Népi hiedelmek LXIV.

Népi hiedelmek

LXIV.

Május 12.

A magyar néphit szerint a májusi fagyot a három szent haragjában hozza az országra: mikor ugyanis erre jártak, olyan szörnyű időt fogtak ki, amiben – bár hőség volt – Pongrác subájában is megfagyott, Szervác – bár a Tiszában nem volt víz – a folyóba fulladt, Bonifácot meg halálra csípték a szúnyogok. Az már egy másik népi hiedelem, hogy a három szent maguk is halálra fagytak az első ilyen hidegben, amikor saját ruhájukat levetve nyomorult betegeket takartak be velük. Szóval: ezért évről évre faggyal, viharral visszatérnek mintegy bosszút állni. Eger környékén erre mondják: megszüreteltek a fagyosszentek. A Rábaközben a hideget csellel akarták távoltartani: a naptárban mintegy megtévesztésül átírták a hónapot decembernek. Ha azonban jókedvükben mégiscsak nagysütéses időt hoznak, bő szőlőtermést eredményeznek – ahogy a mondóka tartja: „Sok bort hoz a három ’ác’, Pongrác, Szervác, Bonifác, ha felhőt egyiken sem látsz.” A hagyomány szerint a Krisztus utáni III-IV. században élt három szentéletű férfi a keresztény hitéért halt mártírhalált. Egyes kutatók a fagyosszenteket magyar szenteknek nevezik. Tény, hogy a magyar néphit számos legendát ismer a három férfiról. Fagyot ráznak, letarolják a veteményt, megdermesztik a földet, sok fájdalmat okozva ezzel az embereknek. Egyes vidékeken viszont úgy vélik, hogy e rosszindulatú szentek jóságosak is tudnak lenni, ugyanis, ha kisüt a nap, bő termést hoznak a szőlősgazdáknak. Göcsejben fagyosnapok néven tartja számon Pongrác, Szervác, Bonifác (máj. 12, 13, 14) alakját és napjait a közép-európai, tehát a hazai néphagyomány is. Pongrác egyébként ókeresztény vértanú (†304), Szervác püspök (†384), Bonifác (†303) szintén mártír volt. Évszázados paraszti tapasztalat szerinte ebben az időszakban a melegedő időjárás hirtelen hűvösre fordul, sőt sokszor fagyot is hoz, amely a sarjadó rügyeket, vetéseket tönkreteheti. A szorongás olyan erős, hogy szakrális kultuszuknak nincs nyoma: még patrociniummal, szoborállítással sem remélik, hogy jóindulatuk megnyerhető. Egyedül Szervác a kivétel, de – mint mindjárt látni fogjuk – tiszteletének más indítékai is vannak. A szegedi tanyák öregjei szerint a garabonciások valamikor el tudták űzni a fagyosszentek haragját, mert ezekben a napokban könyvükből ráolvastak az időre. Perekedsok bort hoz a három ác, ha felhőt egyiken sem látsz. A rábaközi Vág népét a környékbeliek azzal ugrasztják, hogy a fagyosszentek nevét és ünnepét furfangosan decemberre írták át. Ha májusi fagy éri a szőlőt, Eger szőlőművesei így fakadnak ki: a fagyosszentek megszüreteltek. Ha a fagyosszentek napjaiban az idő hidegre fordult, az eleki németek trágyát égettek és félreverték a harangokat. Az Ipoly menti néphit szerint a fagyosszentek után következő Zsófia is hozhatott fagyot. A földművelő munkában a fagyosszenteket többnyire megvárták, és csak utána ültették az uborkát, babot, paradicsomot. Németországban három szigorú úr-ként vagy, jeges szentek-ként tartják számon, Franciaországban szőlőfagyasztóknak nevezik. A nevükhöz fűződő fagyok május közepe táján szinte minden évben jelentkeznek, és a mezőgazdaságban gyakran súlyos károkat okoznak, ugyanis az addig egyenletesen emelkedő hőmérséklet nemegyszer fagypont alá süllyed. baranyai faluban is mondogatják: Tudományos magyarázat szerint ilyentájt erősen megnövekszik a légnyomás Északnyugat-Európában, miközben Délkelet-Európában – így nálunk is – légnyomáscsökkenés áll be. E két időjárási irányzat kiegyenlítődési frontvonalát erős északi szél, majd hirtelen beálló szélcsenddel járó fagyok jellemzik. A front legmarkánsabb pontja éppen Magyarország, illetve a Kárpát-medence és a tőlünk délre fekvő területek. A népi hiedelem szerint három napig nem lehetett kapálni a szőlőhegyeken, mert akkor nem termett a szőlő. Természetesen alighanem véletlenül keveredtek a májusi faggyal kárt okozók rossz hírébe. Ebben a hírben egyébként osztozik velük Mamertus (régen május 11.), Zsófia (május 15.) és Orbán (május 25.), bár a középső hármat tartja a néphit a legveszedelmesebbeknek. Pedig Mamertusban a római földmíves nép a vetésekben károkat okozó fagy- és vihardémont tisztelte. Ilyenkor a pogány Róma népe könyörgő körmeneteket tartott, és tizenkét papból álló testület vezetésével esedezett a félelmetes istenséghez. A gyümölcsösök és szőlőskertek gazdái e napok fagyos éjszakáin füstöléssel védik a fákat, szőlőtőkéket a rájuk zúduló jeges hidegtől. Nedves szénát, nyers ágakat vetnek a tüzekre, hogy a sok füst semlegesítse a fagyot.