, megismertetik az ő szent életéből.Dicsőséges szent György mártír támada Kapadócia országból, kinek ő atyja vala hadviselő vitéz fejedelem. Az ő atyja halálának utána miként régi szokás vala, szálla reá az vitézség. És mikoron egy időben lova hátán menne, Lybiának tartományában, és az várasban, kinek Sylena vala neve, pogány király bírván. Mely váras mellett vala egy nagy régi állótó. És lakozik vala őbenne egy nagy halálos sárkány, kinek még sok fegyveres népek sem árthatnak vala, de mind elűzi vala őket. És felhágván az várasnak kőfalára, az ő nagy dohos lehellésével, megdögleti vala az várast és számtalan népek halnak vala meg döghalálnak miatta. Annak okáért szerzének oly szerzést: az király a várasbeli palogárokkal, hogy minden napon két-két johot adnának őneki, hogy csak reájok ne jőne. Mikoron kedég elfogyott volna immáran johok, szerzék azt, hogy egy barmot és egy embert adnának őneki, kire az sors esnék, hogy csak az sokaságot megoltalmazhatná. Mikoron azért immáran mind fiok, mind leányok elfogyott volna, egy napon esék az sors az királynak leányára, ki vala egyetlen eggye az királyságnak. Azt látván az király, hogy az ő leányát az sárkánynak ítélték volna, mondá az palogáraknak: mind aranyamat, mind ezüstemet elvegyétek, és országomnak hason felét, csak hagyjátok meg énnekem az én leányomat, és ne haljon ellyen szernyű halállal meg. Mondának az sok népek: tudjad király, hogyha az te leányodban be nem teljesejtended az szerzést, mind házadat, mind te magadat megégetünk. Hogy az király azt hallotta volna, ottan elfakada sírni, és siratja vele az ő édes leányát, mondván: jaj énnekem, én édes leányom, mit tégyek immáran én teveled, és mit szóljak, ha látom én immáran az te mennyegződet. És az népre fordulván, mondá: kérek titeket, engedjetek énnekem avagy csak nyolc napi haladékot, hogy sirassam az én szerelmes leányomat. Mikoron az népek megengedték volna, az nyolc napok betelvén, esmét nagy haraggal az várasbeli nép hozjá jöve, mondván: király, mire veszted el a szegény népet az te leányodért, ime immáran mind meghalunk a sárkánynak lehellése miatt. Látván azért az király, hogy semmiképpen nem szabadojthatná meg az ő leányát, felöltözteté őtet szép királyi ruhákban és nagy sírással megölelgeté, és apolgatá őtet, és mondá: jaj énnekem én édes leányom. Én tetőled magzatokat várok vele én királyi ölembe feltartanom és éltetnem, De im elmégy, hogy az sárkánytul megszaggattassál. Jaj, énnekem, én édes leányom. Várom vala, hogy kilenb-kilenb fejedelmeket hívassanak az te mennyegződbe, és az én királyi palotámat kilenb-kilenb drágakevekkel felékesejtsem, és ez világi eremeket, vigasságokat lássak, immáran kedég elmégy, hogy az sárkánytul elszaggattassál. És azonképpen megölelgetvén őtet, nagy sirással elbocsájtá őtet, mondván: óh, jobb volt volna énnekem, ha teelőtted megholtam volna, hogy nem tetőled ezenképpen elmaradtam volna, és tégedet elvesztettelek volna. Ottan azért az szép királyi magzat leesvén ő atyjának lábai előtt, áldomást kérvén őtőle. Mikoron azért nagy sírással megáldotta volna, elbocsájtá őtet, és vitézeket külde el ővele, kik elkísérnék és megőriznék, mint lenne dolga.Mikoron azért az szép királyi magzat az tó szélén leült volna, és ott siratná ő ifjúságát és ő nemzetségét, az mennyei kegyelmes Úristennek akaratja szerént dicsőséges Szent Gyergy vitéz lova hátán jutván az váras mellé, látá a szép királyi magzatot az tó mellett sírnia. És megkérdé őtet, mi dolga volna. És mondá őneki az király leánya: jó ifjú vitéz, ülj fel hamar lovadra, és fuss el hamar és ne halj meg énvelem egyetemben. Mondá őneki Szent Gyergy vitéz: ne akarj félni szerető leányom, de mondd meg énnekem, mit vársz itt, mind az sok nép nézvén. Mondá őneki az király leánya: mint látom jó ifjú, nagy erős szíved vagyon tenéked. De miért kévánsz meghalnod, fuss el innen hamar. Mondá Szent Gyergy vitéz: innen én addig el nem megyek, míglen énnekem meg nem mondod mi dolgod vagyon? Mikoron azért minden dolgát kijelentette volna őneki, mondá Szent György vitéz: szerelmes leányon, ne akarj félni, mert az én uram, Jézus Krisztusnak nevében tégedet megsegejtlek. Mondá mégis az király leánya: jó vitéz, énvelem el ne véssz, de tenmagadat mind hamarabb lehet, szabadojtsd meg. Elég ha én magam elveszek, mert engemet sem szabadojthatsz meg, és tenéked egyetemben el kell veszned. Mikoron ezeket beszéllenék, íme az nagy sárkány felemelé ő fejét az tóból, és reájok kezde jönni. Ottan az király leánya reszketni kezdett, és mondá Szent Gyergy vitéznek: fuss el jó uram, fuss el hamarsággal. Ottan azért Szent Gyergy lovára üle, és szent keresztnek jegyével magát megjegyzé, és az sárkány ellen nyomoték. És cucáját (lándzsáját) erősen megfogotozván, és ennen magát Úristennek ajánlván, neki öklelé, és az sárkányt az földre leejté. És mondá az leánynak: oldd el övedet, és vesd nyakára az sárkánynak. Semmit ne félj jó leányom. Mikoron azt tette, ugyan követi vala őket, mind az szelíd bestye. Azt látván az várasbeli népek, minnyájan tétova futni kezdenek, ki az hegyre, ki az erdőre, mondván: jaj minekünk, mert immáran mind elveszünk. Szent Gyergy kedég int vala nekik, mondván: ne féljetek. Ne féljetek, mert azért bocsátott ide engemet tihozzátok Úristen, hogy e sárkánynak kénjátul megszabadojtanálak, Csak hogy az Krisztus Jézusban higyjetek, és mindentek megkeresztelkedjék, és ottan ez sárkányt megölöm. Azt hallván ottan mind az király őhozzá tartozókkal, mind az köznépek megkeresztelködének. Szent Gyergy kedég ottan kivoná fegyverét és nyakát vágá az sárkánynak. Parancsolá, hogy kivonnák az várasból. És ottan nyolc számú ekrekkel kivonaták az várasból egy nagy mezőre. Azon napon azért kereszteködének meg húszezer emberek, gyermek nélkül és asszonyállat nélkül. Az király azért asszonyunk Szűz Máriának és Szent Gyergynek nevében nagy szent egyházat rakattata. Mely oltárnak alóla élő kútfő származik, kinek itala minden betegségeket megvigaszt. Annak utána az király nagy számtalan sok pénzt ada Szent Gyergynek, kit mikoron nem akart volna elvenni, szegényeknek hagyá, hogy osszák. Szent Gyergy azért az királyt négy dolgokra tanojtá: előszer, hogy Úristennek egyházának gondját viselné, papokat tisztelné, isteni zsolozsmát szorgalmatossággal hallgatná és szegényekről mindenkoron megemléköznék. És annak utána megapolgatván az királyt, onnan bulcsu vévén, elméne.
Az Érdy-kódex ezután – szintén a Legenda Aurea nyomán – külön fejezetben szól György mártíromságáról. A két rész nem tartozik szervesen össze. Ebből a kutatás jogosan következtetett két különböző korú rétegre, a sárkányölés történetét minősítvén későbbinek, a X. század tájáról származónak. A vértanútörténet szerint György nem nézhette, hogy Diocletianus annyira pusztítja a kereszténységet. Megkeseredett a keresztények kényszerű bálványimádása miatt is. Levette vitézi ruháját, szétosztotta mindenét a szegények között, és keresztényeknek ruhájokban öltözvén, közéjük vegyült. A pogány bálványokat hangos szóval ördögöknek nevezte, mire a császár kegyetlenül megkínoztatta. Börtönében maga Jézus jött a vigasztalására. Most a császár első napon egy erdenges mestert szabadít Györgyre, de az a legerősebb méreggel sem boldogul. Másodnapon a császár kerékbe akarja töretni, de hiába: sértetlen marad. Harmadnapon olvasztott ónnal telt kádba vetik, de onnan is sérelem nélkül jön ki. Negyednapon a császár kérleli, hogy áldozzon a bálványistennek. György erre készségesnek mutatkozik. Ötödnapon be is megy a pogány templomba, amelyet azonban imádságára elnyel a megnyílt föld. Hatodnapon a fejedelmet oktatja, hogy a pogány istenek segítségére hiába számít. Hetednapon a fejedelem azt mondja a feleségének, Alexandriának, hogy meg kell halnia, mert György legyőzi őt is. Felesége bevallja, hogy már ő is keresztény szeretne lenni. Ura ezért megkínozza, megostoroztatja. A haldokló Alexandria Györgynek könyörög: Gyergy, igazságnak világossága, hova alojtod, megyek, mert még kereszteletlen vagyok. Mondá őnéki Szent Gyergy: semmit ne félj kételködvén leányom, mert az te véred vétetik tenéked keresztség helyett és érdemre. Azt hallván, imádságot tén az Úristenhez és kibocsájtá lelkét. Nyolcadnapon a császár körülhordoztatja a városon, majd fejét véteti. György utolsó perceiben így imádkozott: én édes Uram, Jézus Krisztus, kérlek az te szent nevednek tisztöletes méltóságáért, hogy az én lelkemet el ne szakasszad az te szent malasztodtul örökkül örökké. Másodszor: és valaki az te szentséges nevedért az én kínszenvedésemről ájojtatossággal megemléközendik, és ő szűkségének idején engemet hívand, hallgattassék meg. Harmadszor: és valaki az én halálomról szerzett könyvet nála viselendi és olvasandja, avagy csak olvasván hallgatandja, azon órában bocsátassanak meg minden bűnei. És valaki nála hordozandja, minden mennyütéstől, hadban való veszedelemtől, és ítéletben való hamis tanúktól megszabadultassanak, továbbá valamely házban leend az én szenvedésemről való könyv, ott néma, sánta, süket, csonkabonka gyermek ne születhessék. És valaki valamit tud kérni az én nevemben, minden kérelmése beteljesejtessék minden kétség nélkül. Mikoron ő imádságát elvégezte volna, mennyből isteni szózat lőn őhozzája, hogy mindenek azonképpen beteljesednének, amint kérte volna. Annak utána lehajtá nyakát és a szent mártíromságot nyakavágással elvégezé. Az hivő keresztyének azt látván, nagy tisztességgel az ő áldott testét eltemetik. Dacianos király kedég, mikoron az ő palotájába menne, azon úton tűz szálla le mennyből és úgy emészté meg, hogy még az porát sem tudhatá, hova lőn. Ezenképpen lőn szenvedése Szent Gyergy mártírnak, kinek ő dücsőséges kénja, halála és szent imádsága legyen mi bőneinknek bizony bocsánatja, és halálunknak utána bizony koronája az erek dücsőségben. A széltében olvasott, hallgatott, ábrázolt legenda egyik legköltőibb tükörképe a középkori ember lelkivilágának, képzelőerejének. A férfias helytállást, az önfeláldozó emberséget, az asszonyok tiszteletét mintha György példázta volna a fiatal Európának. A legenda népmesei utókora is e György-szimbólum egyetemes hatásáról és érvényességéről tanúskodik. Ez nem is csoda, hiszen maga a legenda is valamikor a néplélek igazságérző nosztalgiájából sarjadt. A mi mesekincsünk is a György-legenda számos elemét, mozzanatát őrzi, bár név szerint a szent lovaggal már alig találkozunk benne. A szlovák és katolikus délszláv elbeszélő hagyományban azonban máig él. A Kiskárpátok bortermő kisvárosa Szentgyörgy, másként Pozsonyszentgyörgy (Sväty Jur), amelyet templomának kőből faragott szárnyasoltára (1515) is nevezetessé tesz. A kompozíció a legendát népiesen fogalmazott domborműveken szemlélteti. Úgy véljük, hogy ez ihlette és tartotta életben a búcsúnapokon fölidézett legendával együtt azt a folklorizálódott történetet, amelyet Valentényi György örökített meg: Régen történt, hogy a Kiskárpátok népét egy szörnyeteg sárkány tartotta rettegésben, amely ott rejtőzködött Szentgyörgy városa mellett egy mocsárban. Ennek halával, kígyóival táplálkozott. Ha már kifogyott belőlük, akkor a környék jószágait, a járókelő embereket is fölfalta, sőt bemerészkedett a városba is. A sárkánytól semmiképpen sem tudtak szabadulni. Ezért megállapodtak, hogy mindegyik gazda naponta két juhot áldoz föl a sárkánynak. Ezek azonban, de a többi jószágok is elfogytak, így az embereknek saját édes gyermekeiket kellett odavetniök. Végül a király egyetlen lányára is sor került. Hiába könyörgött az életéért, a nép vénei tőle is követelték az áldozatot. A királykisasszonyra is a halál várakozott. A lány legszebb ruhájába öltözött, és megindult a sárkány felé. A király könnybelábbadt szemmel a palota ablakából nézte. Nagy sokaság kísérte utolsó útjára. Egyszerre azonban, mintha az égből jött volna, tüzesvérű paripán egy fényes lovas tűnt föl, lándzsája tündöklött a napsugárban. Istenben bízva, meg akart a sárkánnyal küzdeni. A királylány próbálta szándékáról lebeszélni, hiszen rajta már úgysem tud segíteni. A lovag lehajolt hozzá és kérte, hogy tagadja meg pogány hitét és bízzék Isten Fiában. Ha ezt megteszi, akkor az Úr segítségével kiszabadítja a sárkány karmai közül. A királykisasszonynak tetszett a lovag, mindent megígért neki. A sárkány most előbújt a mocsárból. A lány még megszólalt: fuss innen ifjú lovag, közeledik a sárkány, az én lelkem már megbékült az igaz Istennel. György, mert ő volt a lovag, így felelt: nem félek tőle, mert az igaz Isten velem van. A sárkány rárohant, György felfohászkodott: Krisztus segíts, a Te dicsőségedért akarok küzdeni. Ezzel lándzsáját a sárkány torkába döfte, a lánynak pedig odaszólt: oldd le húgom az övedet, és vesd a sárkány nyakába, hogy végképpen megtörhessem az erejét. György össze is szorította vele a sárkány torkát, majd a lány kezébe adta, hogy az öv végénél fogva ő vezesse a szörnyeteget a városba. Nagy sokaság verődött össze, közte a király is. György felszólította őket, hogy a pogányságból térjenek a keresztény hitre. Ezt esküvel ígérték. Erre György a sárkány fejét egyetlen suhintással levágta, majd megparancsolta, hogy a városon kívül máglyán égessék el. György a királyt népével együtt megkeresztelte, utána megáldotta őket. A királynak lelkére kötötte, hogy építsen templomot és papot hívjon bele. Nem tudjuk, a gyűjtő tette e hozzá, vagy a néptől hallotta a befejezést: itt Szent György Krisztust jelenti, a sárkány az ördögöt, a leány pedig a szentegyházat, amelyet Jézus szent vérével megvált. Bátya délszláv eredetű katolikus népe két nyelven is meséli, hogy itt a Remenice-tóban volt egy hétfejű sárkány. Amikor előjött, mindig egy lányt kellett neki áldozni! Ha nem adtak neki, sok népet elpusztított. Már annyi lányt elemésztett, hogy nem is volt a faluban. A nép maga is szökni kezdett, azonban a sárkány az egész falut pusztulással fenyegette meg. Megtudta ezeket a király, a Salamon király, aki azt mondta, hogy ő birkózik meg a sárkánnyal, amely már a királylányt követelte magának. Szerencsére találkozott egy emberrel: Sveti Ğurej, Szent György volt ez a vitéz, aki vállalkozott a küzdelemre. Csak annyit kért, hogy olyan lovat kapjon, amelyet ő választ, meg egy kardot. Salamon a kérést teljesítette, lánya kezét is odaígérte Györgynek. Azt is megmondta azonban, hogy a fejét leütteti, ha nem menti meg. A királykisasszonyt éppen a sárkányhoz kísérték, amely már a száját is kitátotta, hogy bekapja. Ekkor Szent György előlépett, és a sárkány minden fejét levágta. A király megajándékozta, és György egész családját az udvarába hívta. Salamon azt is elrendelte, hogy a győzelem emlékezetére az egész országban szólaljanak meg a harangok. Egy bizonyára még a német hazából hozott Szent György-balladát a bánáti Orczyfalván (Orţişoara) jegyeztek föl. Ámi Lajos egyik meséjének egy parasztfiú a hőse, akinek – mert Szent György napján született – Szent György a neve. A legendához azonban semmi köze, talán csak az igazságszeretete. Boda baranyai magyar faluban följegyzett egyik mese magába olvasztotta a György-legenda néhány foszlányát, de a sárkányölés mozzanata már kikopott belőle. Bár az egyházi tekintély többször, így a trullai zsinaton (692) tilalmazta, apokrifnak minősítette a legendát, György mégis egy évezrednél tovább a hit diadalmas hőseként, győzhetetlen katonájaként, emberi példaként élt Dömötörrel, Mártonnal, Móriccal, Compostelai Jakabbal, a mi László királyunkkal egyetemben a középkor lovagi világában. Jellemző, hogy a Meroving-dinasztia György mondaszülte fiától származtatta magát. Oroszlánszívű Richárd angol király őt választotta a kereszteslovagok védőszentjének. Ő lett általában a lovagoknak, lovaskatonáknak, napjainkban a cserkészeknek, továbbá fölszerelése miatt a fegyverkovácsok, szijjártók céhének, azonkívül a vándorlegényeknek, lóval is foglalkozó parasztoknak patrónusa. Egyébként görög eredetű neve (Georgios) is parasztot, földmívelőt jelent. A magyar vonatkozásokról még szó lesz. Mindezek mellett több európai tartománynak, országnak, így Angliának patrónusa. Lovon ülve vörös keresztes zászlóval, dárdával, amint a sárkányt legyőzi, ritkán még kerékkel, vértanúsága egyik eszközével is szokták ábrázolni. Csanádpalota népe Szent Györgyöt máig a lovak védőszentjének tiszteli. Helyi mondai hagyomány szerint egyszer egy istállóban tűz ütött ki. Senki sem mert még a közelébe se menni. Végül György jelent meg: szürke lova tiporta szét a lángokat, a lovak pedig sértetlenek maradtak. Szent György tisztelete már Szent István korában jelentkezik a magyarság körében. Első szent királyunk nagyobb legendája elmondja, hogy a pogány ellenállást a kereszt dicsőséges jelének oltalmában, Isten Anyja, a mindenkor Szűz Mária segítségével, Márton püspök és Szent György vértanú zászlaja alatt törte meg. A Szent Korona alsó, bizánci részének összetartozó két zománcképén két keleti katonaszent: György és Dömötör látható. Alakjuk Moravcsik Gyula szerint a barbárokkal vívandó harcokban az ő mennyei közbenjárásukra emlékeztet. A kultusz tavaszi magyar virága az oroszlámosi monostor alapításának legendája. Csanád vezér eleinte nem tud megküzdeni Ajtonnyal, kénytelen visszavonulni. Éjszaka imádsággal virrasztat halomra vert sátrában. Györgyöt hívta segítségül, és fogadalmat tett, hogy azon a helyen, ahol térdével a földet érinti, monostort emel az ő tiszteletére. A szent lovag meghallgatta. Álmában oroszlán jelent meg neki, és azonnali támadásra biztatta Ajtony ellen. A fölébredt Csanád két ember erejét érezte tagjaiban, és csakugyan győzelmet aratott. Az ütközet halottjait a közeli Marosvárott, Keresztelő Szent János temploma körül temették el, amelynek monostorában bizánci szertartású szerzetesek éltek.
Csanád a fogadalmát be is váltotta. A helynek Oroszlámos nevet adta. Monostorát György tiszteletére Gellért püspök szentelte föl. Eleinte a Marosvárról idetelepített baziliták, majd pedig bencések éltek benne. Gellért püspök az első Csanádi székesegyházat szintén Szent Györgynek ajánlotta. A titulus megválasztásához nyilván az is hozzájárult, hogy István király a bolgárok elleni hadjáratban, Üszküb ostrománál Szent György-ereklyéket zsákmányolt és az új székesegyháznak ajándékozta. Ebből az is következik, hogy György Árpád-kori kultuszát nemcsak a nyugati egyház szentje, hanem a bizánci megalomartyr is ihlette. Görögkatolikusainknak máig egyik legkedveltebb szentje. Maga Gellért püspök Szent Györgynek régi tisztelője. A keresztségben a György nevet kapta, fölserdülvén a bencések velencei Szent György-monostorába lépett, amelynek később apátja lett. Hazánkba érkezve, hamarosan a király környezetében tűnik föl. Az eddigiekből világos, hogy püspöki székesegyházának éppen György lett a patrónusa. A veszprémi Szent György-kápolna a sárkányölő lovagnak talán a legősibb hazai szentélye, amely állítólag még a IX. századból származik. Szent Imre legendájában olvassuk, hogy szüzességi fogadalmát egy szolgája jelenlétében Veszprém vára legősibb, Krisztus legdrágább vértanújának, Györgynek szentelt egyházában tette le. A legújabban föltárt kápolna jeles középkori búcsújáró helyünk, hiszen itt őrizték György lovag fejereklyéjét. 1401-ben a szent nagy tisztelője, Zsigmond király is megjelent a búcsún. Küszöbén ez a felírás olvasható: IN LIMINE NON SEDETO, vagyis ne üljetek a küszöbön. Ez a kápolna látogatottsága mellett bizonyít. Vetési Albert híres veszprémi püspök vörös márványból gyönyörűen faragott oltárt állíttatott bele és képekkel (freskókkal) díszítette föl. Szent György-kultuszunk virágzására a számos egykorú, még felsorolandó patrocinium mellett jellemző, hogy Károly Róbert megalapította (1318) a Szent György-vitézek lovagrendjét (Societas Beati Georgii), amelynek kötelessége volt az Egyház védelme, a lovagi erények: istenfélelem, foglyok kiváltása, szegények istápolása, bajtársias érzület ápolása, továbbá a királyhűség és a haza védelme. A rendnek ötven tagja volt, aki tartozott minden vigasságban, de különösen a harcjátékban a királyt követni. Jelvénye fehér mezőben piros kereszt, ruházata pedig térdig érő hosszú fekete, csuklyás köpeny. Jelszava: IN VERITATE IUSTUS SUM HUIC FRATERNALI SOCIETATI, vagyis: valósággal igaz vagyok e testvéri társaság iránt. A tagok az Úr halálának és feltámadásának emléknapjain, azaz pénteken szomorkodni, vasárnap pedig örvendezni kötelesek. Fogadják, hogy pénteki napon ebédig lovagot vagy mást nem gyaláznak, nem kötekednek. Aki nem vigyáz a nyelvére, annyi hamus kenyérfalatot eszik éhgyomorra, ahányszor mást gyalázott. A lovagi közösséget Zsigmond új szabályzattal és új, sárkányrend néven fejleszti tovább (1408). Be nem vallott főcélja Zsigmond leányági utódai trónöröklésének biztosítása, jelképesen a szűz kiszabadítása a sárkány, vagyis a trónkövetelők, eretnekek: bogumilok és husziták hatalmából. A rend feje a király és királyné. „Mi – mondja a regula – az ősi ellenség, a sárkány veszélyes követőinek és pogány meg eretnek vitézeknek legyőzésére nyíltan viselni akarjuk társaság módjára a sárkány jelvényét vagy képét, melynek farka a nyaka köré csavarodik, és a háta közepén, fejétől a farkáig fehér mélyedésben vörös kereszt van, miként a Szent György zászlaja alatt vitézkedők fehér mezőben vörös keresztet hordanak.” A sárkány jelmondata: O QUAM MISERICORS EST DEUS, IUSTUS ET PATIENS, azaz: Óh, milyen irgalmas az Isten, igazságos és hosszantűrő. Sajátos rendelkezés volt, hogy valamelyik tag halálakor minden társa egy napig gyászruhát hordott, amelyet másnap alamizsna kíséretében Krisztus szegényének tartozott ajándékozni. A középkori főnemességnek a sárkányrendtől is ihletett eleven Szent György-kultuszáról tanúskodik, hogy a híres Báthoriak a Sárkányölőt választották családi patrónusuknak. A középkori címerükben látható sárkányalak a mondai hagyomány szerint a család ősének, a XIII. században élt Oposnak hőstettét, az Ecsedi-láp félelmetes sárkányának Szent György segítségével való legyőzését idézi. Későbbi Báthori István vajda is Szent György oltalmában bizakodva vív meg Kenyérmezőnél (1479) a pogány török sárkánnyal. Ennek a győzelemnek emlékezetére építi a családi védőszent tiszteletére a nyírbátori, máig álló templomot, a gótika egyik nagy magyar remeklését. Falára került a családi címer sárkány-alakja is. A démonnak képzelt betegség megfélemlítésének szándéka magyarázza, hogy Lőcse bélpoklosai György lovag tiszteletére szentelték a Jakab-templomhoz tartozó ispotály-kápolnájukat. Ez így van a németeknél is, ahol szintén György a patrónus. Innen a leprakórházaknak a Jörgenshospital neve. E már szétfoszlott, profánná, mágikussá vált képzetvilágban gyökereznek azok az egészségoltalmazó, lusztrációs hiedelmek és hagyományok, amelyek főleg a nap hajnalához fűződnek. Ezekről sem esik itt szó, mert csak az időpont köti őket a naphoz, azonban már kihullott belőlük a szakrális oltalomkérés képzete, tudata. Legföljebb a kígyóhoz, gyíkhoz kapcsolódó, bőségesen előforduló hiedelmek emlékeztetnek a sárkányölő szent legendájára. Szent György alakja, ünnepe azonban a tavaszkezdet szimbólumaként az íratlan tradíció hatalmas erejénél fogva máig ott él a népi hiedelemvilágban, a paraszti kalendárium legjelesebb napjai között. A közismerten magyar gyermekmondóka szerint: süss föl nap, Szent György nap, kertünk alatt egy kis bárány majd megfagy. Szegeden még hozzáteszik: terítsd le a köpönyegöd, adjon Isten jó melegöt. Happ!áldott a Szent György, átkozott a Szent Mihály! Dugonics András jeles mondása szerint a cigány egy Szent György-napot száz Szent Mihály napjáért sem adna oda. Az Egyház bölcs körültekintéssel helyezte György ünnepét erre a napra, időszakra. A rómaiaknál ekkor volt Pales pásztoristennek ősi ünnepe, a Palilia, amikor a pásztorok az istállókat kisöpörték és vízbe mártott babérágakkal meghintették. A Vesta-szüzektől kapott hamu, vér és szalma szintén szerephez jutott ebben a lusztrációban. A pásztorok a szalma lángjánál megfüstölték magukat meg jószágukat. A nyájat áthajtották a tűzön és maguk is háromszor átugráltak rajta, hogy a bajtól, boszorkányok rontástól megmeneküljenek. A pásztor áldozatot is mutatott be az istennek, és kérte tőle mindazt, amire jószágainak szüksége lehet. Imádsága végén a reggeli harmatban mosott kezet. A máshol is megtalálható archaikus pogány kultusz ellensúlyozására rendelte tehát az Egyház György ünnepét, hogy a nép ezentúl a szent vértanú oltalmát keresse a maga, jószága és földje számára, hiszen a szent a legenda szerint még a sárkányt is megölte. Van ereje tehát minden gonosz távoltartására, amely a nagy nekizsendülés idején az emberek megrontására, kárára törekszik. Ezúttal azonban a régi mágikus képzetek alig halkultak le. Változatlanul megmaradtak, és ha csökevényesen is, de szinte máig köteleznek. Szent György napja így a kikelet ünnepe, vagyis az istállóban telelő jószág zöldellő mezőre való kihajtásának napja, amelynek profán hiedelmeiről és hagyományairól könyvünk szándékaihoz híven nem szólunk bővebben. Régi magyarországi liturgiánkból aligha hiányozhatott az a szentelmény, amelyet a szakkutatás benedictio aquae et salis ad pecora Erre a gyerekek leguggolnak, mintegy a földre csalogatva a napot. Régi sarkadiak e nap reggelén így köszöntek tréfásan egymásnak: néven tart számon, és amelynek nyomai laikus kihajtási szertartásainkban máig föltűnnek. A föltételezett áldás természetesen hazánkban is a már kialakult archaikus gyakorlatot szentelte meg. A beregi ruszinok ezen a napon szokták méheiket farkasgégén át a kaptárból kiereszteni. Régi néphit szerint a Szent György éjszakáján húzott harmatban van a föld ereje, zsírja. Ebből csöppentettek kovászukba a régi szegedi kenyérsütögető asszonyok, hogy kenyerük minél szebbre süljön. Ezért húzták meg ilyenkor más földjét fehér lepedővel a bűbájosok. Odahaza kicsavarták belőle a harmatot és pogácsát sütve, a maguk tehenével etették meg, hogy az hízzék és tejeljen minél bőségesebben más földjének erejéből. Zalában szentgyörgyharmat néven is emlegetik: vele mosdanak hajnalban, hogy szépek, egészségesek legyenek. A harmat egyébként már az Ószövetségben az ég áldásának, tehát a termékenységnek jelképe és eszköze. Izsák áldásában (Genezis 1,27–28) olvassuk: adjon neked az Isten az ég harmatjából és a föld kövérjéből, és sok gabonát és mustot. Ozeás próféta szerint (14,6) az Úr szava: Olyan leszek én mint a harmat. Izrael majd virágozni fog, mint a liliom, és gyökere megfogan, mint Libanon. A 133. zsoltárban Dávid király így énekel: Íme mily jó és gyönyörűséges az atyafiaknak együtt lakniok. Mint fejen a kenet, mely lefoly a szakállra, Áron szakállára, mely lefoly ruhája szélére. Mint a Hermon harmata, mily leszáll Sion hegyére. Mert odarendel az Úr áldást és életet mindörökké. A néphagyomány szerint a Szent György napja táján hulló meleg eső is aranyat ér a gazdának. Öreg szegediek mondogatják, hogy jó lesz a termés, ha a Szent György napi vásárban esik az eső, és a koldusnak besározódik az orra. Ennek megértéséhez tudnunk kell, hogy a vásári egyességet követő áldomásivásban a koldusokat is részeltetni szokták, hogy imádkozzanak a jószágtartáshoz való szerencséért. Ennek sokszor az lett az eredménye, hogy a koldusok egészen a sárga földig leitták magukat, és így az orruk is csupa sár lett. Nagykanizsa vidékén annak a hétnek, amelybe Szent György napja beleesik, török átka heti (hete) a neve. Az itteni népmonda szerint, amikor a török kénytelen volt hazánkat elhagyni, dühében meg akarta az országot átkozni. A magyar tolmácsot kérdezte, milyen szavakkal átkozza meg. Ez azt tanácsolta neki: verjön mög a szentgyörgyharmat, Magyarország! Ezért szentgyörgyharmat, Székesfehérvárott pedig szintén a monda csökevényeként török átka a neve a Szent György napja táján esett esőnek, amely természetesen jó termést ígér. Csákánydoroszlón az ilyentájt mutatkozó harmat a magyarok átka. Mint emlegetik a török megátkoztatta hazánkat a magyarokkal. Ezek azonban így átkozódtak: verje meg az Isten Magyarországot új harmattal. Kölesd tolnai faluban is úgy tudják, hogy a Szent György napi eső jó termest ígér, mert „egyszer egy magyar katonagyereket elfogtak a muszkák és azt mondták neki, hogy nem lövetik agyon, ha megátkozza hazáját, szép Magyarországot. A legény hasznos átkot szórt hazájára: megátkozlak Magyarország, minden évben Szent György napi esővel. S azóta ad is az Isten minden Szent György napon esőt.” Egész mondává kerekedik és Szapáry Péter alakjához kapcsolódik Sellye hagyománya. Amikor a nemes gróf török rabságba jutott, azt kívánták tőle, hogy átkozza meg hazáját, akkor szabadon eresztik. Szapáry letérdelt a földre, fölnézett az égre, majd megszólalt magyarul, amit a török nem értett: verje meg az Isten Magyarországot húsvéti esővel, szentgyörgyi harmattal, pünkösdi záporral! Azóta is, ha pünkösdkor esik, hálásan mondogatják a sellyeiek: beteljesült Szapáry átka. Egyházias keretek között mozgott, egyben a pasztoráció hajdani bölcs alkalmazkodásáról, de néhány helyen a felvilágosodás papi türelmetlenségéről is tanúskodik az a fogadalmi időszak, amely az ország több vidékén, leginkább Szent György napjával kezdődött, és az anyaföld áldásáért, termékenységéért, alkalmas időjárásáért, a parasztközösség boldogulásáért ajánlották föl. A fogadalom már régen a múlté, a XIX. század folyamán lassan enyészett el. Öregek azonban még sokfelé emlékeznek arra, hogy a tavaszkezdő György napjától kezdve aratásig, máshol Nagyboldogasszony, illetőleg Szent Mihály napjáig a szombati, ritkábban csütörtöki napokat engesztelésül ünnepelték meg: a mezőkön, szőlőben csak déli harangszóig dolgoztak. Más helyeken már csak az újholdszombat megülésére került sor, de a „szolgai” munkától tartózkodás szintén csak a déli harangszóval kezdődött. Felsőrajk hegytörvénye (1746) Szent Györgytől Szent Ivánig fogadalomból büntetés terhe alatt megtilt a szőlőhegyen mindennemű szombat délutáni munkát. Zomborcsevics Márk, PalonaNemesnádudvar német népe is Szent György és aratás között, minden csütörtökön, déli harangszóra összesereglett és litániát mondott. A pap itt is hiába küzdött ellene (1824) A baranyai Felsőmindszent népe régebben a Szent György napjára következő szombattól, amelyet elsőszombat néven emlegettek, egészen utolsószombatig, vagyis a Szent Mihály napját követő szombatig, szombati napokon csak délelőtt 11 óráig dolgozott. Ekkor meghúzták a harangot, mire mindenki hazatért a mezőről. Barátúr falu szintén hasonló fogadalmat tett. Aki szombat délelőtt a 11 órakor megszólaló harangozásig nem ért be a faluba, hajlékába, annak esti harangszóig kocsijával is várnia kellett. Feked, Babarc, Hőgyész német népe ezt a szombatot, és régebben a következőket is, Hagelfeiertag névvel illette. Itt sem dolgoztak szombat délnél tovább. Nagymányok németsége is így ünnepelt, azonban az áldozócsütörtökre következő pénteket (langer Feiertag) külön is megülte. Ilyenkor reggel körmenetben vonultak ki a hívek még századunk elején is a szőlőhegy aljába, ahol a pap a búzaszentelési szertartást megismételte. A megáldás eredetileg föltétlenül a szőlőknek szólt. A baranyai Szökéd horvát-német-magyar népe Flóriántól Illésig a csütörtöki napokat ünnepelte meg, hogy a határt ne verje el a jég. Ilyenkor a mezőn nem dolgoztak. Hosszúhetény magyar faluban Györgytől Mihályig újholdvasárnapokon körmenet volt: háromszor megkerülték a templomot, eredetileg nyilván a falut is. Vásárosdombón a Szent György napjára következő első szombat, továbbá a Szent Mihályt megelőző utolsó szombat a falu fogadott ünnepe. E napokon mindenki a templomba ment misét hallgatni, és tartózkodott minden munkától. Egyes öregek magyarázata szerint ekkor szedte az uraság a tizedet. Valószínűbb azonban, hogy a két szombatnak itt is oltalomkérő, illetőleg hálaadó célzata volt. Etyek faluban a XVIII. században Szent Györgytől aratásig szombaton délután nem dolgoztak, a templomban litánián vettek részt. Detk palóc népe május, június, július, augusztus első szombatját a fogadalom maradványaként máig reggeli misével üli meg, utána már dolgozik. Gyöngyöspatán Szent György szombatjától Nagyboldogasszony szombatjáig régi fogadalomból szombaton déli harangszóra kifogták a jószágot az igából, és hétfőig nem dolgoztak. (Plavna) vegyes: bunyevác, német, magyar ajkú bácskai falu plébánosa jelentette (1824) az érseki főhatóságnak, hogy hívei régi szokás szerint Szent György napjától aratásig minden csütörtököt megünnepelnek. Szerintük így majd nem éri baj a vetéseket. Jelenti azt is, hogy a hagyományt eltörölte, de a nép szinte forradalomban tört ki miatta. A jozefinista érzületű felsőbbség a papnak adott igazat.
Fertőhomok fogadalmi ünnepként üli meg a Szent György és Szent Iván közé eső szombatokat. Szent György napján a kisbíró még századunk első évtizedeiben is kidobolta: megkezdődött a szombati ünnep, régi szokás szerint mindenki tartsa meg! E fogadalmi időszak sajátos mezőkövesdi megszentelése: a gazda Györgytől Mihályig minden szombaton kenyéren, fokhagymán böjtölt. A fogadalom eredeti célzata: a zsendülő anyaföld javaihoz való érdemszerzés itt is feledésbe ment. Hetény János összegyűjtötte az utólag keletkezett mondai magyarázatokat. Emlegetnek jégverést, marhavészt, járványt, méltatlan ünneplést. Egy kerekebb monda szerint az ünnepet már el akarták törölni, mert már senki sem tudta megmondani, miért és mióta ülik meg. A pap új ünnepet javasolt helyette. Amikor erről egy szombati napon tanácskoztak, a bíróra rászállott egy fekete felhő és villám csapott az asztalára. Erre gyorsan kijelentette, hogy amíg ő bíró lesz, addig az ünnep is megmarad. Az aratásnál emlékezünk meg Báta magyar népének szentgyörgy, szentgyörgyvitéz, vitéz néven emlegetett aratókoszorújáról. Lusztrációs képzetekben gyökerezett a hajdani határjárás, vagyis szomszédos helységek határjeleinek, mesterséges dombjainak felújítása, amely a Székelyföldön húsvét éjszakáján történt, az ország más vidékein pedig leginkább Szent György napján. A szertartás ünnepélyesen: misével, eskütétellel, gyerekeknek emlékezetül való megbotozásával, közös áldomással ment végbe. A zalai Esztereghegyre a XVIII. században Szent György napján körmenet ment: a szőlőket és vetéseket most áldotta meg a pap, nem Márk napján. Vác magisztrátusa 1810-ben így intézkedik: jelen lévén Szent György napja, az határban hányattni szokott hantsíkoknak menél előbb való tellyesítése szükséges légyen. A nógrádi falukban a XVIII. században Szent György napján a legények tisztították a pap kútját, meg a mezei kutakat. A néphit ettől remélt nyárára jó vizet. A legények fáradságukért húst, szalonnát, kolbászt kaptak a néptől ajándékba. Este elkészítették, majd dudaszó mellett táncra kerekedtek. Agárd faluban is a tavaszi kultikus tisztálkodáshoz és megújításhoz tartozott, hogy a múlt században a legények tisztították ki a határbeli forráskutakat, a papéval együtt. A nagy kutak tisztítása korosabb férfiak tisztes feladata volt. Mint mondogatták, azért tették, hogy egész nyáron jó vizük legyen. A munka után két legény sorra járta a házakat, ahol ennivalót kaptak. Ebből este áldomást csaptak, és dudaszó mellett tánc kezdődött. Budavidéki német néphit szerint mezei kutakból csak Szent György, illetőleg Márk napja után szabad inni. A kálvinista Szenna hegyközségének tavaszi közös mezsgyejavítását, határrendezését Szent György napja körül högyláttatás néven emlegetik. Sitkén Szent György napján volt a gyepűjárás. A hegybíró vezetésével valamikor minden szőlőbirtokos megjelent a hegykapunál. Néhány suhanc is jött velük. Megkerülték a hegyet, megnézték, hogy jó karban van-e a gyepű. Régebben hegybíró ilyenkor ítélkezett a közösségi ügyekben. A büntetést pint borokban szabta ki, amit azután együtt ittak meg. A község tulajdonát jelző megyeköveknél pedig a velük lévő suhancokat lefogták és mogyoróvesszővel jól elverték. Ezután a hegybíró figyelmeztette őket, hogy még öregkorukban is ráemlékezzenek, hol csapták meg őket. Sármellék hegyközsége a jó szüretért Szent György napján szokott misét mondatni. Szent György napjának közéletünkben, szolgálatban is tisztes helye volt. Oltalma alatt történt régebben a pásztorok, kocsisok, cselédek elszegődése, továbbá a városi és falusi tisztújítás is. A hajdani Kászonszéken a megyebíróság és szentegyházfiúság, vagyis a falubíró és sekrestyés választása közönségesen Szent György napja körül szokott lenni. Buda városi tisztújítása a középkorban Szent György napján történt. A Nagyboldogasszony-templomban tartott ünnepi mise után a választó polgárság a városháza előtti téren gyülekezett: kézvesztés terhe alatt büntették a fegyverviselést. Korteskedni, verekedni sem lehetett. A belépő bíró hatalmának jelképeit: a zöld gallyat és a fehér bíróbotot itt, a városháza előtt helyezte a földre. Ilyenkor felmutatták a népnek a város gondosan őrzött pecsétnyomóját is, hogy sértetlenül megvan. Az új budai bíró bemutatkozáson tisztelgett a királynál. Már a megválasztását követő első vasárnap házról-házra bejárta Buda városát. Minden polgár otthona előtt fogadta és köszöntötte, végül az egész polgárság kísérte haza hajlékába. Szeged városa tisztújítási napjául is már Zsigmond király Szent György vitéz és vértanú ünnepét nevezte meg. III. Károly szabadalmi levele (1719) szintén erre a napra írja elő a restaurációt. Egy régi kőszegi kézirat, az 1740-ben kezdődő Szőlő jövésnek könyve sajátos hagyományt örökít meg: eleitül ezen Nemes Városban bévett szokás szerint Szent György napján, úgy mint szokott Bírói Választás napján az Hegy Mesterek az tanátsházba szoktak szőlő jövíseket (hajtásokat) hozni, mellyek által az Városy lakosoknak is az Borbéli terméshez reménséghek volt. A hajtásokat évről-évre könyvbe rajzoltatták. E rajzoknak, meg a hozzájuk írt adatoknak nagy tapasztalati értékük volt. Nem tudjuk, mi volt, de valami vámféle lehetett a Szent György cinkustörvénye, amelye egy rozsnyai tanácsi határozat (1685) emleget: az böcsületes városnak régi szokása szerént Szent György czinkus törvénye celebráltatván... Az Oklevélszótárban olvassuk: 1599. Szent György adója. Egy barsi adat: 1634, Ezelőtt Szent György vajat is egy pintet adtunk falujul (falunként). Az ilyenkor esedékes jobbágyszolgáltatást jelentette, amely nyilván az egész országban általános volt. Ha a vajnál vagyunk, említsük meg, hogy a bukovinai Hadikfalva székely hagyományaiban a szentgyörgyközbeli vaj a magyar és román György-nap között köpült vaj: mindenre jó volt. Az időszak borsavölgyi neve kétszentgyörgynap. Számos görögkatolikus falunkban a nagyböjt és húsvéti szent ünnepek után csak Szent Györgytől fogva szólhatott a muzsika, nóta, csak most lett szabad táncolni.
